2023. november 15. szerda

nov. 15
16:24
Nácikat is éltettek Washingtonban (Demokrata)
Egy, jórészt bevándorlókból álló csoport igyekezett megzavarni a rendezvényt; többen a szélsőséges megnyilvánulásoktól sem riadtak vissza.
nov. 15
16:24
Gulácsi Péter télen távozhat Lipcséből (Mandiner)
A magyar kapus a közelmúltban épült fel súlyos sérüléséből, ám egyelőre nem tudta visszaszerezni helyét az RB Leipzig kezdőjében.
nov. 15
16:24
Most érkezett: Meghalt a szerda hajnali vonatbalesetben érintett mozdonyvezető (Nyugati Fény)
Nyugodjon békében!
nov. 15
16:24
Hamis a Ripple ETF bejelentés, a hatóságok átveszik az irányítást (BitcoinBázis)
A Bloomberg vezető ETF-elemzői nemrég megerősítették, hogy hamisak azok az állítások, amelyek szerint a BlackRock bejegyezte az iShares XRP Trustot
nov. 15
16:24
Év végi adóoptimalizálási lehetőségek (Üzletem)
Az RSM Hungary összegyűjtött néhány olyan adónemet (tao, áfa, kiva), illetve munkavállalói juttatást, amelyet érdemes a következendő hetekben megvizsgálni adózás szempontjából.
nov. 15
16:26
Súlyos ivóvízhiányra figyelmeztet az ENSZ (Demokrata)
A nap végéig a gázai övezeti lakosság mintegy 70 százaléka nem fog tudni hozzájutni tiszta vízhez – jelentette ki Philippe Lazzarini.
nov. 15
16:26
Rossi: Orbán Viktor ért a focihoz, de nem próbált meg rám nyomást gyakorolni (Mandiner)
A szövetségi kapitány a bolgár meccs körüli cirkuszra utalva kijelentette, "nagyon belefáradtam már abba a rengeteg fizikai és szóbeli erőszakba".
nov. 15
16:30
Járulékemelés is lesz a termőföldek védelmében (Infostart)
A termőföldek fokozott védelemét, az öntözéses gazdálkodás támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálja az agrártárgyú törvények módosítása - mondta az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István tárcavezető.
nov. 15
16:30
Itt a friss NAV-lista az alkalmazottat bejelentés nélkül foglalkoztatókról (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –­, amelyeknél/akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát –
nov. 15
16:30
Újabb jelzés jött, hogy az Egyesült Államok diadalt arathat a gazdasági harcában (Portfolio)
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának legfrissebb jelentése szerint az amerikaiak csökkentették kiskereskedelmi kiadásaikat októberben, ami március óta az első visszaesést jelenti az adatokban. Viszont messze az elemzői várakozások alatt maradt a gyengülés a bolti forgalomban. Az infláció szempontjából pedig pozitív jelzés, hogy jelentő
nov. 15
16:30
Závecz: Ez a négy párt jutna be most a parlamentbe (ATV)
Több pártnak is változott a támogatottsága, de közülük a Fideszé a legérdekesebb - írja a Závecz Research legfrissebb reprezentatív felmérésében.
nov. 15
16:30
MI-alapú ipari chatbottal állt elő a Siemens (autopro)
Az új megoldás a programozóknak és a karbantartóknak is segíthet.
nov. 15
16:30
Ha karácsonyi kiadásokról van szó, szélesre nyílik a magyarok pénztárcája (Femcafe)
A magyarok 2023-an átlagosan 118 ezer forintos ünnepi költségvetésből gazdálkodnak majd, ami hozzávetőleg 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. A többség (61%) tervez ajándékot vásárolni is, s átlagosan 47 000 forintot költene ajándékokra. Tavaly karácsonyhoz képest 56-ról 65 százalékra nőtt azok aránya, akik az aktuális havi jövedelmükbő
nov. 15
16:30
Sydney van den Bosch harisnyatartója a legmenőbb darab, amit valaha láttunk (Glamour)
Sydney van den Bosch legújabb videója a tökéletes példa rá, hogy lehet egy nő egyszerre szexi, kifinomult és letisztult. Ehhez pedig a kulcs egy álomszép harisnyakötő, amiről egyszerűen nem tudjuk levenni a szemünket. Ráadásul a legjobb benne, hogy a lényeget csak az látja belőle, akinek megengeded...
nov. 15
16:30
József gazda olyat mondott.... (Magyar Hírlap)
Nőgyalázó, szexista kijelentés a Házasodna a gazdában.
nov. 15
16:30
Átadjuk Spanyolországnak azt a dél-koreai állampolgárt, aki felfegyverkezve betört Észak-Korea madridi nagykövetségére (Telex)
A kémfilmekben illő eset még 2019-ben történt, a spanyol sajtó szerint a CIA-nak is köze lehetett a támadáshoz.
