Az ügyvéd szerint Orbán nagyon jól megérezte, hogy az emberek nem pusztán csak egzisztenciális kérdések mentén döntik el, hogy számukra milyen a jó élet.
Magyar-horvát Kulturális Együttműködési Programot írt alá Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Nina Obuljen Korzinek horvát kulturális és médiaügyi miniszter hétfőn Budapesten.
Rengetegen vagyunk, akik minden nap szeretünk meginni legalább egy csésze kávét. Ki cukorral, ki tejjel issza, sokan szeretünk hozzáadni növényi italokat, és a különféle ízesített kávék is meglehetősen népszerű italnak számítanak manapság. De függetlenül attól, te hogyan fogyasztod a legszívesebben, van egy verzió, amit biztosan megéri kipróbálnod.
Idén novemberben a mesterséges intelligenciát választotta az Év szavának a brit Collins szótárak kiadója, az indoklásban pedig külön kiemelték a nagy nyelvi modelleket is, amelyek mindenki számára hozzáférhetővé tették az MI-t. Rengeteg hírt, jóslatot, félreértést, és kommentárt láttunk, olvastunk 2023-ban, ezért leültünk beszélgetni Kis Balázzsal,
A Tether életbe léptette története legnagyobb token befagyasztását, miután hónapokig tartó bűnügyi nyomozást folytatott le az OKX kriptotőzsdével közösen. A
Zajlik egy bírósági per, amelyben az ügyészek azt állítják, hogy az agrártárca feleslegesen költött el több mint kétmilliárd forintot. A Direkt36 birtokába jutott nyomozati iratok szerint a hatóságok vizsgálják, hogy miért került a pénz felének megfelelő összeg egy Nobilis Kristóf üzletemberhez köthető panamai cég svájci számlájára.
Közel a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a Hamász politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének a Reuters hírügynökséghez kedden eljuttatott nyilatkozata szerint.
Az elmúlt évekhez hasonlóan, a PwC Magyarország 2023-ban is átfogó kutatást indított annak érdekében, hogy megismerje a hazai munkavállalók munkahelyválasztási preferenciáit és a munkaerőpiac legfőbb mozgatórugóit. A felmérésben 14 évnél idősebb diákokat, hallgatókat és munkavállalókat kérdeztek meg. A kutatás rámutatott arra, hogy a munkavállaló
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
Kilencvenhét hónapos börtönbüntetésre ítélték azt a 70 éves Najeeb Khant, aki arról híresült el, hogy banki- és adócsalással felhalmozott pénzből duzzasztotta fel hatalmasra autó kollekcióját. A csalóról először 2020-ban hallhattunk, amikor az RM Sotheby aukciós ház kiárulta a mintegy 240 darabból álló elképesztő autógyűjteményét – természetesen le
Corvin Jánost manapság mint legyőzött trónkövetelőt tartjuk számon. Pedig a maga jogán is elismert hadvezérré vált, aki több alkalommal győzedelmeskedett a törökök ellen.
A Media Matters csütörtökön tette közzé jelentését, aminek következtében több nagy hirdető, köztük az IBM, a Comcast, a Disney és az Apple is felfüggesztette hirdetéseit a portálon.
Mindkét oldal egyetért a nők és gyerekek elengedésében, a megbeszélések eredményét pedig az egyeztetésekben közvetítői szerepet vállaló katari kormány jelenti majd be – mondta Resík.
„Diétázom, tehát vagyok” vallja sok tízezernyi honfitársunk, mindennek eredményességét viszont erőteljesen megkérdőjelezi a „kövérségi” dobogón stabilan elfoglalt helyünk és a helytelen táplálkozással összefüggésbe hozható betegségek kiemelten magas száma is.
Ilona örömmel vállalta a baba kihordását és a szülést, ugyanis a lánya már hétszer próbálkozott lombikprogrammal, de egyik beültetés sem járt sikerrel. Itthon nem végezték el a beavatkozást, Nagy-Britanniában nem volt akadálya.
Az étkezési preferenciák egyénre szabottak: vannak, akik a semlegesebb ízeket részesítik előnyben a fűszeresekkel szemben, mások édesszájúak, míg sokan sós ételekre vágynak. Ha az ízlése miatt nem eszik bizonyos dolgokat, akkor válogatósnak gondolják. De ez nem feltétlenül rossz!
2023. októberében 1,6%-kal kisebb volt a villamosenergia-fogyasztás az egy évvel korábbihoz képest a KSH adatai alapján, és ezzel folytatódott az előző hónapokat jellemző csökkenő tendencia - közölte a GKI Gazdaságkutató. Ennek egyik oka a növekvő háztartási kiserőművek folyamatos terjedése (pl. napelemek), mely nem szerepel a statisztikákban (ez c
Közel a tűzszüneti megállapodás Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a Hamász politikai vezetőjének, Iszmail Haníjének a Reuters hírügynökséghez kedden eljuttatott nyilatkozata szerint.