Múlt csütörtök óta az Apple, az IBM, a Disney és még számos további vállalat függesztette fel a platformon futó hirdetéseit, miután a cég vezetője egyetértéséről biztosította egy antiszemita bejegyzés szerzőjét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az amerikai Goodyear gumiabroncsgyártó cég bejelentette megtakarítási programjának részleteit: 2025 harmadik negyedévének végéig bezárják a fuldai gyárat, ami azt jelenti, hogy 1050 alkalmazott veszíti el állását. "Nehéz, de szükséges döntés volt" – mondta a cég. Fotó: Goodyear Emellett a Brandenburg tartományban található fürstenwaldei gyárban a
A becsült összegnél sokkal magasabb áron, 1,932 ezer euróért (728,6 millió forint) kelt el vasárnap a Párizs melletti Fontainebleau-ban I. Napóleon egyik híres, kék-fehér-piros kokárdával díszített fekete kétszarvú filckalapja.
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője nyerte az első alkalommal lezajlott túraautó világsorozat bajnoki címét, miután az idény makaói zárófordulóján az első futamon győzött, a másodikon pedig nyolcadik lett.
A stressz káros, testi és mentális problémákhoz vezet, megbetegít, halljuk nap mint nap. Holott a stressz akár jól is jöhet, mi több, az sem olyan nagy baj, ha a sikerhez vezető út néhány szakasza stresszel van kikövezve.
Alföldi Róbert sötét hangulatú interjút adott Az Őrült Nők Ketrece című darab jubileumi előadása után. A rendező a darabbal is szoros összefüggésben álló homoszexualitásról beszélt.
A növények közel 20 kémiai elemből épülnek fel, ezeket esszenciális (nélkülözhetetlen) tápanyagoknak mondjuk. Az agrokémia fejlődése azonban folyamatosan újabbakról bizonyítja be, hogy növényekben funkcionálisan léteznek, hiányuk fejlődési zavarokhoz vezet, de előfordulásuk gyakran csak egy-egy fajra, családra jellemző, minden növénynél nem sikerül
Nem ritka, hogy a bántalmazás áldozatai traumákat szenvednek el a büntetőeljárásuk alatt is. Bár a jognak mindenre kiterjedően kell feltárnia az igazságot, és ebbe kódolva van a trauma újbóli átélése, lenne mód arra, hogy ne kelljen újra és újra feleleveníteni a bántalmazást. Túlélőkkel és szakértővel beszélgettünk az intézményi bántalmazásról, a m
Az olaszok már régóta tudják: a tészta főzővize nem a lefolyóba való. Cikkünkben egy olyan trükköt ismertetünk, ami újfent alátámasztja a mediterrán ország évszázados gyakorlatát – bár egy teljesen másik megközelítésből. A keményítőben gazdag főzővíz tökéletesen alkalmas arra, hogy a különböző ragúk, szószok és egyéb szaftosabb ételek sűrí