nov. 15
16:30
Életre szóló élmény: véletlenek sorának köszönheti a magyar Jack Sparrow, hogy találkozhatott Johnny Deppel (Sassy)
Adámra az éj közepén hirtelen hirtelen rádudált egy autó. Megosztotta egészen különleges történetét.
nov. 15
16:32
Peking: Biden jobban tenné, ha saját országának problémáira összpontosítana (Magyar Hírlap)
Biden bírálta Hszi Csin-ping kínai elnök vezetését, azt állítva, hogy az országnak “valódi problémái" vannak vele az élen.
nov. 15
16:34
November végén nyílik meg a Deák téri karácsonyi vásár (Magyar Hírlap)
December 3-án, az első adventi vasárnapon közös gyertyagyújtás lesz a Városháza parkban.
nov. 15
16:36
Hazaengedték a Nemzeti Színház egyik színművészét a kórházból (Mandiner)
A jó hírről a teátrum számolt be közösségi oldalán.
nov. 15
16:39
Megszállta Felcsútot a Moszad és a Tek: drónok, kamerák és titkos ügynökök mindenhol (Blikk)
A világ jelenleg talán legjobban őrzött futballistái rúgják a bőrt a felcsúti Pancho Arénában. Nem bajnoki trófeát birtokló együttestől van szó, sokkal sajnálatosabb esemény, hogy az izraeli labdarúgó-válogatott - tekintettel az országot sújtó háborús helyzetre - idegenben, jelesül egy magyar pályán kényszerül hazai meccseit lejátszani. Ez az oka,
nov. 15
16:42
Napjaink vannak hátra, hideg légtömeggel köszönt be a zord időjárás (Metropol)
Hideg légtömegek érkeznek hozzánk a következő napokban.
nov. 15
16:42
A magyar nyugdíjasok életmentő eszközt kapnak a kormánytól – ingyenes, csak regisztrálni kell (vg.hu)
A gondosórával baj esetén egyetlen gombnyomással segítséget tudnak kérni az idősek. Ez Európában is egyedülálló program, most pedig rekordidő alatt hozzájuthatnak a berendezéshez a felhasználók.
nov. 15
16:42
Jön az áfacsökkentés – Mészáros Lőrinc és a Mediaworks lesz a legnagyobb nyertes (SzMo)
Egy uniós irányelvvel összhangban szuperkedvezményes áfakulcsot vezetnek be jövőre a napilapokra. Ezekből csak kettő nem tartozik a kormányzati médiaholdinghoz.
nov. 15
16:42
A randiszakértő elárulta: ezért nem szabad sokat írogatni egymásnak egy kapcsolat elején (BorsOnline)
Jobban jársz, ha betartod ezt a tippet!
nov. 15
16:42
Kína megépítheti a második kínai nagy falat (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
nov. 15
16:42
Szijjártó szerint Marokkóra lehet számítani a migráció elleni küzdelemben (Magyar Hírlap)
Idén megdőlhet az illegális határátlépési kísérletek számának hétéves rekordja.
nov. 15
16:42
Marokkóra sokkal inkább lehet számítani, mint az unióra (Demokrata)
Marokkót az európai biztonság egyik védőbástyájának tartjuk – mondta Szijjártó Péter.
nov. 15
16:42
Mikroadomány-ügy: Karácsony Gergely egy szót sem szól főtanácsadója szerepéről (Mandiner)
Hiába aktív a Facebookon, a kínos kérdésekre egyáltalán nem hajlandó válaszolni a főpolgármester.
nov. 15
16:42
Hihetetlen baleset a mezőkövesdi kocsmában (AC News)
Kis híján tragédiát okozott a mezőkövesdi sörözőben, hogy kocsmáros és pultosnő együtt rúgott be.
nov. 15
16:42
Csodálatos, ahogy a bálnákhoz viszonyul a karibi ország: most saját rezervátumot is kaptak (Roadster)
Az ország gondoskodni akar róla, hogy ezek a fenséges és rendkívül intelligens állatok biztonságban legyenek.
nov. 15
16:44
Budapesten fogták el egy balkáni bűnszervezet fejét (Magyar Hírlap)
A szerb hatóságok is körözték.
nov. 15
16:45
Ezek a csapatok biztosan ott lesznek a pénzügyi verseny döntőjében (Piac és Profit)
Veszprém, Fejér, Somogy és Baranya legjobban teljesítő csapatai is csatlakoztak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny országos döntőjének mezőnyéhez.
nov. 15
16:46
A világ most San Franciscora figyel (Magyar Hírlap)
A kínai elnök, Hszi Csin-ping megérkezett a városba, ahol kétoldalú tárgyalásokat folytat majd Joe Biden amerikai elnökkel.
