Mindannyiunknak vannak olyan tulajdonságaink, amelyekre büszkék vagyunk, és olyanok is, amelyekre nem. Utóbbiakat általában megpróbáljuk elrejteni mások elől, el akarjuk nyomni magunkban, ezek a részek alkotják az árnyék-énünket – a kifejezés Carl Gustav Jung svájci pszichiáter nevéhez fűződik. Súlyosabb esetben az is előfordulhat, hogy elítéljük,
Az október alapvetően árfolyamcsökkenést hozott a 25 vizsgált, agráriumhoz kötődő cégnél, hiszen 23 vállalat tőzsdei árfolyama mínuszban zárt saját devizában nézve, és csak 2 cégé emelkedett.
Fernando Alonso a verseny után is bemutatta, hogy mennyire vág az esze, főleg ha a saját márkájáról van szó. Az Aston Martin Brazíliában ismét feltámadt, így a spanyol világbajnok egy nagyszerű csatát mutatott be Sergio Pérezzel. A 42 éves pilóta a megszokottól eltérő kanyaríveket választott, ami biztosította számára, hogy hatékonyabban gyorsítson
Szeptemberben a gépipari megrendelések nagymértékű növekedésének köszönhetően a várt csökkenés helyett nőttek a német feldolgozóipari szektor újonnan beérkezett megrendelései az előző hónaphoz mérve - közölte hétfőn a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
A Magyar Nemzeti Múzeum fideszes főigazgatóját azonnali hatállyal bocsátotta el a kulturális miniszter. A leváltott főigazgató tudomásul veszi, de elfogadni nem tudja.
November 24-én rajtol az RTL-en a világ 40 országában hatalmas nézettségi sikerrel bemutatott televíziós formátum, a Gogglebox magyar verziója, a Kanapéhuszárok. A műsor péntek esténként lesz majd látható a csatornán, illetve az RTL+ streamingplatformon is elérhető lesz. A Kanapéhuszárok ötletét nem más, mint a TV-nézés adja: most végre szemtanúi l
"Négygyermekes apaként, nagyszülőként határozottan visszautasítom, hogy gyermekeinket tőlem vagy az általam vezetett intézménytől kellene megvédeni" – írja a felmentett múzeumigazgató.
A Standard and Poor’s Global (S&P Global) tanácsadó cég egy friss elemzése szerint 2035-ig nem valószínű, hogy az önvezető kocsikat széles körben használják majd. Nem hiszik, hogy az emberek hamarosan elkezdenek vásárolni olyan autókat, amelyek "bárhová elmennek anélkül, hogy sofőr vezetné őket" – áll a jelentésben. Fotó: Vitesco A Google 2015 óta
A kriptovalutákba való befektetés bizonyítottan hatalmas nyereséget hozhat a hozzáértő befektetőknek. A nyereséges befektetési stratégia részeként a befektetőknek a pénzeszközöket
A lineáris piac lassan elérheti a maximumát, és egyre inkább van egy olyan típusú közönség, amelyik a streaming felé fordul – nyilatkozta a Marketing&Media magazinnak Borsány-Gyenes András. A Network4 Media Group vezérigazgatója beszélt a céljaikról, a streamingben elért eredményekről és a külföldi terveikről is. - Az év elején Csehországban és Szl
A Nemzeti Múzeum főigazgatója nem tudja elfogadni a miniszter döntését, szerinte ő is elismerte azt, hogy a múzeum szándékosan semmilyen jogszabályt nem sértett meg.
Jótékonysági koncertet szerveztek az Izrael elleni terrortámadás áldozataiért Nyíregyházán. A tiszteletjegyek vásárlásával az áldozatok családjainak és az árván maradt gyerekeknek segítenek.
A streaminghez képest is hatékonyabb ajánlási rendszereket hozhat el a mesterséges intelligencia a kereskedelmi televíziózásban, de új hirdetési formátumok is megjelenhetnek.
Ha a nyugdíjtervezéssel kapcsolatos tippeket és tanácsokat keressük, meglehetősen nehéz helyzetben vagyunk azzal kapcsolatban, hogy hol kezdjük el a keresést a témában. Mindannyian halljuk, ha egy pénzügyi tanácsadóval beszélgetünk, hogy kezdjünk el spórolni a nyugdíjas éveinkre, máskülönben szinte biztosan annak a tömegnek a sorsára jutunk, akik k
Információink szerint az Európai Bizottság szerdán javaslatot tehet arra, hogy hivatalosan megkezdődjenek az uniós csatlakozási tárgyalások Ukrajnával. A témában kapcsoltuk tudósítónkat, Zöldhegyi Katalint.
Az 1 százalékos felajánlás a civil szervezetek fontos bevételi forrása, sok szervezet léte múlik azon, hogy a magánszemélyek rendelkeznek-e erről évről évre vagy veszni hagyják ezeket az összegeket.
A magyar kormány a ENSZ-ben elutasította a fegyverszünetet. Ugyanakkor megfigyelőként jelen van a Türk Tanácsban, ami viszont azonnali fegyverszünetet követel.
Siófok az új építésű lakást vásárlók kedvence a Balaton-parton, derült ki az Otthon Centrum felméréséből. Az árak jellemzően a fővárosit idézik, de a legdrágább tóparti projektben már 3,1 millió forintot kérnek egy négyzetméterért.
Legyen szó az áztatási időről, a víz hőmérsékletéről és a tealevelek minőségéről, olyan komponensekre kell figyelnünk, amelyek hozzájárulnak a teljes ízélmény kialakításához.