2023. november 14. kedd

nov. 14
12:21
Célzott adóellenőrzésekbe kezdett a NAV (Piac és Profit)
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi. Új elemk
nov. 14
12:24
Elárulta az IEA, mire lehet számítani az olajpiacokon (Portfolio)
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felülvizsgálta a negyedik negyedévi olajpiaci kilátásait, és kisebb piaci deficitet vár, részben az amerikai és brazil termelés növekedésének köszönhetően - írta meg a Bloomberg.
nov. 14
12:24
Nagy a baj! Nő az importnyomás és a költségek is emelkednek (Agroinform)
Mi lesz így a hazai élelmiszeriparral?
nov. 14
12:24
Mégis Szófiában lesz a bolgár–magyar meccs (HírTV)
Az Uefa ma délelőtt arról tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetséget, hogy a bolgár szövetség kérésére Szófiában, zárt kapuk mellett rendezik meg a csütörtöki Európa-bajnoki selejtező mérkőzést.
nov. 14
12:24
Visky András, Tóth Krisztina és Fiala Borcsa is Nők Lapja Irodalmi Díj nyertesei között (Könyves Magazin)
2023. november 10-én este második alkalommal adták át a Nők Lapja Irodalmi Díjat. A legjobb magyar és a legjobb külföldi kortárs regényt, a legjobb gyermek- és a legjobb ifjúsági könyvet jutalmazták, valamint a magazin olvasói által megszavazott nyertesnek átadták a közönségdíjat is.
nov. 14
12:24
Josep Borrell: Szükség van a kritikus infrastruktúra védelmének fokozására Európában (Magyar Hírlap)
Kiemelte, hogy az ukrajnai harcok egyre nehezebbek, ami a támogatások fokozását indokolja.
nov. 14
12:24
Akcióba lépett a Mészáros-polip: Hamm, bekapja Magyarország egyik legfontosabb cégbirodalmát (Nyugati Fény)
Maradt még szabad felület?
nov. 14
12:24
Az M-Sport Japánban jelenti be első 2024-es versenyzőjét? (Racing)
Kiszivárgott információk szerint az M-Sport a WRC szezonzáró Japán rally idején készül bejelenteni első 2024-es versenyzőjét, aki Oliver Solberg lehet.
nov. 14
12:24
Idén is megválasztják az év bejglijét (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Cukrász Ipartestület 2023-ban is meghirdette az „Év Bejglije” versenyt, melynek célja a kézműves bejgli népszerűsítése.
nov. 14
12:24
A Crypto.com megszerezte a digitális eszköz licencet Dubajban (BitcoinBázis)
A Crypto.com engedélyt kapott meghatározott virtuális eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatási tevékenységek működtetésére Dubajban – jelentette be kedden a kriptotőzsde. Az engedélyt
nov. 14
12:24
Pintér Sándor: Magyarországon nem fognak lövöldözni (Telex)
Azt azért kénytelen volt elismerni a belügyminiszter, hogy volt olyan "fegyverhasználat a határon", ami halállal végződött. Azt nem mondta meg, ki kit lőtt le. A börtönök túlzsúfoltak, a rollereket szabályozni kell, nem kell önálló állatrendőrség, annak pedig örül, hogy nem volt Hamász és Palesztina melletti tüntetés itthon. Amúgy minden jó, mondta
nov. 14
12:30
A Nav adatai szerint jóval alacsonyabb a magyar átlagbér, mint amit a Ksh közölt (SzMo)
Ennek ellenére van olyan település, ahol nettó 689 ezer az átlagfizetés. Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a kereset.
nov. 14
12:30
Ha ezeket a tüneteket észleli a gyermekén, azonnal rohanjon az orvoshoz (Magyar Hírlap)
Élet cukorbeteg gyermekkel.
nov. 14
12:30
Jön a 150 forintos BKV napijegy pénteken (Demokrata)
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján, pénteken 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban a BKK.
