2023. november 20. hétfő

nov. 20
11:24
Videó bizonyítja, hogy a Hamász az al-Sifa kórházon keresztül hurcolta a túszokat (SzMo)
Régóta gyanítják, hogy a palesztin terrorszervezet civil létesítményeket használ védőpajzsként. Az al-Sifa ez egyik első számú gyanúsított volt. A feltételezések beigazolódni látszanak.
nov. 20
11:24
Rengeteg fegyvert halmozott fel bunkereiben az oroszokkal szövetséges ország (Magyar Hírlap)
Soha nem látott felvételek jelentek meg a kubai alagútrendszerről.
nov. 20
11:24
Kiderült, mennyi lesz a megemelt minimálbér (Demokrata)
A minimálbér összege magasabb lesz, mint eddig a garantált bérminimum összege. Ez utóbbi pedig bőven 300 ezer Ft fölé emelkedik.
nov. 20
11:24
Érik a csúnya balhé: Orbánnak bármelyik pillanatban nagyon rossz híre érkezhet az EU-ból (Nyugati Fény)
Csak Trump "mentheti meg" a miniszterelnököt.
nov. 20
11:24
Nem lesz címvédés jövőre a WRC-ben – Rovanpera nem megy teljes szezont 2024-ben (Racing)
Rovanpera is visszalép egyet, Ogier-hez hasonlóan ő sem indul minden vb futamon.
nov. 20
11:24
Így tesz az érzelmileg intelligens ember, ha úgy érzi, elakadt (in.hu)
Mindenki érezte már sokszor azt, hogy elakadt, nem elég jó valamiben. Ilyenkor egy egyszerű mondat húzza ki az érzelmi intelligenciával rendelkező személyeket a mélyből."Ne az előtted álló útra koncentrálj. Helyette nézd meg, hogy milyen messzire jutottál" – ez a mondat rengeteget segíthet, ha beépítjük a mindennapjainkba és a magunkkal kapcsolatos
nov. 20
11:30
Jól hír jött az év végi kgfb-kampányról (Menedzsment Fórum)
Idén novemberben az átlagosnál jóval alacsonyabb díjakkal és a balesetmentesen közlekedők erős fölényével indult el az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány, amely a 2010 előtt vásárolt autók tulajdonosai, üzembentartói mellett azokat érinti, akiknek december 31-én lesz a kötelező biztosítási évfordulója - közölte a Netrisk.hu on
nov. 20
11:30
Zöldborsókonzervet hív vissza a Nébih (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján termékvisszahívásról értesíti olvasóit.
nov. 20
11:30
Még több e-autója gyártását vágja meg a VW konszern (autopro)
Az elektromos motorok hiánya egyre több üzemet érint.
nov. 20
11:30
Felrázza a CSOK Plusz a lakáspiacot, de az uniós forrásoktól is sokat várnak (vg.hu)
Az ingatlanbefektetésekkel ellentétben a Magyarországra érkező beruházások újabb rekordot döntenek.
nov. 20
11:30
Udvardy Panna visszaesett a női tenisz-világranglistán (Magyar Hírlap)
A kaposvári sportoló egy hete döntős volt Charlestonban, ezzel 23 pozíciót javított, a múlt héten viszont csak a negyeddöntőig jutott Chilében.
nov. 20
11:30
Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről szóló megállapodást (Magyar Nemzet)
A minimálbér és garantált bérminimum összegének jelentős, 15 százalékos, illetve 10 százalékos emelése jelentős mértékben hozzájárul a családok megvédéséhez, a reálkeresetek növeléséhez.
nov. 20
11:30
Kína elindítja a világ leggyorsabb internetét (BitcoinBázis)
Az új hálózat az ígéretek szerint sokkal gyorsabb lesz, mint bármely más hálózat a világon. A másodpercenként mintegy 1,2 terabit
nov. 20
11:30
Megosztotta a rajongóit, amikor Tóth Andi a kutyájával vásárolgatott egy budapesti bevásárlóközpontban (Sassy)
Az énekeső által közzétett képek minden bizonnyal megosztották a kutyatartókat. Bár pórázon volt a kutya, de azért elég szabadon volt fogva.
nov. 20
11:32
Pokollá tették a kislány életét, a nevelőapja erőszakolta, az anyja pedig megverte, amikor beszélni mert róla (Magyar Nemzet)
Napi rendszerességgel kínozta a gyereket a nevelőapja, 11 év börtön várhat rá.
nov. 20
11:34
Elképesztő sebességgel száguldó vonat orrában rejtőztek el a migránsok (Magyar Nemzet)
Az illegális bevándorlók bármit megtesznek, hogy Nyugat-Európába jussanak.
