A BMW úgy véli, hogy az újonnan kifejlesztett 6. generációs akkumulátorcellák nem csupán hatalmas előrelépést jelentenek a jelenleg használt prizmás cellákhoz képest, hanem még a Tesla jelenlegi modelljeinek alapjául szolgáló celláknál is fejlettebbek.
Az uptober ismét beváltotta a hozzá fűzött reményeket, aminek köszönhetően a bitcoin értéke végül sikeresen át tudta törni a 30,000 dolláros árfolyamot. Sőt a napokban már a 35,000 dollárt is sikerült leküzdeni, így a korábbi kitöréshez képest most egyre kevésbé kell attól tartani, hogy az új befektetők eladási hullámba fognának.
Erkel Ferenc születésnapja egy kiváló alkalom arra, hogy méltó tisztelettel emlékezzünk meg róla, mint kiemelkedő zeneszerzőről és karmesterről, aki hatalmas hatást gyakorolt a magyar zenei kultúrára. Erkel Ferenc a nemzeti opera megteremtője Erkel Ferenc 1810. november 7-én született Gyula városában. Kolozsvárott kezdte a pályáját zongora művészké
A már 16 éves korában a spanyol óriásklubhoz szerződött, de 18. születésnapjáig a brazil ligában pallérozódó támadó két pazar góllal vezette győzelemre Palmeirast a brazil ligát vezető Botafogo ellen.
Egyre aggasztóbbnak tartják a globális vállalati szektor szereplői a geopolitikai kockázatokat - áll az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, az Oxford Economics hétfőn ismertetett negyedik negyedévi globális befektetői felmérésében.
Több szakmába is belekóstolt már életében, hiszi, hogy minden szakmának megvan a maga szépsége. Túl az ötvenen, már nem tervezi, hogy újra iskolapadba ül, de mint mondta: a világ gyorsan változik, soha nem tudni mit hoz a holnap. Talán egy újabb szakma tanulás iránti vágyat. Aranyi Péter jelenleg klímaszerelőként dolgozik, azonban nem volt ez mindi
A Rák élje meg az álmait, a Nyilas vegye észre erősségeit, az Oroszlán gondolkozzon el a múltján! Karrier horoszkóp: 2023.11.07. Kos Csapdában érzed magad. Talán úgy érzed, hogy a munkaadóid
Turi Attila elnökletével hétfőn megtartotta alakuló ülését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöksége Budapesten, a testület Andrássy úti irodaházában - közölte az MMA az MTI-vel hétfőn.
Elköszönhetünk lassan a hagyományos sárga csekkektől, és ezzel búcsút mondhatunk a postán töltött hosszú és bosszantó sorállásnak is. Ön eltöprengett már azon, hogy mit fog csinálni az így felszabaduló sok-sok szabdidővel? A sárga csekk halála beköszönt és helyette a digitális tranzakciók jönnek, melyek száma év végére elérheti az 1300 milliárdot.
Megjelent az országos poloskatérkép, melyet a Bábolna Bio készített el, lakossági észlelések alapján. Tolna vármegye "előkelő" helyet foglal el ezen, sőt a kiugróan magas kategóriába került.
2023 I–III. negyedévében 10.808 új lakás épült, 21%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 14.894 volt, 43%-kal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában.
Hamarosan szinte mindenki kipipálhatja majd a bakancslistáján a sarki fény megfigyelését, méghozzá úgy, hogy gyakorlatilag utazni sem kell hozzá. Legalábbis a tudósok szerint hamarosan drámai növekedésnek indul majd a jelenség.
Bár a hivatalos inflációs adat szerint a fogyasztói árak szeptemberben 12,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése szerint a lakosság 32,8 százalékos áremelkedést érzékelt.
A tilalom előreláthatólag jövő nyárig tart, a döntés hátterében pedig az a szándék áll, hogy a lakossági és az intézményi befektetők közötti részvénypiaci kereskedés kiegyensúlyozottabbá váljon.
102 személy adatai alapján számos alvászavar, köztük a rémálmok, vagy a rossz alvásminőség az öngyilkossági gondolatok előfordulásának szignifikánsan megnövekedett kockázatával járt együtt.
Neked is bosszúságot okoz, amikor rizst főzöl, végeredménynek pedig egy ragacsos masszát kapsz? Nos, könnyen lehet, hogy még nem hallottál arról a pofonegyszerű konyhai trükkről, amivel gyerekjáték elkerülni ezt a problémát.
