Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Több mint 18 millió dollárért (átszámítva mintegy 6,7 milliárd forintért) kelt el a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton 2013-as versenyautója.
A jó alvás pihentet, márpedig, aki kipihent, lassabban öregszik. Feltéve, hogy a megfelelő alvási testhelyzetet választja. A rosszul megválasztott pozíció ráncossá teszi az arcbőrt.
Az állam kedvenc sorozatába, a Hunyadiba idáig több mint 15,2 milliárd forint támogatás folyt, a produkció teljes költségvetése pedig már bőven 20 milliárd forint felett.
Manapság már semmin sem lepődik meg az ember. Vagy mégis? Miért hasonlít az emberi agyra egy növény? És miért áraszt rothadóhús-szagot egy másik? Hogy lehet, hogy az egyik úgy néz ki, mint egy vérző emberi test, míg egy másik úgy, mint egy szemgolyó?
Nemcsak könyvek lefóliázásában és képek elkordonozásában érhető tetten a gyermekvédelmi törvény hatása. Mára szinte esélytelenné vált, hogy bírósági procedúra nélkül azonos nemű párok örökbefogadhassanak egy állami gondozott gyereket.
A Rakéta szerzői rendszeres vendégei a radiocafé 98.0 Kávézó a világ végén című műsorának. A legutóbbi adás középpontjában a hidrogén felhasználása volt, de egy különös Amazon-termékről is beszélgetett kollegánk, Pőcze Balázs a két műsorvezetővel, McMenemy Márkkal és Marvinnal.
Elfyn Evans nyerte a WRC szezonzáró Japán Rallyt, így a Toyota először nyerte a hazai versenyét, Sébastien Ogier második és Kalle Rovanpera harmadik helyével pedig hármas sikert ünnepelhetett a japán gyártó.
Rengeteg magyar hívő még csak nem is hallott a szinódusról, miközben épp a Vatikán történelmének egy fontos szakasza zárult le Rómában. Ferenc pápa megújuló egyháza azt az alárendelő rendszert bontaná le, amilyet a magyar kormány épített ki.
A kislakások építkezési munkálatai 1922 tavaszán folytatódtak és április 22-én már bokrétaünnepélyt tartottak. E napon a város félnapi napszámot adott jutalomként a munkásoknak, akiket Szohor Pál városi főjegyző is köszöntött, majd az építőiparosok látták őket vendégül.
Az október 7-ei támadás óta minden héten világszerte tartanak megmozdulásokat, ezeken a palesztinok mellett és Izrael ellen tüntetnek aktivisták. Izrael-párti jogvédők szerint az ilyen megmozdulásokon egyre több az antiszemita megnyilvánulás. Sokan ezeken a demonstrációkon Izrael eltörlésére szólítanak fel és jogos ellenállásnak nevezik a terrorcse
Másodszor nyerte meg Michelisz Norbert az aktuális túraautós csúcssorozat bajnoki címét, miután a TCR World Tour szezonzáróján a nyolcadik helyen befutva is elegendő pontot gyűjtött ehhez. A szombaton a pole-pozícióból az első futamot megnyerő Michelisz a 10. helyről startolt a szezon utolsó futamán Makaóban, így a versenye a túlélésről szólt. Kell
Az előre be nem jelentett nyilvános koncertet egy raktárépületben tartották, és születésnapi partinak álcázták – közölték a hatóságok vasárnap kora reggel.
Kós Hubert legyőzte a világcsúcstartó Léon Marchand-t 400 méteres vegyesúszásban az egyesült államokbeli Greensboróban. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a NC State meghívásos versenyen – amelyet 25 yardos medencében rendeznek – a 20 éves magyar világ- és Európa-bajnok egyéni csúcsot döntött 200 és 400 vegyesen is. Az észak-karolinai viadalo
A dj halála napján kapta meg a Pro Cultura Urbis díjat Budapesttől. A rendszerváltás környékén a Tilos az Á Klub művészeti vezetője, később a Tilos Rádió zenei főszerkesztője is volt.
A mostani kilátások szerint jövőre már csak a falusi csokos kistelepülésekre költözők kaphatnak állami támogatást lakásvásárlásra gyermekvállalás nélkül. Ráadásul a Csok Pluszt és a Babavárót is kihasználva kettő vagy három gyermek vállalása esetén akár 25 vagy 46 millió forint vissza nem térítendő támogatással számolhatnak. A falusi csokos telepü
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő, káros csatolmányt tartalmazó e-mailek terjednek. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete a közleményében azt írta, hogy a káros levél megtévesztően hasonlít egy valódi ügyfélkapus értesítési üzenetre, és a levél feladója is valódinak tűnik (ertesites@kozpontirendszer.gov.h
Könnyen gondolhatnánk, hogy a királyi család tagjai csak és kizárólag nemesekkel és előkelőségekkel barátkoznak, ez azonban óriási tévedés. Ennek apropóján az alábbi cikkben 5 olyan hírességet sorolunk fel, akik kifejezetten jóban vannak a királyi család valamelyik tagjával.
Az esküvői előkészületek egyik legstresszesebb része, hogy a lehető legjobban nézzünk ki a nagy napon. Sokan próbálnak ki ilyenkor különböző bőrápoló kezeléseket, de nem mindegy, mennyi idővel az esküvőd előtt tesszük azt.Dr. Deanne Mraz Robinson, bőrgyógyász, a Connecticut-i Modern Dermatology of Connecticut társalapítója szerint alapvető szabály,