2023. november 26. vasárnap

nov. 26
12:03
Hatalmas változások jönnek munkáltatói és munkavállalói oldalon (Piac és Profit)
A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok esetben különbözőek, így a munkáltatóknak alkalmazkodniuk kell az új generációval érkező új elvásárokhoz is, ha nem akarnak lemaradni a jövő tehetségeiről – a Z-generáció ugyanis az ezredfordulósokat megel
nov. 26
12:06
Felkapcsolták a villanyt Brüsszelben: már tennének érte, hogy ne vágjon át minket az USA (Magyar Hírlap)
Lépéseket tenne a bizottság a stratégiai autonómia érdekében.
nov. 26
12:12
Bulizás, divatbemutató, Tony Blair: londoni kalandra indult a volt finn miniszterelnök (Infostart)
Sanna Marin a világ egyik legfiatalabb miniszterelnöke volt, amikor 34 éves korában, 2019-ben átvette Finnország vezetését. Nemcsak ezzel lett híres, hanem néhány botrányos parti miatt is. Tavalyi leköszönése után új vizekre és országba evezett – Nagy-Britanniába.
nov. 26
12:12
Legendás magyar műtárgyak kerülnek kalapács alá: óriási árverést hirdettek, ezek az értékek kelhetnek el (Pénzcentrum)
700 tételt bocsát árverésre a BÁV kétnapos művészeti aukcióján. Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett ötszörös olimpiai bajnok magyar tornász saját kézjegyével ellátott sportpólóra is lehet licitálni.
nov. 26
12:12
Nem kell félni az értékvesztéstől annak, aki Lexust választ (Autónavigátor)
Az Egyesült Államokban komoly népszerűségnek örvendenek a japán autók - annak ellenére, hogy az amerikai autóipar is kifejezetten erős. Mégis,
nov. 26
12:12
Brutális fordulópont: ennyit az euróról? (Mandiner)
A dollár után sokáig az euró volt a második legnagyobb globális valuta, de most Kína véget vetett ennek. Megállítható egyáltalán az EU totális eljelentéktelenedése a világgazdaságban? Szakértőt kérdeztünk.
nov. 26
12:12
Leclerc-t meglepte a 2. helye: Azt hittem, hogy már a Q1-ben ki fogok esni (Racing)
Charles Leclerc a Q3 legvégén képes volt megmenteni az időmérő edzését Abu-dzabiban. A monacói pilóta számára ez egy óriási meglepetéssel ért fel, miután már a Q1-ben való kiesés gondolata is átfutott az agyán. Leclerc képes volt az utolsó mért körén használni a kivételes időmérős képességeit, és a 2. helyre behozni a Ferrarit. A Ferrari pilótája
nov. 26
12:12
Robban a net, dühös szurkolók üzentek Szoboszlainak a City-Pool után (naphire.hu)
Bár Szoboszlaiék a döntetlennel elhoztak egy pontot, a szurkolók még sem voltak maradéktalanul elégedettek a Liverpool játékával. A dühös drukkerek még Szoboszlai Dominiknak is üzentek.
nov. 26
12:18
Védeni kell a természetes vizeket (Alternatív Energia)
Magyarország teljes területének több mint negyede természetközeli állapotban maradt fent, amely Európa országaihoz viszonyítva egyedülálló, az ország területének 21 százaléka Natura 2000 terület, 9 százaléka pedig védett természeti terület - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős államtitkára "A Fertő-táj természe
nov. 26
12:18
Ha bizonyítasz, le tudod küzdeni a férfi-nő sztereotípiákat (Agroinform)
Teljesen mindegy, hogy férfi, vagy női szerepektől beszélünk, ma már egy nő az agrárium minden területén szakemberré tud válni és nem szenved hátrányt sehol.
nov. 26
12:18
Munkák, amiket a mesterséges intelligencia nem fog tudni helyettünk elvégezni (ATV)
Legalábbis egy ideig még biztosan nem.
nov. 26
12:18
Országos szinten kimutatható a Magyar Klímacsereprogram kedvező hatása (Tiszta Jövő)
Néhány hét alatt elfogyott a 150 millió forintos keret fele a Magyar Klímacsereprogramban.
nov. 26
12:18
Nagy bajban Biden (Magyar Hírlap)
Az amerikaiak már nagyon szabadulnának tőle.
nov. 26
12:18
Lebukott a DK-s mutyi, nem akárhol kaphatnak árengedményt a Gyurcsány-párt tagjai (Mandiner)
Párttagként akár 30 százalékkal olcsóbban lehet bejutni a közpénzből működő közintézménybe.
nov. 26
12:18
Hókáosz! Havazás és viharos szél bénította meg a közlekedést a szomszédban (Autószektor)
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Dobrudzsára - a Fekete-tenger partján lévő Konstanca és Tulcea megyére - valamint a szomszédos Galati és Braila megyére harmadfokú (vörös) riasztást adott ki vasárnap délutánig a meteorológiai szolgálat az óránként 100 kilométeres sebességet is meghaladó szél miatt. A romániai közúti infrastruktúrát kezelő ország
nov. 26
12:18
Vuk, a csodálatos kisróka története időszerűbb, mint valaha (egy.hu)
Mitől lett a Vuk oly népszerű? Mi a titok, ami miatt ma is könnybe lábad a szemünk, ha a kis vörös rókára gondolunk?