Kórházi kezelések során megfigyelték, hogy azoknál az idősebb felnőtteknél, akik nem dohányoztak, de marihuánát fogyasztottak magasabb volt a szívroham és a stroke kockázata, a naponta marihuánát használóknál 34 százalékkal nagyobb volt a szívelégtelenség kockázata – derül ki két új, ezidáig még nem publikált tanulmányból, amelyeket hétfőn mutattak
Elég egy kicsit jobban körülnézni, és rögtön kiderül: Baranyában sikertörténetekkel van tele a kamra. Ez a legelső és legfőbb tanulsága annak a közös munkának, amely egy évvel ezelőtt több baranyai
Együttműködésre lép a megújulóenergia-ipar két fontos vállalata: a MET Csoport Green Assets divíziója 25 százalékos részesedést vásárolt a svájci SwissWinds Holdingban és annak leányvállalataiban. Első közös projektjük során szélerőművet építenek Svájc dél-nyugati részén.
Kulcsár Edina férje, G.w.M saját bevallása szerint is élete legnehezebb időszakán van túl: egy szörnyű pénzéhes nőszemély a múltjából rászállt, teljesen tönkre akarta tenni, emiatt pedig alig maradt ideje a kedvenc tevékenységére, a zenélésre.
Megtiltotta a brit kormány az amerikai bully kutyafajta XL változatának tenyésztését és forgalmazását, miután az elmúlt években több halálos áldozata volt ilyen kutyák emberek elleni támadásainak.
A helyes étrend javíthat a krónikus obstruktív tüdőbetegséggel élők tünetein - derül ki a Semmelweis Egyetem új tanulmányából, amely szerint a mediterrán típusú diétának kiemelt szerepe lehet ebben.
Izraelben több javaslat is napvilágot látott arról, mit kellene tenni a Gázai-övezettel és az izraeli fogságban lévő Hamász-terroristákkal. Vannak, akik történelmi példákat elevenítenének fel.
A ballisztikus rakéta lelövése üzenetértékű tett volt, hiszen világosan jelzi Irán felé, hogy Izrael könnyűszerrel el tudja hárítani a hasonló támadásokat.
A Bajnokok Ligája a csoportkör negyedik fordulója előtt igen változatos képet mutat: néhány csoportban ma eldőlhet a továbbjutás, de azért vannak még nyitott kérdések. Az E csoportban még minden megtörténhet. Matematikailag még a most egyetlen ponttal a negyedik helyen szerénykedő Celtic is továbbjuthatna, ha hozná a hátralévő 3 meccsét. Ehhez az
Tudnának abban segíteni, hogy a balkonládába ültetett árvácskáim egy része miért dől el? Úgy tudtam, ez a legigénytelenebb növény, mégis lehet, hogy kifog rajtam? Speciális balkonnövény virágföldbe ültettem, naponta locsolom, hetente tápoldatozom, mégsem olyan, mint szeretném.
A nagyvárosi Csok év végi búcsújáról szóló nyári bejelentés után megnőtt az érdeklődés a támogatás iránt. Az érintettek többsége - 61 százaléka - házba szeretne költözni a Csok segítségével. A gyermeket nevelő, de újabbakat már nem tervező és Csok-kal számoló családok főként Budapest Iii. és Xvii. kerületében szeretnének ingatlan. Előbbi városrészb
Az Euronics vásárlói kétszer többet költöttek idén telefonokra és mobilkiegészítőkre, mint tavaly, de nőtt az átlagos költés összege is. A magyarországi kiskereskedelmi forgalom általános apadásával párhuzamosan az év első tíz hónapjában az Euronics tapasztalatai szerint is csökkent mind az egyes termékkategóriák által generált árbevétel, mind a vá
Mennyivel jobban indul a reggel, ha ébredés után egyből falatozhatunk! A napunk szinte azonnal energiával teli lesz. Ennek az óriáspandának sem eshetett rosszul a gondozója által tett gesztus, amelyet videón is rögzítettek.
Stratégiai partnerséget kötött a Microsoft a Submittable szoftvervállalat támogatáskezelési és vállalati társadalmi felelősségvállalási (CSR) platformjával. A cél, hogy összekapaszkodva lehetővé tegyék a Submittable számára, hogy az a Microsoft Azure és az Azure OpenAI Service által támogatott, új megoldásokkal állhasson elő – írta az erp.today por
Egy új kutatás megállapította, hogy a hangunkkal és a tekintetünkkel játszva intelligensebbnek tűnhetünk.A szemkontaktus fenntartása beszélgetés közben az egyik leghatékonyabb és egyszerűbb módja annak, hogy intelligensebbnek tűnjünk - derült ki egy kutatásból. Ezen kívül a kutatás azt is megállapította, hogy a kellemes és gyors beszéd stílus is eg
Hamarosan indul a Napenergia Plusz Program 2024 januárjától, amely támogatja az otthoni napelemes és akkumulátoros rendszerek kiépítését 65% támogatással.