Az endometriózis világszerte egyre több fogamzóképes korú nő életét keseríti meg. Ez azt jelenti, hogy mostanra minden tizedik nő szembesül ezzel a betegséggel, ráadásul idehaza átlagosan négy év kell a diagnosztizáláshoz.
A nehézfémmérgezést szenvedett Marianna Budanovát jelenleg is kezelik. A helyi média arról ír, hogy a titkosszolgálatok több tagja is mérgezést szenvedhetett.
Az agrárminiszter segítségét kéri az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség (Bsz) a nagyvadállomány bel- és külterületi elszaporodása, valamint a varjak túlszaporodása miatt – közölte a szövetség társelnöke az Mti-vel.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A német Welt TV csatornának nyilatkozva az izraeli kormányfő kijelentette, hogy a tűzszünet lejártával addig folytatják a gázai háborút, amíg meg nem semmisítették az iszlamista terrorszervezetet.
Tragédia történt a múlt héten Kecskemétnél: egy terhes kismama szenvedett autóbalesetet, amelynek következtében elhunyt, és a gyermekét sem sikerült megmenteni. Mint kiderült, a kismama nem kötötte be magát, a háta mögött volt becsatolva az öv, vélhetően féltette babaáját annak szorításától. Ez a félelem viszonylag általánosnak mondható, már a Néme
A szakemberek szerint a pontos érték a napszaktól és az illető nemétől is függ, átfogó vizsgálatukban mégis próbáltak mindenkit kielégítő válaszra lelni.
Daniel Craig a svájci gyártó Planet Omega rendezvényén viselte a feltűnő, fehér számlapos Speedmaster modellt New Yorkban, a nagyközönségnek azonban 2024-ig várnia kell, hogy közelebbről is megszemlélhesse az időmérőt.
Jelentősen, több mint 55 százalékkal csökkent az erdőirtás mértéke az amazonasi esőerdőkben - derül ki az Amazon Conservation nevű civilszervezet hétfő éjjel közzétett jelentéséből. Az adatok szerint csökkent az erdőterület pusztítása Brazíliában, Kolumbiában, Peruban és Bolíviában is.
Izrael a tűzszünet végeztével folytatni fogja a gázai háborút, hogy elpusztítsa a Hamász iszlamista terrorszervezetet - jelentette ki a Welt TV német csatornának nyilatkozva Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Az orvos lelkiismereti okból megtagadhat bármilyen beavatkozásban való részvételt. Erre Magyarországon az egészségügyi törvény ad lehetőséget – mondta az InfoRádióban a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának újonnan megválasztott elnöke. Kereszty Éva hozzátette: a MOK-nak nincs egységes állásfoglalása az eutanáziáról, ugyanakkor aktívan részt ve
A világ egyik legjelentősebb logisztikai szolgáltatója, a Dhl Group részét képező Dhl Supply Chain 2024 január elején veszi birtokba 20 ezer négyzetméteres bérleményét Budapest környékének legnagyobb egybefüggő modern ipari épületében. A HelloParks Páty megapark 58 ezer négyzetméteres, "zero ready" Pt1-es raktárcsarnokát úgy készítették elő, hogy a
A Communication Technologies Kft. kilencven százalékos tulajdonrészt szerez a Black Cell Cybersecurity Services UK Ltd.-ben. A Communication Technologies közleménye szerint a magyar cég mérföldkőnek tekinti a terjeszkedést, amelyet azzal indokoltak, hogy segíthet eljuttatni a kiberbiztonsági szolgáltatásaikat az európai, afrikai és közel-keleti pia
Ridley Scott legújabb történelmi filmjében, a Napóleonban – a Mennyei Királyság vagy a Gladiátor című korábbi alkotásaihoz hasonlóan – számos jelenetben pontatlanságokat vétett. Az alábbiakban összegyűjtöttünk öt olyan részletet a Napóleonból, amellyel kapcsolatban a brit rendező háttérbe szorította a történelmi hitelesség fontosságát.
A Porsche Holding Salzburg (PHS) ügyvezetésének döntése értelmében változások lépnek életbe a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. vezetésében. 2023 november 22-i hatállyal Wachtler Tamás lesz a Porsche Hungaria Kereskedelmi Kft. új értékesítési- és marketing területekért felelős ügyvezető igazgatója. A PHS ügyvezetése november 22-től Wachtler Tamást
Négy nap múlva advent első vasárnapja, elérkezett az adventi koszorúk szezonja! A profi virágkötők, akik jól ismerik a divat változásait, azt mondják, idén a csillogásból a naturális színvilág felé fordult a trend, de emellett most is keresettek a figurális díszítések. Az adventi koszorúkat akár készen is megvásárolhatjuk, azonban sokan készítik ot
A Coinbase kriptotőzsde állítólagosan levelet küldött bizonyos felhasználóinak, amelyben tájékoztatta őket az Amerikai Határidős Árutőzsde Felügyelet (CFTC) által küldött idézésről.
Németországban tartóztatták le a német hatóságok Nagybánya korrupció miatt öt év letöltendő szabadságvesztésre ítélt polgármesterét, Catalin Cherechest, aki pénteken külföldre szökött - közölte a román rendőrség tájékoztatása alapján az Agerpres hírügynökség.
A parlament előtt vannak azok a részletszabályok, amelyek szerint a jövőben a gyermekek után járó pótszabadságról a munkavállaló dönthet. A javaslat január 1-től léphet hatályba. Az Országgyűlés keddi vitanapján az ellenzéki pártok nagy része támogatta a javaslatot, a Mi Hazánk szerint azonban mindez „édeskevés”.
A hírhedt szélsőjobbos trumpista tavaly csődöt is jelentett, hogy megússza a kártérítést, de most az is kiderült, hogy ennek ellenére továbbra is luxuséletet él.