2023. november 4. szombat

nov. 4
5:12
Élvezzük ki a több-kevesebb napsütést, amíg lehet (Infostart)
Szombaton az ország döntő részén napos idő várható, majd vasárnap ismét sokfelé lesz eső és erős szél.
nov. 4
5:15
300 millió font tőkét vonna be a Monzo (FinTechRadar)
A brit digitális bank, a Monzo újabb finanszírozási kört indítana, és 300 millió fontnyi tőkét vonna be részvényértékesítéssel, a Sky News értesülései alapján.
nov. 4
5:15
Albert Flórián edzőként is eljutna a Bajnokok Ligájába (Igényesférfi.hu)
Ifjabb Albert Flórián bízik benne, hogy akárcsak játékosként, úgy a Ferencváros női labdarúgócsapatának edzőjeként is eljuthat majd a Bajnokok Ligájába.
nov. 4
5:15
Pokolian fura magyar mondatot rejtett egy 700 éves olasz mestermű? A szakértő el is magyarázta a jelentését (Promotions)
Ezt a művet mindenki ismeri amúgy Magyarországon.
nov. 4
5:15
Valódi radioaktív anyagokkal játszhattak a gyerekek az 1950-es években (Magyar Hírlap)
Gilbert U–238 Atomic Energy Lab.
nov. 4
5:15
Ölre mennek a helyiek és a beköltözők ebben az idilli faluban (Roadster)
Középkori kastély, templom, hagyományos parasztházak és hatalmas legelők. Minden adott az autentikus vidéki hangulathoz. Talán túl sok minden is.
nov. 4
5:18
Teleangiectasia (WebBeteg)
A teleangiectasia egy olyan bőrbetegség, melyet a bőr felszínén megjelenő kis, kanyargós véredények, az úgynevezett teleangiektatikus erecskék jellemeznek. Ez a kóros elváltozás gyakran csak esztétikai problémát jelent, azonban súlyosabb esetekben egészségügyi komplikációkat is okozhat.
nov. 4
5:18
3 napos időjárás-előrejelzés: újabb frontrendszer hoz csapadékos, szeles időt (Agroinform)
Mutatjuk, mikor kell újra elővenni az esernyőket.
nov. 4
5:18
Nem jönnek az uniós pénzek: Brüsszel újabb kérdéseket küldött a magyar kormánynak (Márkamonitor)
Még mindig nem lát tisztán az Európai Bizottság a magyar igazságügyi reformokkal kapcsolatban, ezért újabb kérdéseket küldtek a kormánynak – értesült hivatalos forrásból az Eurologus. A levelezés megszakítja az eljárást, ami a magyar pénzek további csúszását jelenti.   November 1-jén két uniós biztos, az igazságügyért felelős Didier Reynders és a f
nov. 4
5:21
Nyereményjáték: monitort és 600 dollár értékű kereskedési tőkét nyerhetsz a Binance és a Kripto Akadémia őszi játékában (Kripto Akadémia)
Most nem csak a faleveleket, hanem a Binance által felajánlott nyereményeket is besöpörheted, ha részt veszel a legnagyobb kripto tőzsdével közös őszi akciónkban. A kizárólag magyar felhasználóknak megrendezett játék fődíja egy ultraszéles monitor, ami mellé akár 600 dollár értékű kereskedési tőkét is szerezhetsz. A részvételi feltételeket igyekezt
nov. 4
5:21
Nem ezt a világot álmodta meg Satoshi – elmélkedés a fehér könyv megjelenésének évfordulóján (BitcoinBázis)
A 2008-as pénzügyi válság olyan globális sokk volt, amely nemcsak a gazdasági struktúrákat döntötte romba, hanem az emberek pénzbe vetett
nov. 4
5:21
Jó hír annak, aki nem rendelkezik tetővel, de napelemet telepítene (Öko-drive)
Hogyan telepítsek napelemes rendszert, han nem rendelkezem háztetővel?
nov. 4
5:27
Vége az energiaitalok uralmának? (Magyar Hírlap)
Ez az új trend.
nov. 4
5:33
Disznóvécé: pont olyan bizarr, mint amilyennek hangzik… (Magyar Mezőgazdaság)
A disznóvécé rendkívül egyszerűen működött: a vécé egyik oldalán a dolgát végző ember ült, a másik oldalon a disznó az ürüléket habzsolta. Ilyen egyszerűen tűnt el pillanatok alatt a fekália egészen a kétezres évek elejéig Kínában.
