A mai nappal együtt már csak 42 nap van hátra a 2023-as évből. Ez pedig azt jelenti, hogy lassan ideje elkezdeni a jövő év felé tekinteni. Lássuk, hogy mik lesznek a legnépszerűbb ételek és italok 2024-ben!A Yelp online értékelő cég szakértőkkel konzultált, hogy elemezzenek mindent, amire a felhasználók az elmúlt időszakban a platformon rákerestek,
A vörös bolygó egy a Földön is megfigyelhető atmoszférikus jelenségnek köszönhetően vált színt néha, amit az ESA Mars körül keringő műholdjának műszereivel sikerült megfigyelni.
A 2022-es KSH adatok szerint egy átlagos magyar férfi születéskor várható élettartama mindössze 74 év. Ez az európai átlagtól három évvel elmarad, a nőkéhez képest pedig hat évvel kevesebb. Ez tehát a várható élettartam, de az egészségben eltöltött évek száma még kevesebb, a WHO kimutatása alapján a magyar férfiaknál átlagban mindössze 64 év.
Ma van a televíziózás világnapja. Az ENSZ 1996-ban nyilvánította november 21-ét a televíziózás világnapjává annak emlékére, hogy az ENSZ tagállamai ekkor tartottak egy kétnapos konferenciát, amely televíziós világfórumként vált ismertté.
A leginkább a túrázók körében népszerű, outdoor ruházatot és felszerelést kínáló hazai márka a napokban belső szavazás keretében kérdezte meg dolgozói véleményét a december 24-i nyitvatartással kapcsolatban. A Mountex munkatársainak többsége a munka helyett a családi együttlétre, az ünnepi készülődésre szeretne koncentrálni, ezért a cégvezetés úgy
Az Igazából szerelem 2003. november 21-én került a mozikba, s lopta be magát egy életre a nézők szívébe. A romantikus komédia a szerelem és a szeretet megannyi formáját dolgozza fel, ám a sikerhez hozzájárult az is, hogy a legnagyobb brit színészek tűntek fel a filmben. A szerethető karaktereket kedves, bájos vagy éppen meghökkentő helyzetekben ism
Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet engedély nélküli tőzsde üzemeltetésével vádolta meg a Krakent. A hatóság hétfő este kezdeményezett peres eljárása szerint: “A Kraken üzleti gyakorlatai, elégtelen belső kontrolljai és hiányos nyilvántartása kockázatokat jelentenek, és tiltottak lennének minden megfelelően regisztrált értékpapír-közvetítő
Míg a kártérítés nem tartozik az általános forgalmi adó tárgyi hatálya alá, addig egyes szerződéses mellékkötelezettségek igen, melyekről főszabályként számlát kell kiállítani és áfakötelezettség merül fel belföldi partnerek között. Cikkünkben az Európai Unió Bíróságának gyakorlatát járjuk körül a témában.
Szeptemberben több mint hét év után lett pozitív a visszatekintő reálkamat Magyarországon, és ez nem csak átmeneti lesz, hanem várhatóan hónapokig, vagy akár évekig így marad. A legvalószínűbb inflációs- és kamatpálya mellett 2009 óta nem látott szintre emelkedhet a mutató a következő hónapokban. Ez pedig tartós stabilitást adhat a forintnak, ami e
Tartósan magas a külföldi lakásvásárlók aránya a magyar piacon, 6 százalék körüli. Tavaly csaknem nyolcezer, az idei első félévben több mint 3200 külföldi vásárolt. Pest belső öt kerületében 20 százalékos, Nyugat- és Dél-Dunántúlon több mint 10 százalékos a részesedésük.
Hogy mennyire jó volt a hangulat a Toyota Gazoo Racing csapatában a Japán Rally után, jól mutatja, hogy a csapattagok és Akio Toyoda is dalra fakadt a verseny utáni sajtótájékoztatón.
A Bloomberg forrásai szerint közel lehet a Binance és az amerikai igazságügyi minisztérium (DoJ) közötti megállapodás. Az amerikai hatóság évek óta vizsgálódik a legnagyobb kripto tőzsde ellen, de most úgy tűnik, hogy az eljárás akár már ebben a hónapban lezárulhat. Az amerikai állam a források szerint 4 – 5 milliárd dollár közötti összegre büntetn
Kokó azt mondja, a Sztárbox hatására még sok felnőtt ismerősében is felmerült, hogy hobbiszinten kipróbálja az ökölvívást, amit Kabát Peti KO-ja ellenére nem tart életveszélyes sportágnak. De a bunyóban szerinte benne van ez a fajta befejezés.