Az Egyesült Államok 100 millió dollár (mintegy 36 milliárd forint) új katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára az ország védelmi szükségleteinek biztosítására. A mostani szállítmánnyal páncéltörő és légvédelmi fegyverek érkeznek Ukrajnába. A hideg, saras tél beköszöntével várhatóan ismét változni fog a harci taktika, és Oroszország az ukrán inf
A globális befektetők több mint 25 milliárd dollárt vontak ki a kínai részvénypiacról az ország gazdasági növekedésével és az ingatlanszektorral kapcsolatos aggodalmak miatt. Ezzel az év első hét hónapjában Kínába áramló tőke közel háromnegyede elhagyta az országot - írta meg a Financial Times.
A fenntartható gazdálkodás tekintetében nem állunk rosszabbul, mint az amerikai gazdák, csak a tengerentúlon a nagy számok törvénye alapján többen alkalmazzák már ezt a technológiát.
Az amerikai Cravo Equipment Ltd. új, ráadásul az eddigieknél olcsóbb megoldást kínál a szabadföldi dísznövények fagy, eső, harmat, jégeső, szél és hőség elleni védelmére.
Magyarország „aranykorának” báját idézve a Dorothea Hotel egy páratlan belvárosi utazásra invitálja vendégeit, ahol a múlt és a jelen finoman összefonódik.
Lassan, módszeresen fonja ujjait a nyakunkra a Hajsza, a szorítás egyre erősebb és erősebb, s egészen a sorozat végéig nem is enyhül – rejtett mestermű a Netflixen ez a három évados széria, amelyben egy veszedelmes belfasti kéjgyilkos utáni nyomozást követhetünk. A főszerepben az élete alakítását nyújtó Gillian Anderson és a hátborzongatóan tehetsé
Az Európai Parlament által közzétett friss Eurobarométer felmérés alapján Európában átlagosan a polgárok 48 százaléka bízik a közszolgálati televízióban és rádióban mint hírforrásban. Azonban Magyarországon csupán 25 százalék hisz az állami médiának, ezzel az 27 EU-tagállam közül a legalacsonyabb bizalmi mutatóval rendelkezik. Még a lengyel közmédi
Büntetőintézkedés hatálya alá került Azatbek Omurbekov ezredes, akit felelősnek tartanak több fegyvertelen civil megölésében Andrijivka településen. Ugyanígy járt Danyil Frolkin, az orosz hadsereg altisztje is.
A 28 éves sportoló az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, az idei éve összességében jó volt, bár eredmények tekintetében nem tudta azt hozni, amit szeretett volna.
Létezik olyan térkép, amelynek segítségével percek alatt ellenőrizhetjük, hogy ólommal szennyezett-e a csapvizünk. Ha pedig az, akkor érdemes néhány tanácsot megfogadni az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében.
Nem véletlen, hogy a magyarok tányérján is egyre gyakrabban előfordul a sajátos ízvilágú alapanyag. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB közös piaci körképe szerint a hazai gombatermés évente 22-23 ezer tonnára tehető, a belső fogyasztás mellett pedig számos exportpiacon megtalálható a magyar
Mindig vonzott a repülés, a légi irányítás, a repterek informatikai rendszerei – mondta az Üzletemnek Kántor András Ferenc, a K&H Bankkártya-fejlesztési Csoportjának vezetője.
A közszolgálati csatornák tájékoztatását tartják a leginkább megbízhatónak az Európai Unió 25 tagállamában, a magyar állami média azonban a lista végén kullog: mindössze a lakosság negyede hiszi el, amit például az M1 televízió képernyőjén lát.
Megszületett az aláírás, a Magyar Közlönyben már meg is jelent: 2023. december elsejétől a minimálbér 15 százalékkal, havi bruttó 266 800 forintra, míg a szakképzettek garantált bérminimuma 10 százalékkal, 326 000 forintra emelkedik. Mennyi ennek a nettója? Milyen állami juttatások emelkednek ezzel a döntéssel? Érdekesség, hogy egy hónapig magasa
A Paks II. Atomerőmű közvetlen építési szakaszba lépésével Alekszandr Merten, a fővállalkozó Atomsztrojexport (ASZE) vállalat projektigazgatójaként átadja projektigazgatói megbízatását Vitalij Poljanyinnak. Az új vezető irányítja majd az új atomerőművi blokkok építését, az építéshez szükséges anyagok és berendezések, valamint a terv- és kivitelezés
A hazai gazdaság kibocsátásának növelése érdekében jövőre számos új, az ipart segítő fejlesztési program indul majd – közölte Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár.