nov. 4
5:39
Aggasztóan alakulnak a hitelkártya-egyenlegek (Piac és Profit)
A lakáshitelek és a babaváró támogatás felvétele csak enyhén emelkedik a nagy visszaesés után, a személyi kölcsönöket viszont továbbra is keresik. A kártyahitelek összege látványosan nő, ha törlesztési problémákkal szembesülnek az ügyfelek, még több személyi kölcsönt vehetnek fel hitelkiváltásra - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
nov. 4
5:39
Ez a kínos retró frizura visszajön a divatba: most rengetegen rajonganak érte (Femcafe)
Ez a retró frizura ismét feltámad, azonban most sokkal stílusosabb, mint eddig.
nov. 4
5:42
Újra kiütötte a betegség Benedek Miklóst: egy hete fel sem bír kelni a Nemzet Színésze, nagyon aggódnak érte (Blikk)
A közönség lelkes volt és felállva tapsolt. Ünnepelte a színházi élményt, a maradandót, az élőt, a semmihez sem foghatót. S ünnepelte a három csodálatos művészt, akiktől ezt megkapta.
nov. 4
5:42
Mostantól hivatalosan is lassabban járnak a mentők, de… (Infostart)
A hasznos tanácsokat minden közlekedőnek érdemes megszívlelnie, hiszen "az a leggyorsabb mentő, amelyik oda is ér a beteghez".
nov. 4
5:45
Mutatjuk mi változik a hazai napelemes piacon januártól (Alternatív Energia)
Magyarországon január 1-től a napelemes kiserőművek tulajdonosai nettó 5 forint körüli átvételi áron adhatják el a megtermelt energiát, és elindul egy 75 milliárd forintos támogatási program az energiatárolók kiépítéséhez.
nov. 4
5:45
Utoljára dobják piacra az Alfa Romeo 4C-t (Igényesférfi.hu)
Tíz évvel ezelőtt jelent meg a piacon az egyik legegyedibb Alfa Romeo. Az évforduló alkalmából hamarosan értékesíteni fogják az utolsó, több szempontból is exkluzív példányokat.
nov. 4
5:45
Megfejtették a Stonehenge titkát, ezért építhették, a rendkívüli videó már az interneten elérhető (Promotions)
Tudósok áttörő eredményeket értek el a Stonehenge titkaival kapcsolatban.
nov. 4
5:45
Freund szerint a tudomány segítségével vészelhetjük át a kihívásokat (Mínuszos)
Csak a tudomány segítségével vészelhetjük át az emberiség előtt álló globális kihívásokat – állítja Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke. „Idén immár huszadik alkalommal gyűlünk össze, hogy emlékezzünk gróf Széchenyi István nagylelkű gesztusára, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását lehetővé tevő felajánlására” — jelentette
nov. 4
5:45
Egy érintetlen törzs szembeszállt egy buldózerrel (Magyar Hírlap)
Megdöbbentő felvételek.
nov. 4
5:45
Kiadták az első nagy AI-rendeletet – erről szól a szabályozás (newtechnology.hu)
A Joe Biden által október végén aláírt törvénycsomag az amerikai védelmi termelési törvény alapján előírja, hogy a legnagyobb teljesítményű mesterségesintelligencia-rendszerek fejlesztői osszák meg biztonsági teszteredményeiket és más kritikus információikat a kormánnyal. A világ más nemzetei számára is referenciaértékű törvény nem újkeletű: ugyani
nov. 4
5:45
Ökröt a szarván, embert a szaván lehet megfogni (Agrárágazat)
Mint annyi mindenben, a pandémia a húsmarhaállományban is örök nyomot hagyott.
nov. 4
5:45
Biológiai talajerő-gazda(g)ság cikksorozat – 12. rész (Mezőhír)
A gyengén savanyú homoktalajok talajfizikai, -kémiai és -biológiai tulajdonságaitól erősen függ az elérhető termés mennyisége.
nov. 4
5:45
A 2000 éves római tömegpusztító fegyver (Helló Magyar)
A vaskori britonok összecsaptak a félelmetes római hadsereggel, de nem kardok és lándzsák határozták meg a hadviselésüket.