nov. 26
12:18
Környezeti vészhelyzeteket monitorozó rendszert vezetett be a katasztrófavédelem (Öko-drive)
Új kockázatértékelési rendszert vezetett be az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az Európai Unió támogatásával - jelentették be csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.
nov. 26
12:24
A tengerpartról nézte a vizet a nő: amikor meglátta a különös veszélyt, tudta, hogy tragédia is történhet (Femcafe)
Szél, hullámok és víz: egy tengerparti séta mindig nagy élmény - persze csak akkor, ha nem leselkedik ránk egy láthatatlan veszély, ami akár végzetes is lehet.
nov. 26
12:24
Gáspár Győző Fradi-pulcsiban és karácsonyi manóval a kezében fogalmazott meg mély üzenetet a gyűlöletről (SzMo)
Nyalókalufi is járt a mondanivaló mellé. A koreográfia nem teljesen világos, az üzenetet érteni véljük.
nov. 26
12:24
Nem csak feltámasztanák a dodómadarat, de már az előhelyét is kijelölték (Rakéta)
A Colossal Biosciences a kihalt dodómadár "feltámasztásán" ügyködik épp, és jelenleg együttműködik a Mauritian Wildlife Foundation-lel, hogy visszatelepítse a madarat Mauritiusra. A dallasi székhelyű cég, amely a tasmán tigris és a gyapjas mamut újjáélesztésére irányuló erőfeszítéseiről ismert, génszerkesztési technológiával kívánja visszahozni a k
nov. 26
12:24
Ezen bukhat el Mark Rutte NATO-főtitkári álma (Magyar Hírlap)
Ellenállásba ütközött a washingtoni törvényhozók részéről.
nov. 26
12:24
A Facebook felfüggesztette a Pesti Srácok 11 éves oldalát (Demokrata)
A rendszer ugyanakkor nem méltatja az oldal tulajdonosát arra, hogy megjelölje: pontosan milyen tartalmakról van szó, közölte a hírportál.
nov. 26
12:24
Rovanpera: Félreértettek, nem emlékszem, hogy ilyet mondtam volna (Racing)
Kalle Rovanpera hétfői bejelentését, miszerint részmunkaidőben fog versenyezni, akadt, aki félreértette, azonban a kétszeres rally világbajnok tisztázta a helyzetet.
nov. 26
12:24
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai november utolsó és december első napjaiban? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 17-én kezdődő héten.
nov. 26
12:24
Megható fotót osztottak meg a gyógyíthatatlan beteg Bruce Willisről (Digital Hungary)
Hálaadás alkalmából tartottak összejövetelt Bruce Willis családjánál. A gyógyíthatatlan beteg színészről egy szívhez szóló fotót is megosztottak, ahol szerettei ölelték át.
nov. 26
12:30
Moszkva: Az orosz kisebbség létének tagadása az ukrán rendszer lényege (Magyar Hírlap)
Egy normális országvezetésben nem hangozhatnak el ilyen kijelentések, mutat rá Peszkov.
nov. 26
12:30
Megrázó videón, ahogy a Hamász gyerekkatonákat képez ki a gyilkolásra (Mandiner)
"Egy generáció felkészítése a felszabadításra!" – írják a videóhoz.
nov. 26
12:30
Brutális gyilkosság Olaszországban, fiatal lány az áldozat, hatalmas tüntetések kezdődtek (naphire.hu)
Ezrek tüntettek a nők elleni erőszak és a nők diszkriminációja ellen több olasz városban szombaton, a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján. A demonstráció apropóját a hónap elején brutálisan meggyilkolt 22 Cecchettin esete adta.
nov. 26
12:30
Bolha a fülbe premier lesz december 9-én (Nyíregyháza)
Illyés Ákos kettős szerepben lép színpadra Georges Feydeau bohózatában
nov. 26
12:32
Amiről az utcák mesélnek... - Az évszázad mérkőzése (Nyíregyháza)
Így vonult be a futballtörténelembe a magyar nemzeti válogatott Anglia felett aratott 6:3-as diadala, amelyet hetven évvel ezelőtt, 1953. november 25-én értek el a Wembleyben.
nov. 26
12:33
Továbbra is ömlenek a háborús menekültek (Infostart)
Románia felől is.
nov. 26
12:36
Visszaállítják a sorkatonaságot Magyarországon? Itt a honvédelmi miniszter válasza (ATV)
Szalay-Bobrovnoczky Kristóf a Világgazdaságnak adott interjújában arról is beszélt, hogy felfegyverzik-e Magyarországot.
nov. 26
12:36
Nem csak akkugyárat hoznak Magyarországra a kínaiak (444.hu)
Napelemekhez fontos alkatrészeket gyártó cég érkezhet az országba.