nov. 14
12:30
Aláírták: így néz ki a paksi bővítés ütemterve (Forbes)
Aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet, ami alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést. Szijjártó Péter és a Roszatom vezetője közös sajtótájékoztatót tartott.
nov. 14
12:30
Uniós GDP-adatok: magyar mutató is akad a legjobbak között (Üzletem)
Az előző negyedévhez képest nem változott, éves összevetésben pedig 0,1 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2023 III. negyedévében.
nov. 14
12:30
Tiltott könyveket osztogat majd Pink a floridai koncertjein (Sassy)
Az énekesnő ezzel az akcióval szeretné felhívni a figyelmet a könyvbetiltási hullámra. Ő egyszerűen nem tudja elképzelni, hogy mások mondják meg neki, hogy a gyerekei mit olvashatnak és mit nem.
nov. 14
12:36
Új feladatot kapott Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter (Menedzsment Fórum)
Módosították a kormány tagjainak munkájáról szóló rendeletet. A védelmi ipart érinti a változtatás.
nov. 14
12:36
Újdonságokkal nyit november 17-én Európa legjobb karácsonyi vására (Hamu és Gyémánt)
Békés adventi hangulat, az ünnepi időszak illatai, ízei, fényei és meghitt pillanatai – 2023-ban meglepetésekkel várja látogatóit a tavaly harmadszorra is Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika. Az eddigieknél is látványosabb, megújult ünnepi fénydekoráció, idén először varázslatos mesevilágba kalauzoló multimédia-kiállítás,
nov. 14
12:36
Erre bőven volt pénz idén, és még több lesz jövőre (Bitport)
Idén sokat, 2024-ben pedig annál is többet költ majd a világ nyilvános felhőszolgáltatásokra - jósolja a Gartner legfrissebb előrejelzése.
nov. 14
12:36
Óriási káosz az M0-ásnál! Nátrium-hidroxid ömlött a pályatestre miután több kamion ütközött (Autószektor)
A baleset a 10-es kilométernél történt. A nézelődők miatt az autóút másik oldalának forgalma is lassul - tették hozzá. Azt javasolták, hogy akik az M0-s autóúton akarnak haladni, az M7-es autópálya felől az M6-os autópályát, az M1-es autópálya felől pedig Törökbálintnál letérve alsóbbrendű utakat vegyenek igénybe. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitány
nov. 14
12:36
Öt év alatt több mint 40 millió gyereknek kellett elhagynia az otthonát szélsőséges időjárási jelenségek miatt (Telex)
Részben a klímaváltozás miatt ez a szám megduplázódhat a következő 30 évben.
nov. 14
12:36
Menjen vagy maradjon Vidnyánszky Attila? Ön dönt! (naphire.hu)
Ahogy arról a naphire.hu is beszámolt, pénteken a Rómeó és Júlia-előadás közben balesetet szenvedett Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó, a Nemzeti Színház művészei. Azonnal kórházba szállították őket, az előadást pedig félbeszakították. Arról is beszámoltunk, hogy a szörnyű baleset után, a felelősségét elismerve lemondott Vidnyánszky Attila, a Nemze
nov. 14
12:36
Nyíregyházi vállalkozó nyerte meg az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 fődíját! (Nyíregyháza)
Orha József, a nyíregyházi Orha Művek Zrt. tulajdonosa vehette át az Év Széchenyi Vállalkozása 2023 elnevezésű elismerést. A fiatal, agilis vállalkozó a fődíjat hozta hata, amit az évi ötszázmillió Forint összárbevétel feletti gazdasági társaságok közül választanak ki.
nov. 14
12:39
Volt minden a Schadl-ügy bírósági tárgyalásán: feltalálók, pályázati pénzek, mészégető üzem (Blikk)
Mire képes a vízzel hajtott gépkocsimotor, mibe kerül a fejlesztése, s milyen pályázaton lehetett volna támogatást felvenni a projekt tökéletesítésére? Egy energiaigényes mészüzem ügyvezetőjének tanúkénti meghallgatásával folytatódott kedden a Schadl György és Völner Pál nevével fémjelzett korrupciós per tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken.
