Joáv Galant védelmi miniszter ugyanakkor a televízióban közvetített sajtótájékoztatóján azt is hangsúlyozta, hogy Izraelnek nem áll szándékában a háborút követően kormányozni a palesztinok lakta, part menti sávot.
Januárban állnak munkába, addig több képzésen és vizsgán kell részt venniük. Az új ázsiai munkavállalók akár havi 400-500 ezer forintot is kereshetnek majd.
Szörnyű dolog történt még október 31-én Gibraltár partjainál, ahol egy lengyel jachtra támadt rá egy csapatnyi gyilkos bálna. A beszámolók szerint az állatok mintegy 45 percen keresztül ostromolták a hajót.
Lengyelországban az elemzői várakozásoknak megfelelően stagnált a munkanélküliség októberben a szociális és családügyi minisztérium keddi közlése szerint.
Jelentős változásokra számíthatnak az érintett diákok a következő felvételi időszaktól – mondta az InfoRádiónak a megújult felvételi eljárásról a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Varga-Bajusz Veronika kiemelte, hogy a módosításokról egyeztettek a hallgatói szervezetekkel is.
Egy csoportban már megvan a két továbbjutó (Manchester City, RB Leipzig), a másik háromban ellenben tömör a mezőny a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében. Az E–H csoportokban játszottak.
A világranglistán 47. helyezett nyíregyházi játékos kedden késő este a nyitókörben a - selejtezőből érkezett - francia Terence Atmane-nal (134.) csapott össze.
Egy üdülőhajó csaknem száz utasa sérült meg egy viharban Spanyolország partjai előtt - közölte kedden a PA brit hírügynökség a Saga Cruises utazási iroda beszámolójára hivatkozva.
Budapest szerint a vendégmunkások munkaerő-kölcsönzéssel való foglalkoztatása hosszabb távon káros hatással van a munkaerőpiaci folyamatokra, ezért a főváros saját cégei számára ilyen foglalkoztatást nem engednek - írta a főpolgármester Facebook-oldalán.
2023 jelentős veszteségekkel indult a kriptoszektorban, aminek köszönhetően a bitcoin értéke régen látott mélypontra került. Egészen a 16 000 dolláros szintig tartott a FTX-összeomlást követő pánik, majd lassú erősödés vette kezdetét.
A 2022-es energiaszektort, az energetikai átmenet alakulását vizsgálta a Statistical Review of World Energy kutatásában, a KPMG közreműködésével az Energy Institute.
November 8-án, a radiológia világnapján Wilhelm Conrad Röntgen német tudósra emlékezünk, aki ezen a napon fedezte fel a róla elnevezett röntgen sugárzást. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a radiológia sokoldalúságára, a modern betegellátásban betöltött diagnosztikai és terápiás szerepére. A fotólemez és a kulcs esete Wilhelm Conrad Röntg
A legújabb felmérések szerint a spanyol fővárosban élő nőknek a legmagasabb a várható élettartamuk, ami majdnem 10 évvel hosszabb, mint a budapesti nőké.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke 902 millió euró összegű (mintegy 361 milliárd forint) uniós támogatási csomagot jelentett be Jordánia reformfolyamatának támogatására és gazdaságának korszerűsítésére - tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.
A beszerzési területre, a beszerzőkre egyre nagyobb nyomás nehezedik annak érdekében, hogy integrálják a fenntarthatóság kritériumait a beszerzésekbe, támogassák a körkörös gazdaságra történő átállást, a vállalat karbonsemlegességi céljait. Miként lehetséges ez, miközben a fenntarthatósági/ESG szakértők is folyamatosan változó szabályozásról, kiala
Darabos Zoltán az egyik dél-magyarországi wellness hotel étteremvezetője, életének 13 éve fontos része a vendéglátás. Változatos utat járt be, míg a jelenlegi pozíciójáig eljutott. Honnan jött az ötlet, hogy a vendéglátóiparban dolgozz? A nővérem a vendéglátásban dolgozott, ő mesélt ennek a szakmának a szépségeiről. Pályaválasztás előtt két lehetős
Markánsan különböznek az átlagtól a fiatal generációk médiafogyasztási szokásai - írta idei Médiapiaci jelentésében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh).
Átadták az MBH Bank átalakított fiókját Balassagyarmaton, amely az első megújult bankfiók Nógrád vármegyében, 2025. végéig a pénzintézet valamennyi fiókját felújítják nem csak külsőleg, hanem technológiailag is - mondta az átadóünnepségen Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója kedden Balassagyarmaton.
2023. december 8-ig lehet jelentkezni a nyolcadikos diákoknak az Arany János Tehetséggondozó Programba. Mutatjuk a jelentkezéshez szükséges információkat. Az Arany János Tehetséggondozó Program (AJTP) 2000 óta működik eredményesen. Az államilag támogatott, tehetséges diákok továbbtanulását segítő országos esélyteremtő program 21 gimnáziumban érhető
Burkolatjavítási munkálatok miatt 2023. november 8-9-én, szerdán és csütörtökön a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei sávzárást építenek ki az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalán a 11-es és 12-es kilométerszelvények között.
A Bleu Royal nevet viselő, ritka, kék gyémánt 39,5 millió svájci frankért (15,5 milliárd forint) kelt el a Christie's aukciósház Genfben tartott árverésén kedden.
A sérült támadók - Sallai Roland és Varga Barnabás - távollétében Németh András újra meghívót kapott a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőre készül.
Csütörtökön délelőttva fogyó Hold vékony, formás sarlója elfedi a tündöklő Esthajnalcsillagot. A Svábhegyi Csillagvizsgálóban egyéni látogatókat és iskolás csoportokat is várnak ezen a napon.
Tesláról szóló legutóbbi írásunk óta újabb negyedév telt el, amely az előzőhöz hasonlóan alakult az elektromosautó-gyártó számára, a működési marzs az árcsökkentések következményeként elmaradt a várttól. A Tesla elkötelezett az autóeladások dinamikus növelése mellett, azonban egyre inkább kérdéses, hogy ez milyen árszint mellett realizálódhat.
A Wagner Solar Hungária Kft. szakértőjével, Házi Ádámmal beszélgettünk, aki egy idei évben megvalósított napelemes rendszer esettanulmányának részleteit mutatta be számunkra.
Harmincötéves korában elhunyt Evan Ellingson, akit leginkább a népszerű CSI: Miami című sorozatból és a Cameron Diaz-filmből, A nővérem húga című alkotás főszereplőjeként ismerhetünk.
Az udvarban egy kistestű kutya szaladgál labdát kergetve. Egyszer csak fájdalmasan csaholni kezd és kicsiket lépve, maga után húzva bal hátsó lábát. Másodpercek múlva három lábon kezd el bicegni.
Az anesztézia nem egzakt szakág, a felhasznált gyógyszerek mennyisége és hatása egyénenként különbözik, ez azonban azt is jelenti, hogy ritka esetekben előfordulhat az altatás alatti éberség.
Az Ikrek számára közeleg van a változás, a Skorpió tisztán látja a történéseket! Karrier horoszkóp: 2023.11.08. Kos Szeretsz szeretni. Szereted, ha szeretnek, és gyakran a szívedet követed mindenekelőtt. Csak győződj