Kazahsztán lényeges forrása lehet a magyar energiaellátás biztonságának, amit jól mutat az, hogy idén rekordmennyiségű, nagyjából 630 ezer tonnányi kőolaj érkezik hazánkba a közép-ázsiai országból, ahol a Mol még idén megkezdi egy földgázmező kitermelését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Asztanában.
Hat év telt el az újkori Majmok bolygója-trilógia záródarabja, a Háború óta és bár Cézár története egyértelmű lezárást kapott, szó sem volt arról, hogy a nagy sikerű szériát ne akarnák folytatni a jövőben – és most bumm, meg is érkezett a Majmok bolygója: Királyság előzetese, ami meglehetősen ígéretesnek tűnik, ráadásul a magyar Pados Gyula fénykép
Nem csillapodnak a kedélyek a brit királyi családon belül: a legfrissebb hírek szerint Katalin hercegné hamarosan támadásba lendül, és lesújt majd a família Montecitóba szakadt ágára.
A vásárlók Magyarországon is előszeretettel számolnak az ünnepeket megelőző novemberi akciókkal. Mivel a karácsonyi időszak hónapjai az eladások csúcsszezonjának számítanak mind az üzletekben, mind a webshopokban, az Euronics idén nem csak a sok más cég által is megtartott fekete péntekre készül kedvezményekkel. Az áruházlánc már a hónap elején, no
A Parkinson-kórral küzdő Michael J. Fox őszintén vallott a 2018-as évének a megpróbáltatásairól. Kiderült, hogy a színész abban az évben gerincvelőműtéten esett át, majd a karja is eltört.
Bangladesben több mint 300 ruhagyár volt kénytelen ideiglenesen bezárni a munkások minimálbér emelését követelő tiltakozóhulláma miatt - közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
Láncfűrészre nem csak tömeges fakitermelés vagy építkezés során lehet szükség. Kisebb ház körüli munkálatok, fakivágás, nagyobb ágak eltávolítása vagy rönkvágás során is hasznosak lehetnek. Ma már méretben, teljesítményben és típusban is nagy a választék, ezért jó eséllyel megtalálhatjuk a számunkra legmegfelelőbbet. Főleg, ha tudjuk a termékek val
Hol a legjobb nőnek lenni? Nos, nem itt. Magyarország a 32. ország a világon, ahol nőnek lenni jó − derül ki abból a kutatásból, amely a nők helyzete alapján rangsorolja a nemzeteket.Dánia vezeti az idei Nők, béke és biztonság indexet vezető skandináv országokat, több mint háromszor magasabb pontszámmal, mint Afganisztán, amely a 177 ország közül a
Minden nap akciók tömkelege csábít vásárlásra, de valóban sikerül megtakarítást elérni velük? Az élelmiszerek és a háztartáshoz szükséges termékek árát azért érdemes tanulmányozni, mert a lakhatási költségek után minden családban ezek jelentik a legnagyobb kiadást. Az Alkuguru szakemberei, akik 20 éves kereskedelmi tapasztalattal bírnak, megosztják
Továbbra is fantasztikus nyeremények keresik gazdájukat a Blikknél, ne hagyja elúszni a szerencséjét! Most klasszabbnál klasszabb utalványokra tehet szert, méghozzá játszi könnyedséggel! Markoljon fel egy Blikket, egy szerencsehozó érmét, és már indulhat is a játék!
Nem módosította az eddigi 7 százalékos alapkamatot a cseh jegybanktanács - közölte Petra Krmelová, a pénzintézet szóvivője csütörtökön Prágában. Az alapkamat tavaly június óta ezen a szinten van.
Kéthetes hadgyakorlat kezdődött csütörtökön Romániában a Fekete-tenger partján található Midia-foki lőtéren, ahol Patriot rakétaelhárító üteggel rendeznek éleslövészetet – jelentette az Agerpres hírügynökség a román védelmi minisztérium (MAPN) közleményére hivatkozva.
Bár a kormánypárti frakciószövetség kommunikációs igazgatója végleges bérmegállapodásról posztolt Facebook-oldalán, és a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára is elfogadhatónak nevezte a decemberi, előrehozott fizetésemeléseket, a Portfolio információi szerint még nem "ütötték le" a felek az alkut. Ezt erősíti meg az is, hogy Holli
A Now And Then-t eredetileg John Lennon írta, miután a Beatles 1970-ben feloszlott. Most mesterséges intelligencia segítségével adták hozzá a hangját a dalhoz.