nov. 4
5:48
Nem csak sérülés, hanem betegség is okozhat könyökfájdalmat (Vital)
A könyökfájdalom gyakori okai a sérülés és a túlerőltetés. A sérülés egyértelműen beazonosítható, a túlerőltetést pedig olyan ismétlődő kar-, csukló- és kézmozdulatok okozhatják, amelyek következtében egy idő után problémák adódhatnak a csontokkal, izmokkal, ízületekkel. A könyökfájdalom mindemellett akár arthritis és alagút szindróma miatt is kial
nov. 4
5:48
A Toyota vezeti a magyarországi újautó értékesítéseket (Márkamonitor)
A márka 18,5%-al növelte értékesítéseit a gyakorlatilag stagnáló (0,6%-al lassuló) magyarországi újautó piacon, ezzel tíz hónap után piaci részesedését az előző év azonos időszakához képest 2,2 százalékponttal javítva, 13,5%-os részesedéssel áll az első helyen, a kivonásokkal tisztított újautó piacot pedig 15,7%-os részesedéssel (18,6%-os értékesít
nov. 4
5:51
Hogyan lesz stressztűrő a gyep? (Agrofórum)
Ez a téma szinte kimeríthetetlen: az angolpázsit rajongóknál ugyanúgy, mint az egyéb gyepek esetében. A kánikula minden térségben, minden talajon ugyanúgy megviselheti a gyepet, ha nem kap megfelelő ápolást. Többek között.
nov. 4
5:54
Benzinárak: újra bebizonyosodott, hogy nem lehet megerőszakolni a piacot (Menedzsment Fórum)
A hazai kutaknál minimális drágulást láthattunk pénteken, a benzin ára ugyanis emelkedett. Úgy tűnik, hogy a kormány által egy hónapja bedobott ársapkát egyelőre nem vezetik be. A kormányzati nyomásra csökkentett árak tartósan aligha lennének fenntarthatók, ezt egy újabb nemzetközi példa támasztja alá.
nov. 4
5:54
Védőponyvák kerti bútorokhoz és napernyőkhöz is (Spa Trend Online)
Bármilyen kiváló, időjárásálló és strapabíró is a kerti bútorod, a téli pihenő alatt szüksége van a védelemre. Ha úgysem használod, akkor miért tennéd ki feleslegesen az elemek támadásának, amikor egy takaróponyvával biztonságban tudhatnád?
nov. 4
5:56
Kis méretű mégis tágas jakuzzi, amiben öröm a hidromasszázs (Spa Trend Online)
A FreeFlow Azure egy kis méretű családi jakuzzi, ami belül pont annyira tágas, hogy négy személy kényelmesen elfér benne! Könnyű karban tartani, 18 befúvó gondoskodik az alapos hidromasszázsról és víz nélkül mindössze 160 kg, így akár rögtön haza is vihető!
nov. 4
5:57
Magyarországra érkezett a kávé olasz királynője (Magyar Hírlap)
Maradi férfiak között progresszív nőként irányítja a világ egyik legrégebbi kávés cégét Torinóból.
nov. 4
6:03
Mi okozza az ájulást? A tudósok végre választ kaptak a kérdésre (Femcafe)
Mitől lehet, hogy egyik pillanatról a másikra elveszítjük az eszméletünket majd szinte rögtön fel is ébredünk? A tudósok az agy-szív közötti kapcsolatban keresték a megoldást, egérkísérletek végzésével.
nov. 4
6:03
A legjobb úticélok az olcsó őszi-téli melegedéshez (Forbes)
Végignéztem, mi a helyzet az olcsón elérhető, az elmúlt években népszerű célállomások háza táján most. Ács világa.
nov. 4
6:09
Vajon mikor kezdte az ember először azt gondolni, hogy nincs egyedül? (Magyar Hírlap)
A kis zöld emberkéknek meglepően sokáig tartott, mire felbukkantak.
nov. 4
6:09
A legenda visszatért – IWC Big Pilot 43 Tourbillon Markus Bühler (Kronometer)
A 2008-as Markus Bühler féle IWC Turbine Big Pilot (IW5003) talán az egyik legritkább és legnagyobb gyűjtői értékkel rendelkező Big Pilot modell, amellett, hogy az egyik legkevésbé ismert is. Ez…
nov. 4
6:09
Pérez mérges, szerinte az első sorban kellene lennie (Racing)
Újabb csalódást keltő időmérő edzésen van túl Sergio Pérez. A Red Bull mexikói pilótája nagyon közel volt Max Verstappenhez a Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzésén, azonban egy kisebb balszerencse miatt ez egyáltalán nem látszik meg a végeredményen. A Q3-ban mindenkin nagy volt a nyomás, mivel az óriási viharfelhők érkezése miatt a tíz legjobb pilóta
nov. 4
6:09
Őrjöngenek az orvosok: egy onkológus azt állítja, rákot okozhatnak bizonyos vitaminok (naphire.hu)
Az egész orvosi közösséget felborzolta az az állítás, miszerint a vitaminok szedése növeli a rák kockázatát. Dr. Mohammad Muneeb Khan, az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatának onkológusa nemrégiben azt hirdette, hogy a multivitaminokat ugyanolyan figyelmeztetésekkel kellene ellátni, mint amilyenek a cigarettás dobozokon találhatók.