Kijöttek a legfrissebb európai autóértékesítési statisztikák, amikből kiderült, hogy idén több tisztán elektromos autó talált gazdára, mind dízel, az autóeladások közel 17 százalékkal nőttek, az eladások alapján még mindig a Volkswagen a legnagyobb gyártó az EU-ban, ráadásul piaci részesedést szerez, a magyar piac pedig idén az egyetlen, ahol csök
A készpénzkímélő fizetési megoldások mindenki számára megtakarítást jelentenek. A digitális fizetés nem csak kényelmes és gyors, de pénzt is fial. A K&H a saját maga által kibocsátott betéti és hitelkártyák használata esetén novembertől újabb módon is visszatéríti az elköltött pénz egy részét.A bankjegyek előállítása, forgalmazása igen költséges te
Salesforce kompetenciaközpontot hozott létre a Virgo Systems, Magyarország vezető digitális termékfejlesztő cége a finnországi székhelyű, 12 európai irodával és Salesforce Summit partneri minősítéssel rendelkező Fluido támogatásával. A két vállalat közötti megállapodás értelmében létrejött fejlesztőközpont célja nemzetközi ügyfelek Salesforce trans
A „digitális aranyként” is hivatkozott Bitcoin lehet az a menedékeszköz, amelybe az emberek megtakarításaikat fektethetik gazdasági válságok és magas infláció idején. A digitális pénzügyi eszközök piaca még alakulóban van, a rá vonatkozó egységes jogszabályok is hiányoznak, ezért korai lenne eldönteni, a kriptovaluta tekinthető-e jelenleg valódi me
Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt.
A jövőképében magát a világ vezető mobilitási szolgáltatójaként definiáló japán autógyártó napi árfolyamon átszámítva nem kevesebb, mint 9,5 milliárd működési eredményt ért el július és szeptember között, a 2024-es japán üzleti év első félévét vizsgálva pedig 16,9 milliárd dolláros profitot realizált a Toyota.A japán pénzügyi év április 1.-től márc
Idén októberben 1,6 százalékkal kisebb volt a villamosenergia-fogyasztás az egy évvel korábbihoz képest a KSH adatai alapján, és ezzel folytatódott az előző hónapokat jellemző csökkenő tendencia. Ennek egyik oka a növekvő háztartási kiserőművek folyamatos terjedése (például napelemek), mely nem szerepel a statisztikákban (ez csökkenti a szaldó elsz
Az Egyesült Államok 100 millió dollár (mintegy 36 milliárd forint) új katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára az ország védelmi szükségleteinek biztosítására.
Az idei első félévben több mint hatmillió tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid autót adtak el világszerte a Canalys adatai szerint, ez majdnem felével múlta felül az egy évvel korábbit. Az e-autók gyors terjedése komoly kihívásokkal is jár, amelyek egy részének megoldásában az intelligens töltőrendszerek segíthetnek. Az év első felében erőtel
Ha a könyvelőprogram a NAV online oldaláról letölti a bejövő számlákat, és van olyan számla köztük, amelyet az ügyfél nem adott le, akkor az az online bejelentett adatok alapján könyvelhető-e? Az áfája nem vonható le, de költségként költségként elszámolható-e a hiányzó számla ellenértéke, és a taóban, hipában elismert költség lesz-e? – kérdezte olv
Szép pluszban zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a legjobban a tech-túlsúlyos Nasdaq teljesített. A pozitív tengerentúli hangulat ellenére az ázsiai piacokon már bizonytalan mozgások voltak jellemzők, mérsékelt elmozdulásokat mutattak a vezető indexek. Hasonló látszik Európában is, délelőtt elkezdtek lefordulni a vezető indexek, de az
Az utolsó simítások folynak. “Arra készülünk, hogy a mai napon benyújtjuk a parlamentnek a törvényjavaslatot" - tájékoztatta a Fidesz-frakció sajtóosztálya az atv.hu-t.
A cégek várakozásait jelző K&H nagyvállalati növekedési index a harmadik negyedévben változatlanul 0 ponton áll, a makrogazdasági kilátások azonban számottevően romlottak. Rövidtávon a cégek közel fele gazdasági visszaeséssel számol, és komoly aggodalom alakult ki egy esetleges forintgyengüléssel és a közterhek emelkedésével kapcsolatban is. Saját
A szülők többsége szeretné már egészen fiatalon elindítani gyermekét a pénzügyi tudatossághoz vezető úton és megtanítani nekik, hogyan kell kezelni, értékelni a pénzt – derült ki az OTP Bank friss felméréséből. Tízből hat megkérdezettnek ugyanakkor nehézséget jelent az ismeretek átadása. Az OTP Bank egy könnyen használható honlapot hozott létre, ho