nov. 14
12:39
A kedvezményes hitelekbe kapaszkodnak a gazdák (Piac és Profit)
Az agrárium hitelállományának közel 70 százalékát az államilag támogatott hitelek teszik ki, amelyek komoly segítséget vagy akár a túlélést jelenthetik az ágazatnak. A finanszírozási nehézségek enyhítésére a K&H is elérhetővé tette az Agrár Széchenyi Kártya kedvező, szabad felhasználású finanszírozási megoldásait a mezőgazdasági szektorban tevé
nov. 14
12:42
Látványos jegyárcsökkentés a szülinapos Budapesten (Infostart)
A Budapesti Közlekedési Központ különleges ajánlattal teszi emlékezetessé az ünneplést: november 17-én 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a BKK járatain.
nov. 14
12:42
700 ezres nettó átlagkereset egy magyar településen? Egyszerű ok állhat a meghökkentő adat mögött (Portfolio)
KSH és NAV statisztikák eltérnek az átlagos havi keresetekről, a NAV szerint rosszabb a helyzet, főleg vidéken. Található azonban kiemelkedő példa is Zala vámegyében, ahol egyetlen településen havi 689 ezer forintos átlagkeresetet regisztráltak  - jelentette az index.hu.
nov. 14
12:42
Kapás Boglárka elárulta: már pontosan tudja, mikor zárja le pályafutását (ATV)
A 30 éves úszónő utána már csak "levezető" jelleggel ugrana medencébe.
nov. 14
12:42
Megérkeztek az első elemzések a friss GDP adatok alapján: ezek a kilátások a jövőre (Pénzcentrum)
Közzétette a KSH ma reggel az idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 0,4%-kal csökkent. Negyedéves alapon 0,9%-kal nőtt a GDP, ezzel véget ért a tavalyi második félévben kezdődött recesszió.
nov. 14
12:42
A Burdzs Kalifa hamarosan elveszti a világ legmagasabb épületének címét (Rakéta)
A világ legmagasabb felhőkarcolójának szánt Jeddah Tower munkálatait 2018-ban állították le, mikor a kivitelező cég vezetőjét, Oszáma bin Láden féltestvérét letartóztatták. Az építési munkálatok újrakezdődnek és a több mint egy kilométer magas épület elkészülhet Szaúd-Arábiában.
nov. 14
12:42
Bolgár–magyar – Szófiában lesz a találkozó (Magyar Hírlap)
Az MLSZ alkalmazkodik a döntéshez.
nov. 14
12:42
3 rangos nemzetközi díjat kapott a lenyűgöző szépségű és színvonalú budapesti hely (Hamu és Gyémánt)
1913-ban nyerte el mai formáját, a 2019-ben befejezett, különös gonddal elvégzett felújítás óta kiemelkedő szolgáltatásokat kínáló ötcsillagos szálloda üzemel benne.
nov. 14
12:42
Napelemparkkal segíti a Mol az Ökumenikus Segélyszervezetet (Demokrata)
Az Ökumenikus Segélyszervezet Csepeli Központjának fenntartható működését a Mol egy 20 millió forint értékű napelemparkkal segíti.
nov. 14
12:42
Jövő júniusban újra Budapestre jön koncertezni a Tool (Telex)
A Los Angeles-i zenekar előző budapesti koncertjéről ötvenhét embert vezettek ki, mert nyomkodták a telefonjaikat.
nov. 14
12:42
Gusztustalan dolgot művel az UEFA Szoboszlai Dominikkal (naphire.hu)
A magyar sztárfocistával reklámozza az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az Európa-bajnoki-selejtezők soron következő fordulóját. Mindezt úgy, hogy az UEFA szinte tudomást sem vesz a hírekben szereplő új helyszínről, hivatalosan még mindig Plovdiv a rendező város.
nov. 14
12:42
Taylor Swift leállította koncertjét, és megkérte a közönséget, hogy ne dobáljanak föl neki ajándékokat, mert kiborul (Sassy)
Nagy divatja lett a színpadra dobálásnak, pedig ha belegondolunk, valóban félelmetes lehet.
