Az Európai Unió végrehajtó testületének helyettes vezetője "elfogadhatatlannak" tartana minden olyan tárgyalást az ukrajnai háborúról, amely nem foglalná magában Kijevet.
A közúti balesetek a tizenkettedik leggyakoribb halálokok világszerte: a WHO becslései szerint világszerte még mindig csaknem 1,3 millió ember hal meg évente közúti közlekedési balesetek következtében – írja honlapján az ÖAMTC, az osztrák autóklub. 1961 óta 86.500-an haltak meg közlekedési balesetekben Ausztriában, 2023-ban pedig már 351 közlekedés
A magyar lakosság egyre többet beszél az öngondoskodásról, mégsem lép a tettek mezejére – derül ki az idén 12. éve elkészített OTP Öngondoskodási Indexéből. A tavalyi, emelkedést követően, idén is 37 ponton áll az index főátlaga. A látszólagos változatlanság mögött azonban átalakuló szokások körvonalazódnak, sokan elkezdték felhasználni megtakarítá
Pár nappal az idei kampány vége előtt több mint 21 500 szerződést kötöttek az autósok a Netrisknél, azaz a tavalyinál többen váltanak biztosítást idén novemberben. Az átlagdíjuk közel 31 ezer forint. Bár ez 13,7 százalékkal magasabb összeg a mostaninál, ha nem váltottak volna, akkor több mint 14 ezer forinttal kellene többet fizetniük jövőre.
Májcirrózisnak (májcirrhosis) nevezzük a különböző eredetű krónikus májbetegségek visszafordíthatatlan végstádiumát, melyet a májsejtek pusztulása, regenerációs göbök kialakulása és kötőszövetes átépülés jellemez.
Ahogy korábban megírtuk, a Fővárosi Közgyűlés döntött több, közlekedési tárgyú javaslatról, amelyek között szerepel a fizetős parkolási zónák kiterjesztése is.
A digitalizáció térnyerésének köszönhetően az utóbbi időszakban a szállodaiparban is egyre általánosabbá válik az online foglalási rendszerek bevezetése és a folyamatok automatizálása. A rendezvénypiac az egyéni foglalásokban tapasztalható megtorpanás ellenére kiegyensúlyozott, a szakmai célú rendezvények vagy csapatépítő programok esetén pedig már
A mai modern, felgyorsult világ egyre többször diktál olyan tempót, és ad elénk olyan kihívásokat, amelynek hatására egyre több stressz és feszültség gyülemlik fel bennünk. Bár a szervezet jelez, amikor túl sok számára mindaz, ami körülötte zajlik, a legtöbb esetben nem veszünk tudomást a figyelmeztető jelzésekről. Ám ezt a kizsigerelt állapotot ne
A Tejútrendszer össze fog ütközni az Androméda-galaxissal körülbelül 4 milliárd év múlva. Egy galaxis már túlesett ezen a folyamaton és "hamarosan" a két, óriási tömegű fekete lyuk is egybeforr a közepén.
A borok ára és minősége, illetve a lakóingatlanok ára között nincs szoros összefüggés. A legdrágább borokat termelő tokaji borvidéken a legolcsóbbak az ingatlanok. Pannonhalmán kastélyt, Bogláron luxusingatlant, Egerben vár melletti lakást vehet.
A luxembourgi Európai Bíróság kedden egyértelműen kimondta: a munkáltató kivétel nélkül megtilthatja női alkalmazottainak, hogy iszlám fejkendőt viseljenek a munkahelyükön - függetlenül attól, hogy érintkeznek-e ügyfelekkel vagy sem.
A világ vezetői oktatás területén Finnország, Szingapúr és Dél-Korea, melyek az elmúlt 80 évben fényéveket fejlődtek. Ezekben az országokban az állam a humánerőforrásba helyezte elsősorban a pénzt, ami kulcsfontosságúnak bizonyult. Ezzel szemben Magyarország bőven az OECD átlag alatt költ erre, és ez meg is látszik a felmérétsek eredményein. A dipl
Vilmos herceg elárulta, hogy van egy énekesnő, akiért annyira rajong, hogy a kedvéért szinte bárhová elmenne. Bár eléggé meglepődtünk rajta, teljesen megértjük, hogy a herceg kedvence nem más, mint Taylor Swift.
Novák Katalin köztársasági elnök november 27-én hivatalos látogatást kezd az Egyiptomi Arab Köztársaságban, majd december 1-jén felszólal az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) - közölte a Sándor-palota az MTI-vel vasárnap.
Karácsonyra, ha süteményről van szó, minden háziasszony megpróbál kitenni magáért. Ám nem mindenki úgy kezdi, hogy édességköltemények kerülnek ki a keze alól, ezért is örülünk, ha belefutunk egy-egy olyan receptbe, amit a kevésbé gyakorlottak is el tudnak készíteni, mégis a család kedvence lehet.
A béke fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kedden Kairóban II. Tavadrosz kopt pápának. Az államfő Ferenc pápa mellett a kopt pápát is arra kéri, hogy tegyen meg mindent a mielőbbi béke érdekében. Az államfői látogatás során a gazdasági kapcsolatokat hangsúlyozandó, találkozott az Egyiptomba exportált vasúti kocsit gyártó válla
Ónos eső veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest vármegye területére csütörtökre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A hétfői árcsökkenéseket pozitív korrekció követte kedden a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,2 százalékkal, a szójabab 1,3 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult, miközben a kukorica értéke enyhén, 0,3 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica olcsóbb lett.
Hakan Fidan török külügyminiszter azt mondta svéd kollégájának, hogy Törökország várhatóan heteken belül ratifikálni fogja Svédország NATO-csatlakozását.
Az egészségügy minden területén megjelenik és nagy szerepet kap a digitalizáció, és a szakmai fejlesztések mögé informatikai támogatást kell adni – mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.