Angelina Jolie és Brad Pitt lánya, a 18 éves Zahara Marley Jolie-Pitt úgy döntött, elhagyja apja vezetéknevét. A rajongók egy friss videóban kiszúrták, hogy a lány Zahara Marley Jolie-ként mutatkozott be.
A szudáni hadsereg és a rivális félkatonai erők között április közepén kitört fegyveres harcok miatt több mint 7 millió ember kényszerült lakóhelyét elhagyni.
Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség, azaz a Frontex ebben a hónapban is összegezte az Európai Unió külső határain történt illegális határátlépések számát. Az InfoRádióban Vargha Márk, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője beszélt a részletekről.
Robert Pattinson és Suki Waterhouse első gyermeküket a várják! A kismama a lehető legédesebb módon jelentette be az örömhírt, a rajongók pedig természetesen osztoznak a boldogságukban!
Az egyaránt Veszprémben készülő három nyíltvízi úszó, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán megcélozta a jövő évi párizsi olimpiát.
Múlt hét csütörtökön még azt írta az Instagram-oldalán, örökre búcsút mond a füstölésnek, ám most mégis a marihuána fogyasztását reklámozza. Hogy van ez?
A kgfb-kampány első 13 napjában több mint kilencezer új kötelező biztosítást kötöttek a novemberi szezonban – közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A "kampányos" személyautók esetében az átlagdíj valamivel több mint 32 ezer forint volt, ami éves szinten 15 százalékos emelkedést jelent, viszont bőven elmarad a teljes autóállományra vonatkozó 50
A napokig tartó késések helyett hamarosan másodperceken belül érkezhetnek a pénzek a bankszámlákra az európai országok között a jogi megállapodást követően.
A Nagy Ő című műsornak köszönhetően elérhetetlen üzletemberből mindenki Jákob Zolija lett a vidéki gyerekből önerőből milliárdossá avanzsált férfi. Nemrég első könyve is megjelent, amelyben inspiráló életútját mutatja be és tanácsokkal látja el a sikerre vágyó olvasókat.
Sir Patrick Vallance e véleménye a járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó brit vizsgálat hétfői munkanapján került nyilvánosságra.
A turisztikai fejlesztési program részeként megújul Tokaj történelmi belvárosa – számolt be az InfoRádiónak a város polgármestere. Posta György közölte: a sétálóutca egy része is megszépül, valamint a zöldterületek növelése érdekében reneszánsz kertet is kialakítanak a városban.
Erős volt az elmúlt három nap a sokat emlegetett ChatGPT-t fejlesztő cégnél, amelynek igazgatótanácsa kirúgta a társalapítót. Próbálták visszacsábítani, de hétfőre kiderült, hogy a Microsoftnál folytatja.
Rúzsa Magdi legújabb Instagram fotója láttán kellemes melegség járja át minden porcikánkat, ami hihetetlenül jól tud esni ezen a hideg, őszi napon. A kép leírásában egy megható történetet is megosztott rajongóival az énekesnő - a sorokat olvasva azonnal könnyek szöktek a szemünkbe.
A viadal eredményközlő oldala alapján az EB utolsó fordulója során Gledura Benjámin és Bánusz Tamás döntetlent játszott, mag Kozák Ádám sötéttel kikapott, ám a negyedik táblás Balog Imre győzött.
Az állam a jövőben előnyben részesíti a kötöttpályás beruházásokat, ez azonban nem jelent autós ellenességet - hangsúlyozta építési és közlekedési miniszter a gazdasági bizottság meghallgatásán. Lázár János beszélt az átfogó dél-magyarországi közútfejlesztésekről is.
A Föld népességének leggazdagabb egy százaléka életmódjával ugyanannyi üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a legszegényebb lakosság kétharmada, vagyis nagyjából ötmilliárd ember.
Borbély Alexandra élete legjobb formájában van, és erre bizonyítékkal is tudunk szolgálni! Tegnap olyan fotó látott róla napvilágot, ami meghódította úgy a rajongók, mint a sztárvilág szívét, így természetesen a miénket is.
Görög kutatók kiderítették, hogyan lehet 100 évig élni. A tudósok a világ öt olyan régióját tanulmányozták, ahol különösen sokáig élnek az emberek, és megnézték, hogy mi a közös bennük.
Az Estee Lauder Companies Magyarországon már második alkalommal választotta Sydney Van Den Bosch-t a hazai mellrák ellenes kampány nagykövetének, melynek kapcsán egy különleges fotósorozat is készült a korábbi szépségkirálynővel, műsorvezetővel.
Rihanna jött, látott és tarolt! A kilencszeres Grammy-díjas énekesnő nemcsak elképesztő muzikalitása és szárnyaló karrierje miatt vált ikonná, hanem stílusérzéke mellett sem lehet elmenni szó nélkül. Az anyaság felé vezető útján pedig még több szerepben láthattuk csillogni: megreformálta a kismama divatot, most pedig bebizonyítja, hogy ő a legvagán
Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy amikor éppen sürgős feladatunk akad, egyszerűen úgy érezzük, bármennyire is szeretnénk, képtelenek vagyunk összpontosítani. De az is megeshet, hogy végre elérkezett egy várva várt programod, vagy egy fontos előadáson veszel részt, mégsem tudsz figyelni. Ennek rengeteg oka lehet, de szerencsére néhány egyszerű trük
Egy igazán boldog kapcsolat sosem pusztán a véletlennek köszönhető. A szerelem mellett ugyanis hosszútávon jó sok energiát bele kell fektetni egy párkapcsolatba, hogy az egészségesen és kiegyensúlyozottan működjön. Ha igazán boldog párokat látsz, biztos lehetsz benne, hogy a következő alapszabályokat mind betartják - és ha valakinek, nekik elhiheti
Diana hercegné románca Dodi Fayeddel, az egyiptomi származású filmproducerrel éppen csak elkezdődött, mikor 1997. augusztusában egy tragikus autóbaleset során mindketten életüket vesztették. A tragédia hatalmast port kavart, a mindössze 36 éves hercegné és párja, a 42 éves Dodi halála az egész világot megrázta.
A Twingo negyedik generációja a Renault válasza a megfizethető kínai elektromos autókra, és az eredeti modell által ihletett elegáns formavilággal büszkélkedhet.