nov. 26
12:36
Debrecenből jöhet a lítiumos akkuk alternatívája (autopro)
Ígéretes akkumulátoripari prototípust fejlesztettek Debrecenben.
nov. 26
12:36
Igazi botrányhősnő tűnik ma fel a Sztárban sztár színpadán és ezt Tóth Gabinak köszönhetjük, lélegzetvisszafojtva várják az emberek az esti élő adást (Promotions)
Ember nem lesz az utcán, annyira izgalmas a csatorna bejelentése, hogy mindenki ezt fogja nézni.
nov. 26
12:42
Szili Katalin: Bízni kell a jövőben, a biztonságot adó nemzeti összefogásban (Demokrata)
Szili Katalin a Finnországi Magyarok Egyesülete meghívására részt vett Helsinkiben az általuk szervezett bálon.
nov. 26
12:42
Kreml: Az ukrán rendszer lényege az orosz kisebbség létének tagadása (Demokrata)
Dmitrij Peszkov arra reagált, hogy az ukrán parlamenti elnök azt mondta, nincs és nem is lehet orosz kisebbség Ukrajnában.
nov. 26
12:42
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai november utolsó és december első napjaiban? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a november 17-én kezdődő héten.
nov. 26
12:42
Influenzája miatt nem a Szent Péter téren mondja el vasárnapi imáját és üzenetét Ferenc pápa (Telex)
Az óvintézkedés másik oka, hogy szokatlanul hideg van Rómában.
nov. 26
12:48
Szuperolcsó lehet a magyar áram - a szakértő elmondta, mikortól számíthatunk rá (Blikk)
Az energetikai helyettes államtitkár szerint immár a kormányon múlik, mikor lesz szuperolcsó az áram Magyarországon.
nov. 26
12:48
Dancing with the Stars: Dér Heni magyar énekes legenda, Michael Jackson pedig földreszállt angyal? (SzMo)
Marics Peti úgy áradozott a műsorban a pop királyáról, mintha legalábbis Szent Antalról lenne szó. Hiába volt Radics Gigi az egyik legjobb táncos a mezőnyben, a közönség csak pasikat akart a döntőben látni.
nov. 26
12:48
Karácsony a kormány "mini-Dubaj"-terveiről: Ez egy elképesztően rossz ötlet (Telex)
A főpolgármester szerint érdemes fejleszteni a Rákosrendező pályaudvar környékét, és nincs kifogása a felhőkarcolók ellen, csak ezek ne a város közepén legyenek.
nov. 26
12:54
Elszabadult a pokol az éjjeli razzia során Ciszjordániában, több palesztin fegyveres is meghalt (ATV)
Az izraeli hadsereg honlapja szerint öt, palesztin források szerint hét palesztin vesztette életét a hadsereg éjszakai razziáin Ciszjordániában.
nov. 26
12:54
A klóros fertőtlenítő nem használ többet a kórházi szuperbaktérium ellen, mint a sima víz egy tanulmány szerint (SzMo)
Magyarországon is ezt a fertőtlenítőt használják a legtöbbször. A kutatók szerint nagyon sürgősen ki kellene találni egy alternatívát, ami valóban véd a fertőzésektől.
nov. 26
12:54
14 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy teherhajó Leszbosz szigeténél (Telex)
A mentés jelenleg is tart.
nov. 26
12:54
Atomot dob a piacra a Lidl, a nyudíjasok imádni fogják (naphire.hu)
A Lidl a karácsony közeledtével ismét gondol a vásárlókra: extra kedvezményeket jelentettek be a nyugdíjasok számára.
nov. 26
12:54
3 közkedvelt európai strand is összezsugorodik a klímaváltozás miatt (in.hu)
A ciprusi Mackenzie Beach partvonala várhatóan 660,9 méterrel fog csökkenni, és ezzel a veszteséggel nem csak nekik kell számolni.A ciprusi a második olyan strand, amelyet a tengerek emelkedése érint, a nigériai Landmark Beach után, ahol a partvonal már most is csökken a megnövekedett áradások, a víz által terjesztett betegségek és a vízminőség rom
nov. 26
13:00
Itt van nyolc izgalmas tény a Sárkányok háza 2. évadáról (Magyar Hírlap)
Nagyjából 29 millió embert ért el világszerte a Trónok harca előzménysorozata.
nov. 26
13:00
Kutyák lepték el a Lego® Masters stúdióját! (Digital Hungary)
A LEGO® Masters 2. adásában a játékosok egy kutyaszépségversenybe csöppentek, feladatuk egy-egy valódi eb minél élethűbb megépítése volt. Az alkotások értékeléséhez sztárvendég is csatlakozott Puskás-Dallos Bogi személyében.
nov. 26
13:06
Nincs jól a Szentatya (Infostart)
Tüdőgyulladásos tünetek miatt Ferenc pápa tovább gyengélkedik, így egyik munkatársa olvasta fel az egyházfő üzenetét vasárnap.

Keresés