A Tesla hétfőn pert indított a Svéd Közlekedési Ügynökség, valamint a svéd államot, miután a postai dolgozók akadályozni kezdték a cég autóihoz tartozó rendszámtáblák kiszállítását azután, hogy Elon Musk nem hajlandó aláírni az autós szakszervezetek kollektív szerződését.
A fenntarthatósági céloknak és a fogyasztói elvárásoknak részben már megfelel, a piaci szabályozás hiánya miatt ugyanakkor még nem teljesen átlátható és egységes a visszaváltható poharak rendszere. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) azonban több előrelépést is lát a visszaváltható repoharak tekintetében. Így a már működő piaci jó gyakorl
Hogy néz ki? Visszafogott dizájnt kapott az új, immár nyolcadik generációs ötös sorozat, az orra kifejezetten tetszik, a hátsóját szoknom kell még, de a testes szedán sziluett kedves számomra (alaktényezője 0,22-0,23). Hossza ismét nőtt, immár 5,06 méter, szélessége 1,9 méter, magassága 1,51 méter, tengelyek közötti távolsága 5 milliméter híján 3 m
A debreceni régióban kiemelkedő a műszaki pálya iránt érdeklődő tanulók aránya. Ennek természetesen az is az oka, hogy Hajdú-Bihar vármegyében sok olyan cég található, ahol szükség van műszaki ismeretekre. A környékbeli technikumok pedig olyan diákokat képeznek, akik otthonuk közelében tudnak munkát találni később, és ez sem utolsó szempont pályavá
Az Európa legszebb karácsonyi vásárai közt számontartott budapesti, Advent Bazilika vásáron mutatta be új borkoktéljait a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa. A BorkokTÉL - Keverd és kóstold! kampányt a kulturált borfogyasztás népszerűsítésére indították.
Nem könnyű autót vezetni a Föld leghidegebb városában, Jakutszkban, ahol a hőmérséklet a legszélsőségesebb esetekben akár -70 Celsius-fokig is leeshet. Az autóban lévő folyadékok egy éjszaka alatt megfagyhatnak, de vajon hogyan készítik fel a járműveket a zord időjárásra?
Feleskette hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök Mateusz Morawiecki új kormányát, amely ezzel hivatalba lépett, de két héten belül még meg kell szereznie az októberi választások nyomán megalakult parlament bizalmát.
Az egész Európai Unióban csökkentek tavaly a GDP-arányos egészségügyi kiadások, és Magyarországon is tovább romlott a helyzet 2022-ben – derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből.
Az MVM Energetika Zrt. 309 milliárd forint osztalékelőleget fizet - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
Habár Bruce Lee életében csak öt filmet forgatott, mind a mai napig óriási hatással van a modern filmiparra. A harcművészet legendája tragikusan fiatalon vesztette életét, halálával kapcsolatban pedig régóta terjedt számtalan spekuláció, egy külön tanulmány azonban pontot tett ezeknek a végére.
Csomagok alá rejtett és ragasztószalaggal körbetekert dobozokkal sem tudták megtéveszteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőreit. Több mint 1500 doboz csempészcigaretta útját szakították meg az egyenruhások az M1-es autópályán, olvasható a NAV honlapján.
Ha nem igazán kedveled a halászlevet, ellenben szereted a savanykás, füstölt-fűszeres ízvilágot, és az ünnepre valami különlegessel készülnél, akkor ez most a te recepted lesz!
Könyvajánló - Mi a teendő akkor, ha a gyerek kiszeret az olvasásból? Ha nem sikerül visszafordítani a folyamatot, a következmények súlyosabbak, mint azt elsőre gondolnánk.