nov. 20
11:36
Ezért nehéz ma felvenni egy mérnököt: 38 százalékos bértöbblet kell a váltáshoz (HR Portál)
Közel 40 százalékkal magasabb bérajánlat kell ahhoz, hogy munkahelyet váltsanak a mérnökök - derül ki a TESK Group szeptemberi felméréséből. A mérnökök teljes bruttó átlagbére 927 ezer forint volt. A munkahelyen a legfontosabb megtartó tényező a jó munkahelyi légkör. Tokár Péter ügyvezető ismerteti a felmérés főbb eredményeit.
nov. 20
11:36
Hatalmas változás jön szerdán a kutakon: ennek minden autós örülni fog (ATV)
Szépen mennek lefelé az árak a benzinkutakon.
nov. 20
11:36
Tizenkét fős legénységgel a fedélzetén elsüllyedt egy teherhajó (hirado.hu)
Török mentőegységek megtalálták és kiemelték a tengerből a vasárnap elsüllyedt hajó szakácsának holttestét, a legénység többi tagját pedig eltűntnek nyilvánították.
nov. 20
11:36
Ismét indul az utazás, ezúttal Németországba – mi vár a magyarokra az Eb-ig a csoportelsőség megszerzését követően (m4sport.hu)
A magyar labdarúgó-válogatott már csütörtökön kijutott a németországi Eb-re, ám Montenegró legyőzésével bebiztosította csoportelsőségét is, mindez azt jelenti, hogy biztosan a második kalapból várja a december másodikán esedékes sorsolást. Ezen kívül lássuk, mi vár még a csapatra és a szurkolókra 2024 nyaráig.
nov. 20
11:36
Visszatért Az éhezők viadala, de nem sokáig uralhatja a mozitermeket (vg.hu)
Taylor Swift továbbra sem tágít a vetítőtermektől.
nov. 20
11:36
Paul Auster: Valószínűleg a Baumgartner az utolsó könyvem (Könyves Magazin)
Az író a Guardiannek beszélt arról, hogyan született meg új regénye, de szóba került súlyos rákbetegsége is.
nov. 20
11:36
A vád szerint a nő nem védte meg a lányát a nevelőapa erőszakoskodásától (Magyar Hírlap)
Az ügyészség egy nő büntetésének súlyosítását indítványozza.
nov. 20
11:36
Orbán Balázs: Nem elfogadható, amit Brüsszelből kínálnak a magyaroknak (Demokrata)
Amit Brüsszelből kínálnak a magyaroknak alapvetően téves helyzetértékeléseken alapszik, ezért nem elfogadható, mondta Orbán Balázs.
nov. 20
11:36
Váratlanul Kijevbe érkezett az amerikai védelmi miniszter, közben hosszú idő után beszélhet egymással Biden és Putyin (Mandiner)
Lloyd Austin Amerika "rendíthetetlen" támogatásáról biztosította Ukrajnát.
nov. 20
11:36
Búcsút mondhatunk a népszerű náthagyógyszerek két összetevőjének: mégsem olyan hasznosak, mint hittük (naphire.hu)
Korlátozhatják vagy be is tilthatják őket.
nov. 20
11:38
Az észt ellenzék a miniszterelnök lemondását követeli (vg.hu)
Kaja Kallas miniszterelnöknek már régebben is voltak botrányos esetei.
nov. 20
11:38
Így örült Kovács Ákos a magyar gólnak (Mandiner)
Fontos meccset nyert meg a magyar válogatott Montenegró ellen, ennek megfelelő volt a zenész gólöröme is.
nov. 20
11:42
Aláírták: decembertől nő a minimálbér (Menedzsment Fórum)
A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai napon hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást - tájékoztatta a Gazdaságfejlesztési Mini
nov. 20
11:42
Panaszt tettek a műanyag palackok miatt az EU-nál (Infostart)
A szervezetek szerint a műanyag semmiképpen nem környezetbarát. A rengeteg ásványvizes palack miatt szánták el magukat közös fellépésre.
nov. 20
11:42
Japán befejezte a fukusimai atomerőműnél a hűtővíz tengerbe engedésének harmadik szakaszát (HírTV)
Befejeződött hétfőn a megrongálódott Fukusima Daiicsi erőműnél a kezelt hűtővíz tengerbe engedésének harmadik szakasza - közölte az erőmű üzemeltetője, a Tepco.
nov. 20
11:42
Örömhír: apa lesz a világhírű színész, Robert Pattinson (Metropol)
Szerelmével első közös gyermeküket várják.
nov. 20
11:42
Vegyes kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon.