nov. 14
12:44
Adaptive Hussars 23 – Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a NATO-harccsoport magyar, olasz és török katonái (Magyar Hírlap)
Egy nem kiépített repülőtérre történő áttelepülés mozzanatait gyakorolják.
nov. 14
12:48
Orbán Viktor Brüsszelben tárgyal (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök berlini tárgyalásai végeztével Brüsszelbe utazott, ahol kedden részt vesz a kereszténydemokrata internacionálé (CDI-IDC) vezetőségi ülésén.
nov. 14
12:48
Valóban eljött a bizalmi vagyonkezelés halála Magyarországon? (Adózóna)
2023 májusától egyre több fórumon, sajtócikkben és később az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslatból is lehetett olvasni arról, hogy változások lépnek életbe a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó adószabályok tekintetében 2023 szeptemberétől.
nov. 14
12:48
Időről időre – Pető István műveiből nyílik kiállítás (Portfolio)
Pető István munkáival legutóbb tavasszal találkozhatott a hazai közönség, hosszú, majd’ húsz évnyi szünet után. Ennek oka, hogy a művész közel négy évtizede Franciaországban él és alkot. Műveit világszerte számos helyszínen bemutatták, jelentős magán- és közgyűjteményekben őrzik – és szerencsére itthon is egyre nagyobb ismeretségnek örvend. Idén pe
nov. 14
12:48
Brutális áron kelt el a különleges szarvasgomba (Agroinform)
Tudtad, hogy most van a szezonja az isztriai szarvasgombának?
nov. 14
12:48
Minden eddigi ismeretünket felülírhatja ez a Tejútrendszer-szerű galaxis (Hamu és Gyémánt)
A James Webb-űrteleszkóp egy furcsa és kísérteties távoli galaxist azonosított, amely meglepően hasonlít a Tejútrendszerre.
nov. 14
12:48
Főhajtás a magyarok előtt Németóváron (Magyar Hírlap)
Nemzettestvéreink érdekében munkálkodtak.
nov. 14
12:48
Egy magyar festőzseni, aki fegyverrel harcolt a nácik ellen: az elfeledett Szóbel Géza (Mandiner)
A modern festészet egy elfeledett magyar ikonjának alkotásaiból nyílik kiállítás kedden Budapesten. Szóbel Géza Párizsban élt, és a legtöbb francia ma is azt gondolja, hogy ott is született…
nov. 14
12:48
Lobbipróbálkozás lehet Bige részéről, hogy belengette a Nitrogénművek végleges bezárását (Telex)
Tényleg rossz helyzetben van Bige László műtrágyagyára a kormány extraadói miatt, de a céget és az iparágat ismerő források nem tudnak róla, hogy tényleg gyárzáró hangulat lenne a Nitrogénműveknél.
nov. 14
12:50
Itt lehet a legtöbb pénzt keresni Magyarországon (Portfolio)
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset – munkaviszonyból származó jövedelem –, ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett, derült ki a GKI kutatásából.
nov. 14
12:54
Szakszerűbb tápanyagellátással is javítható az étkezési hagymatermesztés eredményessége (Agrofórum)
A vöröshagyma a világon az egyik legfontosabb ízesítő növény, jelenleg 3 millió hektáron termesztik, közel kétszer akkora felületen, mint 15 évvel ezelőtt. Az évi 50-60 millió tonna közel felét Kína állítja elő, de jelentős termesztő még az évi 1-2 millió tonna termésével India, az Usa és több arab ország is (Egyiptom, Irán, Líbia).
nov. 14
12:54
Oszama bin Laden mentorának szervezete tevékenykedik Magyarország déli határán (Magyar Hírlap)
A radikális iszlamisták hihetetlen pénzeket kaszálnak a virágzó embercsempészüzleten.
nov. 14
12:54
Terrorcica tartja rettegésben egy brit város lakóit (Mandiner)
Sokan futva menekülnek a fenevad elől.

Keresés