nov. 15
16:48
Nagyot ment a cseh autóipar (Portfolio)
Éves összehasonlításban 16,2 százalékkal nőtt a személyautógyártás az idei első tíz hónapban Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.
nov. 15
16:48
Zsebbe kell nyúlni a feledékeny autósoknak, emelik a fedezetlenségi díjakat (vg.hu)
A kialakult gyakorlat szerint a legtöbben egyidejűleg intézik a felmondást és az új szerződés megkötését.
nov. 15
16:48
Erste: októberben már 10 százalékkal nőttek a lakossági hitelek (Bank360 blog)
Október nemcsak a hangyányival 10 százalék alatti inflációt hozta el, hanem az Ersténél már a 10 százalékos bővülést is a lakossági hitelekben. Nagy szó ez az idén, mert a a lakáskölcsönök padlót fogtak, a babaváró is csak mostanra tért magához, még a személyi kölcsönt tartotta magát a legjobban 2023 eddigi hónapjaiban.
nov. 15
16:48
Nagy bajban az ukránok (Magyar Hírlap)
Ez az orosz döntés mindent megváltoztat.
nov. 15
16:48
Jákob Zoltán: "Velem azért megváltozott minden, amióta sok pénzem lett" (Sassy)
"Próbálom magam a földön tartani, de néha azért elkényeztetem a gyerekeimet" - árulta el egy interjúban.
nov. 15
16:48
Az Ensz Fejlesztési Programja vezető Pr-szakemberekkel közösen küzd a klímaválság ellen (Digital Hungary)
Az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programja (UNDP) nyilatkozatot írt alá a PR-ügynökségeket tömörítő globális szövetséggel, az International Communications Consultancy Organisation-nel (ICCO) a klímaválság elleni harcól és a fennálló kommunikációs kihívások kezeléséről.
nov. 15
16:50
Nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a szír elnök ellen (Magyar Hírlap)
Testvérének és két tábornokának is felelnie kellene a 2013-as vegyifegyver-támadásokért.
nov. 15
16:51
Ettől leesik az állad: így még te sem láthattad Leonardo DiCapriót (Metropol)
A színész alaposan meglepett mindenkit a tettével.
nov. 15
16:54
Fizethetnek a feledékeny autósok - nem is keveset (Privátbankár)
Jövőre átlagosan 15 százalékkal kell többet fizetnie azoknak, akikről kiderül, hogy érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítási szerződés (kgfb) nélkül vesznek részt a közúti forgalomban. A jövő évre vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat már tanulmányozható a mabisz.hu oldalon, áll a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) közleményében.
nov. 15
16:54
2.33 milliárd forintért vette meg Ricky Bobby villáját Kevin Harvick (USAracing)
A Talladega Nights valódi kultuszfilmnek számít a Nascar közösségében, amit nem csak a rajongók, de...
nov. 15
16:54
Holnap kiderül, mennyi lesz a minimálbér és a bérminimum 2024-ben (vg.hu)
Információink szerint a főbb kérdésben megegyeztek a szociális partnerek, amit alátámaszt, hogy a holnapi döntésig nem nyilatkoznak a sajtónak.
nov. 15
16:54
Curtis kiáll a bántalmazott gyermekekért: Nekünk, szülőknek a felelősségünk, hogy jó embereket neveljünk! (BorsOnline)
A sümegi tinédzser öngyilkossága, aki a társai zaklatása miatt lépett vonat elé, felrázta az országot. Szülők tízezrei ülnek most le a gyermekükkel beszélgetni arról, hogy a bántalmazás nem menő dolog. Köztük van Curtis is, aki a négy éves kisfiával igyekszik megértetni, hogy miért nem szabad másokat a kinézetük miatt bántani.
nov. 15
16:54
2.33 milliárd forintért vette meg Ricky Bobby villáját Kevin Harvick (Racing)
A Talladega Nights valódi kultuszfilmnek számít a Nascar közösségében, amit nem csak a rajongók, de...
nov. 15
16:54
Újabb letelepedési kötvényprogramot tervez a kormány (Telex)
Egy 190 millió forintos ingatlanvásárlással már 10 éves tartózkodási engedélyhez jutni a törvénytervezet szerint.
nov. 15
17:00
Erre még a brit toryk sem számítottak: feltámadt a brexitellenes exkormányfő (Infostart)
David Cameron volt miniszterelnök visszatérése igencsak felkavarta a brit közéletet. Cameronra egyaránt emlékeznek súlyos költségvetési megszorításai miatt, azért is, amiért kikövezte a brexit útját a népszavazással, de azért is, mert ellenezte az EU-ból való kilépést.
nov. 15
17:00
Túlvan a műtéten Széphalmi Juliska: "Egy nap totál kiesett" (ATV)
Közösségi oldalán jelentkezett a táncművész.

Keresés