Először 2021-re ígérték, aztán 2023 tavaszára, ám semmi nyoma annak, hogy hamarosan elindulnak a nemzeti laborok. Rétvári Bence államtitkár konkrétumok nélküli parlamenti válaszában azt ígéri, eljön az idő, amikor el is startolnak. Pedig erre már 2022-ben 850 millió forintot különített el a kormány.
A hitelkártya használat minden korábbi rekordot megdöntött az idei második negyedévben. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint éves és negyedéves összevetésben is jelentősen megugrott az így lebonyolított vásárlások mennyisége és összértéke. A jegybanki statisztikákból ugyanakkor az is kiderült, hogy bár a hitelkártyások többsége egyre tudatosabban i
A kínai okostelefon-gyártó két és fél évvel ezelőtt, 2021 márciusában jelentette be, hogy belép a villanyautópiara, és úgy tűnik, ezt komolyan is gondolta. Az elektromos meghajtású, 5 üléses SU7 sorozatgyártása még 2023 decemberében elindul, 2024 februárjában pedig az első megrendelők már be is ülhetnek az új Xiaomi kocsijukba.
NAPI Kommentár. A Nyugati Fény számára a Márton-nap és a hozzá kötődő libalegendák, hagyományok adtak apropót arra, hogy Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőn keresztül rúgjanak a kormányba.
A Top Padel Club ünnepélyes megnyitóját hétvégén tartották, ahol mások mellett tiszteletét tette Herendi Gábor filmrendező, Tereh István zenész, Balázs Attila és Piros Zsombor profi teniszezők, Noszály Sándor és Krisz Rudi énekes is, aki a jó hangulatról gondoskodott.
A Baby Dior néven indított új kollekciós vonalat kifejezetten csecsemők számára tervezték.A Dior új, csecsemőknek szánt bőrápolási kollekciója illatos vizet, hidratálót, arc- és testhabot, valamint tisztálkodóvizet is tartalmaz.A francia divatház nemrég bemutatta új bőrápolási termékcsaládja, a Baby Dior a sajtóközlemény szerint az eredeti, 1970-be
Drámai visszaesés látható a kockázatitőke-befektetések számában és volumenében is. A jelenség globális, régiós kitekintésben és idehaza is megfigyelhető. A cégértékek romokban, így a cégalapítók keserű mosollyal fogadnak el immáron rosszabb ajánlatokat is, csak legyen miből még pár hónapot kihúzni. A trendek ugyan pozitív, enyhülésre utaló jeleket
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) a környezetvédelmi célkitűzéseinek elérése, valamint a magyar emberek egészségének védelme érdekében szigorítja az ipari létesítmények kibocsátására vonatkozó határértékeket és erről egyeztetést kezdeményez az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve társadalmi eg
Kiemelte, hogy 2023 az inflációcsökkentés, 2024 a növekedés helyreállításának az éve. A célzott és hatékony kormányzati intézkedéseknek köszönhetően az infláció már októberben egy számjegyűre csökkent, a gazdasági növekedés helyreállítása pedig 2023 harmadik negyedévében megkezdődött. Mindez jó alapot biztosít ahhoz, hogy 2024-ben újra dinamikusan,
A közeljövőben tovább fokozódhat a már most is számos ágazatban és szakmában kimutatható szakemberhiány az EU-ban. A probléma kezelésére az Európai Bizottság komplex intézkedéscsomagot hirdetett: elsősorban a belső tartalékokat mobilizálnák, de megkönnyítenék a külföldről (unión kívülről) érkezők letelepedését is.
Hatalmas összeggel bukott le egy neves német újságíró. A legkomolyabb médiumok foglalkoztatták, többi között a Stern és a Spiegel külföldi tudósítójaként is dolgozott.
Míg Herczeg drogkereskedelem gyanúja miatt börtönbüntetését töltötte, társa, Marianna tudomást szerzett a hűtlenségéről. A dizájner dührohamot kapott a rácsok mögött, amikor szerelme elárulta neki, hogyan vett elégtételt a sérelméért.
Értékes kiadvánnyal gazdagodott a hazai marketingszakma: a Marketing Trendbookban 147 meghatározó marketinges és üzleti döntéshozó gondolatait ismerhetik meg az érdeklődők több mint 420 oldalon. A kiadvány stratégiai szintű publikációkon keresztül mutatja be a marketingszektor helyzetét, legfontosabb trendjeit, lehetséges jövőbeli növekedési iránya
Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája legnagyobb baja a címe, ez már önmagában is okozhatja a film bukását. Amikor levegőt kell venni egy filmcím kimondása közben, sosem jelent jót.
Összefogás és nyitottság – ez volt a két legfontosabb üzenete a Fiatal Vállalkozók Hete nyíregyházi rendezvényének. A szövetség egy értékközösséget is jelent – állítja az alelnök. Nyíregyházán helyi kis- és középvállalkozások, valamint nagy cégek ügyvezetői tartottak előadást.
Karácsony Gergely főpolgármesternek jó esélye van az újraválasztásra, ám az ellenzéki városvezetés ellenére a fővárosban is a Fidesz a legnépszerűbb párt - ezek a Republikon Intézet Budapest-kutatásának legfőbb megállapításai.
A hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló, T/6080. számú törvényjavaslatot a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be november 14-én 23 óra 12 perckor.
A Nasa november 11-én az összes, jelenleg a Marson dolgozó eszközével megszakította a kommunikációt, és csak két hét múlva, vagyis november 25-én veszi fel velük újra a kapcsolatot. A bonyodalom okózója nem más, mint a Nap.