Az EY kutatása szerint tavaly tízből még csak egy magyarnak volt magan egeszsegbiztositasa, az Allianz biztosító szakértői úgy látják, hogy azóta viszont folyamatosan nő a biztosítottak száma. A magánegészségügyi szolgáltatók piacának növekedése mellett, a magánellátások költségei átlagosan 30 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban, amit egyre
Mellkason szúrta nevelőjét egy diáklány hétfőn egy nagyváradi iskolában, a pedagógust meg kellett műteni – közölte Horea Abrudan Bihar megyei főtanfelügyelő az Agerpres román hírügynökséggel.
A Jellinek Dániel által irányított Indotek Csoport a következő öt-hat évben a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező áruházlánccá tenné az Auchant.
A háztáji állattartás, ezen belül a nyúltartás népszerűsítését is zászlajára tűzte a Magyar Nyúltenyésztők Országos Egyesülete. Sokan a tányéron szerették meg először a nyulat, ahogy Király Attila, az egyesület elnöke is.
Charlène monacói hercegné egy kényelmes, egyben rendkívül stílusos darabban hívta fel a figyelmet arra, hogy beköszöntött az év legszebb időszaka, melyet oly sokan vártak már.
Úgy tűnik, a régi kávézaccban elrejtett részecske segíthet a Parkinson-kór elleni védelemben.Jóval a neurodegeneráció tüneteinek megjelenése előtt az agy szövetei lassan tönkremennek a kémiai támadások áradata alatt. Idegrendszerünk megerősítéséhez az ilyen támadások ellen valamilyen védelmet kell átcsempészni a vér-agy gátnak nevezett félelmetes h
Ahogy a mondás tartja, ha a szem a lélek ablaka, akkor a szemöldök a keret. Elég sokféle szemöldökforma létezik, és ha szeretnéd a lehető legtöbbet kihozni az arcodból, ideje átgondolni, neked melyik is áll a legjobban.Sokan elkövettük anno azt a divatbakit, hogy vékony ívesre szedtük a szemöldökünket, olyanra, mint amilyen az 1920-as évekbeli film
Bizonyos típusú képek online közzététele összefügg a depresszióval.Egy új kutatás szerint a depresszióval küzdő személyek az esetek 70 százalékában azonosíthatók a közösségi médiás fotóik alapján, mivel hajlamosak (szó szerint) sötétebb képeket posztolni és nagyobb valószínűséggel használnak szűrőt a képeik fekete-fehérré alakítására.Dr. Christophe
6 színárnyalat lesz trendi jövőre. A Business Insider színszakértőket kérdezett arról, milyen színek lesznek népszerűek a lakástrendben 2024-ben. Mutatjuk. 1. Klasszikus farmerkék A farmer kék által árasztott jó hangulatot nehéz felülmúlnia bármilyen árnyalatnak. Fontos tudnunk, hogy milyen színekben érezzük jól magunkat egy térben, a farmer kék pe
2023-ban is számos szépségtrend jelent meg, némelyikért odavoltunk, míg másért kevésbé. Íme, miket hagyunk magunk mögött az új évben és mik lesznek a nagy kedvencek.1. Viszlát, négyszögletű körmök, helló, kerek mandulakörmök Bár rengeteg körömforma létezik, az új nagy kedvenc a kerek körömvég. Akár rövid, akár hosszú, a lekerekített körmök hatalmas
Az izraeli média jelentése szerint Yahya Sinwar, a Hamász terrorszervezet vezetője állítólag meglátogatott több izraeli túszt, akiket egy gázai földalatti alagútban tartanak fogva, és héberül beszélgetett velük.
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tisza völgyében egy 7,459 milliárd forintos projektnek köszönhetően - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn az MTI-vel.
Lengyelország és Magyarország jegybankelnökei konfliktusba kerültek kormányaikkal a monetáris politikai döntéseikkel, ami kockázatot jelent a befektetőknek. A Fitch hitelminősítő régiós vezetője hitelességi kockázatokat lát az MNB és lengyel központi bank esetében is növekvő kormányzati nyomás miatt, az S&P illetékese is hasonló aggályokat lát. Min