Az gázai harcok tovább folytatódnak, Jemen hadat üzent Izraelnek, miközben Biden az elnökválasztás utánig biztosítaná Ukrajna finanszírozását. Háború Izraelben, háború Ukrajnában. Videó!
Bangladesben több mint 300 ruhagyár volt kénytelen ideiglenesen bezárni a munkások minimálbér emelést követelő tiltakozóhulláma miatt - közölték csütörtökön a helyi hatóságok az MTI beszámolója szerint. Az összetűzésekben legalább ketten meghaltak.
Minden valószínűség szerint 2024-re tolódik az elektronikus számlázást és digitális számla-adatszolgáltatást is érintő uniós javaslatcsomag véglegesítése és elfogadása – olvasható a KPMG hírlevelében.
November elsejéig kellett a Balatonból kiemelniük a tulajdonosoknak a víziállásokat, stégeket, és csak április elseje után lehet visszahelyezni őket a tóba, mivel a jegesedéskor, téli viharokban széteső, eldőlt, víz alá kerülő részek komoly veszélyforrások lehetnek - közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság balatoni kirendeltségének vezetője a
Melyik az a piac, amely a 2008-2009 előtt virágzott, a válság után azonban már csak üresen maradt telkek, épülettorzók és banki kézbe került szállodák maradtak belőle? A projekthitelek piaca ekkor még a devizahiteleknél is nagyobb bajt hozott, az ágazat banki szereplőit a 2010-es évek első felében csak az anyabankok többszáz milliárdos tőkeinjekció
Három hónappal azután, hogy Szlovéniát története legsúlyosabb természeti katasztrófája sújtotta, a polgári védelem és más katasztrófavédelmi szolgálatok újabb áradásokra és földcsuszamlásokra készülnek – írta a helyi sajtó csütörtökön.
Nicole Scherzinger jelenleg a London West End sztárja, és Norma Desmond karakterét alakítja a Sunset Boulevard című musicalben – a szerep ráadásul annyira közel került a szívéhez, hogy halloween idején sem akart megválni tőle.
Ha egy Föld felé száguldó aszteroidát csak napokkal az esetleges becsapódása előtt észlelnénk, meg tudnánk állítani? Ezt a kérdést veti fel egy nemrégiben megjelent tanulmány.
A hagyományos magyar konyha egyik fontos alapanyaga a túró. Sokféle ételünk összetevője, fogyaszthatjuk sósan és édesen egyaránt. De vajon mennyire ismerjük a túróval kapcsolatos érdekességeket? Kvízünkből megtudod!
A 2000-es években értékelte, hogy Orbán elhozta a melegítős gázszerelő barátját a meccsekre a VIP-páholyba, és kifejezetten szeretett vele beszélgetni – mondta a Partizánnak Török Gábor politikai elemző Mészáros Lőrincről.
Tuvic Aleksandra és szerelme, Gelencsér Kornél egy szórakozóhely parkolójában ismerkedtek meg. Igaz, a TV2 hamarosan induló Párharc című műsorának versenyzői akkor még tiltott gyümölcsként tekintettek egymásra, hiszen mindketten párkapcsolatban éltek.
Ismét meghosszabbította Szlovákia az október elején bevezetett ideiglenes határellenőrzést a szlovák–magyar határon, a hosszabbítás ezúttal húsz napra szól, vagyis november 23-ig lesz érvényben – erről szerdai ülésén döntött a pozsonyi kormány.
Az 1-es villamos helyett pótlóbusz közlekedik a Puskás Ferenc Stadion és a Népliget között pályakarbantartás miatt az első két novemberi hétvégén, közölte honlapján a BKK.
Itt az új évad, és már nemcsak hanganyagban, hanem videón is! De nem ez az egyetlen újítás a Beszélnünk kell! podcast ötödik évadában; minden eddiginél mélyebb és személyesebb beszélgetések jönnek, D. Tóth Kriszta és Orvos-Tóth Noémi mellé minden epizódban csatlakozik egy WMN-vendég, a saját történetével. A premierben Filákovity Radojka, a téma: az