Tizenhárom hazai informatikus szakember kiemelkedő munkásságát díjazta a Neumann Társaság és a HUN-REN SZTAKI a „Neumann után, szabadon" című konferencián. A társaság saját kitüntetései mellett idén a IVSZ-szel és az Infotérrel közös Kovács Attila-díjat posztumusz ítélték oda „a digitális kultúra úttörőjének”, a nemrégiben fiatalon elhunyt Szedlák
Az újságok megírták, hogy a „köznevelés területén alkalmazandó diszkriminációellenes intézkedésekről” szóló törvényjavaslatot nyújtott be Pintér Sándor azért, hogy teljesíthetők legyenek az uniós vállalások.
Egy jakuzzi nem csupán a testi-lelki kényeztetés tökéletes eszköze, hanem akár az otthonunkba telepített mini fitneszterem is lehet. Természetesen akkor, ha a megfelelő modellt választjuk. Az innovatív Endless Pools nem csak lazítást és masszázsélményt kínál, hanem a mindennapi edzés penzumot is letudhatjuk benne.
Az óvodafejlesztési program és más támogatások segítségével az elmúlt években 71 református óvoda épült, illetve újult meg Magyarországon, hangzott el Móron.
Mindenki menjen szűrésre! – az 50 felettiek mindenképp, akiknek pedig a családjában már előfordult hasonló betegség, akár 40-45 éves kortól is. A vizsgálat gyors, fájdalommentes és jó eséllyel életet ment.
Új Karate kölyök-film érkezik hamarosan. Kiderült, hogy az alkotásban szerepet kap Jackie Chan és Ralph Macchio, akik mostanáig nem játszottak ugyanazokban a részekben.
A szülők többsége szeretné már egészen fiatalon elindítani gyermekét a pénzügyi tudatossághoz vezető úton és megtanítani nekik, hogyan kell kezelni, értékelni a pénzt derült ki egy friss felmérésből. Tízből hat megkérdezettnek ugyanakkor nehézséget jelent az ismeretek átadása.
Queen Latifah neve mindenki számára ismerős, arról azonban csak keveseknek van tudomása, milyen súlyos lelki terheket cipel évtizedek óta az imádott énekesnő.
November végére ötven-ötven dolgozótól válnak meg a nagy nyugati multik. Mindkét gyár a megrendelések számának csökkenésére hivatkozva döntött a leépítések mellett.
A nők kevésbé figyelnek az életegyensúlyukra, míg a férfi vezetők már hallgatnak az intuícióikra a döntéshozatalkor – mutatta ki az MVÜK Női Vezetői Klub legfrissebb piackutatása, amelyben a Magyarországon működő kis- és középvállalatok női vezetőinek erősségeit, kihívásait, kompetenciáit mérték fel.
Az infláció továbbra is cél felett van, így a Fed jegybankárai továbbra sem hajlanak a kamatcsökkentésre – derül ki a legutóbbi ülés kedden közzétett jegyzőkönyvéből.
Egy fiatal nő a TikTok-on osztotta meg rossz tapasztalatait, miután több fast fashion boltban is csak vacak minőségű, de annál drágább ruhát talált.Amber Sabri – divatiparban dolgozó szülők lánya – nemrég egy TikTok-videóban a boltokban kapható ruhák minőségére panaszkodott, többek között arra, hogy minden egyes dolog poliészterből vagy akrilból ké
Nem tudom mikor lett a pihenésnek rossz híre, de arra egyre többen rájövünk, hogy a többet dolgozni nem egyenlő a jobb teljesítménnyel. Eközben az üzleti élet majdhogynem töretlenül kitart a "ki dolgozik többet" licitháború mellett. Néha emelik a tétet a "ki alszik kevesebbet" bajnokságban tolakodással.
Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján – jelentette kedden az izraeli katonai rádió.
A kuszkusz a közel-keleti konyha alapétele, könnyű és egészséges köret, mely jól illik szinte bármilyen, grillezett húshoz. Céklával és fűszeres joghurttal kiegészítve frissítően hat és jól illik a nehezebb húsételek markáns ízvilágához.
Újabb 75 bázisponttal csökkent a hazai kamatszint. A döntés nem okozott meglepetést, ezzel az alapkamat 11,5 százalékra, az overnight jegybanki betét kamatszintje 10,5 százalékra, az overnight fedezett hitel kamata pedig 12,5 százalékra csökkent. A kamatvágási ciklust a továbbiakban 75 bázispontos lépésekben folytathatja az MNB.
Az EU gazdasága továbbra is ellenálló az elmúlt években elszenvedett többszörös sokkhatással szemben, de 2023-ban a magas infláció és a szigorúbb finanszírozási feltételek mellett veszített növekedési lendületéből, így jövőre csak mérsékelt növekedési fellendülésre számíthat - állapította meg a brüsszeli testület kedden az európai szemeszter őszi c
György herceget és Sarolt hercegnőt nagyon erős testvéri kötelék fűzi egymáshoz, azok pedig, akik elég szemfülesek, ki is szúrhattak már közöttük egy-egy kedves pillanatot.
A szakember nem igazán celebséf, de azért mindig fel szokott tűnni a tévében is. Elképesztő gasztronómiai teljesítmény Ha ki kellene jelentenünk, hogy ki a világ egyik leghíresebb séfje, akkor a többség valószínűleg Gordon Ramsayt említené meg, akinek annyi műsora van már jelképesen a tévében, mint égen a csillag. Az éttermei jól teljesítenek, ő vé
Orosz katonák éppen egy koncerten ültek, amikor ukrán rakétacsapás érte őket. Az esemény egy ünnepség volt orosz tengerészgyalogosok számára Donyeckben.
Pert nyert a Pfizer és a BioNTech a Modernával szemben, az Európai Szabadalmi Hivatal közölte, hogy a Moderna tulajdonában lévő mRNS-szabadalmat érvénytelennek nyilvánította a két koronavírusvakcina-gyártó közötti vitában.
Legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján - jelentette kedden az izraeli katonai rádió.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott álláspontja szerint a gyártóknak és szolgáltatóknak inkább javítaniuk kellene a meghibásodott termékeket azok cseréje helyett - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
Azok számára, akik már a jövő évi nyaralást tervezik, nagy segítséget nyújthat a National Geographic öt kontinens harminc helyszínét felvonultató listája, amire olyan úti célok és útvonalak kerültek a világ…
A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást- derül ki a Police.hu legfrisebb híréből.
Egy térfigyelő kamera rögzítette, hogy kempingezni indultak. November 21-én délután kellett volna hazatérniük az utazásról, azonban továbbra sincs hír róluk.
Az első ilyen kihágás után legalább egymillió forint a büntetés, utána ez minden lebukáskor legalább a másfélszeresére nő. Emellett sok esetben a miniszter jelölhetné ki, ki nyithat trafikot.