nov. 20
11:42
Hivatalos: megvan, hány forint lesz jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum (Portfolio)
Hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a  bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást, közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (kivéve Magyar  Szakszervezeti Szövetség), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően a mai
nov. 20
11:42
Vaskos csekket kaphatnak a magyar autósok: nincs mese, mindenkinek kötelező befizetni (Pénzcentrum)
A kgfb-kampány első 13 napjában több mint 9 ezer új kötelező biztosítást kötöttek a novemberi szezonban. A kampányos személyautók esetében az átlagdíj valamivel több mint 32 ezer forint volt, ami éves szinten 15 százalékos emelkedést jelent, viszont bőven elmarad a teljes autóállományra vonatkozó 50 ezer forint feletti összegtől.
nov. 20
11:42
Jens Stoltenberg: A NATO-t aggasztják a boszniai szerbek elszakadási törekvései és az orosz befolyás (hirado.hu)
Jens Stoltenberg beszélt arról is, hogy szeretné, ha Szarajevó és a NATO kapcsolatai tovább mélyülnének,.
nov. 20
11:42
Ragaszkodik magyarságához a népszerű hollandiai idegenvezető (Ripost)
Törteli Nikolett csak magyarul beszél a gyerekeihez.
nov. 20
11:42
Kártérítést remél az F1-től a Ferrari Sainz csatornafedeles balesete után (m4sport.hu)
Megvitatja a Ferrari a Forma–1-es szervezőkkel, milyen lehetőség van a kártérítésre Carlos Sainz csatornafedeles incidense kapcsán.
nov. 20
11:42
A brutális időjárás miatt süllyedt el egy török teherhajó, többen is meghaltak (vg.hu)
A szélsőséges időjárásban elsüllyedt egy török teherhajó, egy másik felborult, és evakuálni kellett egy török börtönt.
nov. 20
11:42
"A lányom csak egy normális gyermek akar lenni, de nem tud megmozdulni anélkül, hogy ne lennének fájdalmai" (BorsOnline)
Felfoghatatlan kínokat kell átélnie hétköznapi dolgoktól egy 7 éves lánynak, aki számára nincs gyógyír.
nov. 20
11:42
Embervadászat és kivillanó testrészek, az RTL ma este dobja le az atombombát a műsorával (Promotions)
Két új műsor is debütál ma este az RTL-en.
nov. 20
11:42
Japán befejezte a fukusimai atomerőműnél a hűtővíz tengerbe engedésének harmadik szakaszát (Magyar Hírlap)
Az előző két szakaszhoz hasonlóan a Tepco most is nagyjából 7800 tonna kezelt hűtővizet eresztett a tengerbe.
nov. 20
11:42
A NATO-t aggasztja a boszniai szerbek elszakadási törekvése (Demokrata)
Aggodalmának adott hangot Jens Stoltenberg Szarajevóban, nyugat-balkáni körútjának első állomásán.
nov. 20
11:42
Résen kell lenniük a kerti kutak tulajdonosainak, jön az új szabályozás (Mandiner)
Átalakul a kutakra vonatkozó szabályozás 2024-től, lejár a kútamnesztia.
nov. 20
11:42
Bosznia miatt aggódik a Nato-főtitkár (Magyar Nemzet)
Jens Stoltenberg a nyugat-balkáni körútjának első állomásán Szarajevóban járt.
nov. 20
11:42
Fontos náthagyógyszerek kerültek veszélybe (AC News)
Hamarosan eltűnhet a náthagyógyszerekből egy összetevő, mivel a szakértők úgy vélik, azok többet árthatnak, mint használnak.
nov. 20
11:42
Akár napi 60 ezret lehet keresni halpucolással a karácsonyi szezonban (Telex)
Pár hét alatt össze lehet szedni többhavi fizetést.
nov. 20
11:42
A Microsoftnál folytatja az OpenAI kaotikusan kirúgott vezérigazgatója (Telex)
Sam Altmant először kirúgták, aztán mégsem annyira akarták kirúgni, most az OpenAI-t támogató Microsoftnál folytatja.
nov. 20
11:42
Szoros partnerségben: átadták a Magyar Telekom ösztöndíjait a Széchenyi István Egyetemen (Digital Hungary)
A győri Széchenyi István Egyetem és a Magyar Telekom Nyrt. hosszú évek óta kitűnő partnerséget ápol egymással. Az együttműködés fontos eleme, hogy a cég ösztöndíjjal támogatja az intézmény kiválóságait. A napokban megtartott átadóünnepségen két alap-, egy mester- és egy doktori képzésben részt vevő hallgató vehette át az elismerést.
nov. 20
11:44
Meghatározó adóváltozásokra készül a kormány, sorjáznak a döntések a héten (Portfolio)
Fajsúlyos változások jönnek a magyar adórendszerben, amelyekről a héten már dönthetnek is a parlamentben. Jön a globális minimumadó, megy az amerikai-magyar adómegállapodás, de új szabályokra készülhetnek majd az egyéni vállalkozók is, még ha itt az utolsó pillanatban új irányba fordult a kabinet. Alacsonyabb lesz viszont több más adóteher, egy adó

Keresés