nov. 4
6:12
Nagyot nyerhet a kormány új intézkedésén a Balaton térsége (Infostart)
A Balaton és a főváros az a két régió, amely távolságtól függetlenül vonzó ingatlanpiaci célpont lehet.
nov. 4
6:12
Még olcsóbbak lehetnek a lakáskölcsönök – visszaesett a hitelfelvételi kedv (ProfitLine)
Hiába a lassuló inflációról érkező adatok, hatalmas meglepetésre szeptemberben visszaesett a lakossági hitelkereslet az augusztushoz képest. A BiztosDöntés.hu gyorselemzése szerint ugyanakkor a következő hetekben bizonyosan tovább csökkenhet a jelzáloghitel kamatplafon mértéke.
nov. 4
6:12
1647 milliárd forinttól esnek el a városok, miután a kormány elzárta a pénzcsapot (ATV)
Lezárult a Modern Városok Program – derült ki a csütörtök est megjelent Magyar Közlönyben. A háborús veszélyhelyzetre hivatkozva vizsgálják felül a vidéki nagyvárosokkal kötött megállapodásokat. A kieső összeg 1647 milliárd forint.
nov. 4
6:15
Katalin teljesen más bánásmódban részerül, mint a királyi család többi tagja: ezért kivételez állandóan a hercegnével III. Károly (Femcafe)
Katalin hercegnének hála a brit uralkodói családnak egyre jobb a megítélése az emberek körében, azonban nem ez az egyetlen olyan dolog, ami miatt a trónörökös felesége kiváltságos helyzetben van a palota falain belül.
nov. 4
6:15
Hogyan segíthetünk a gyerekeknek barátkozni? (Femcafe)
Szívfacsaró képként lebeghet szülői szemük előtt, ahogy a gyerekünk magányosan babrál, amíg a társai együtt játszanak. De az sem örömteli képsorozat, ahogy folyton balhéba keveredik a többiekkel, vagy a kiközösítés vezérhangja. "Dirtekbe" nem sokat tehetünk ezek ellen, ha nem akarjuk még jobban elszúrni a kortárs kapcsolatait, de a közvetett szerep
nov. 4
6:15
60 százalékát az állami fizeti a napelemes rendszernek, annak aki pályázik (Tiszta Jövő)
Az új napelemes pályázat, amely a napelemek és energiatárolók telepítését támogatja, hatalmas érdeklődést kelt a lakosság és a telepítők körében a 65 százalékos támogatási intenzitásával.
nov. 4
6:15
Kreatív pályázat segíti a fiatalokat pénzügyi céljaik megvalósításában (Növekedés)
Jóval a határidő letelte előtt már több mint 120 pályázat érkezett a Pénziránytű Iskolahálózat "Álomból valóság – Így érhetjük el pénzügyi céljainkat" című, diákoknak kiírt Alkotópályázatára. Az 1-14. évfolyamosoknak három korosztályban meghirdetett pályázaton kreatív eszközök segítségével, november 27-ig mutathatják meg a fiatalok a vágyott céljai
nov. 4
6:15
10 apróság, amitől azonnal rendezettebbnek látszik az otthonod (egy.hu)
Több cikkben vállaltam már: nem én vagyok a háziasszonyok gyöngye. Viszont így ötven felett, négy gyerek felnevelése után tudom, mitől néz ki úgy a lakás, ahogy nem kellene kinézzen.
nov. 4
6:15
Ettől a kínzó érzéstől félünk egyre többen, amikor elutazunk valahová (Roadster)
Nem mindenkinek megy a teljes kikapcsolás.
nov. 4
6:18
Az év legnézettebb RTL-es programja lett a Sztárbox (Márkamonitor)
Októberben a Sztárbox első adása lett az idei év legnézettebb Rtl-es műsora, a Nyerő Páros minden nap nyerte az idősávját, valamint az Rtl Híradó visszavette a vezetést a Tényektől – adta hírül a médiavállalat.   A Nyerő Páros idei évada minden nap nyerte az idősávját, és az idei évben a hétköznap naponta jelentkező műsorok közül

Keresés