Évente akár 4 milliárd forintot is eltúráznak a magyarok a pilisi erdőkben a Corvinus Egyetem kutatói szerint, akik elsőként mérték fel a Pilisi bioszféra-rezervátum gazdasági értékét az utazásiköltség-módszer szerint.
Brüsszel újabb 50 milliárd euróval akarja támogatni Ukrajnát, és ezt a pénzt a tagállamokkal akarja kifizettetni, Magyarországtól is plusz befizetéseket kér. Erről is elmondhatják véleményüket a magyar emberek a nemzeti konzultáció során - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-old
Érettségi tétel a magyar nyelv és irodalom tárgyban ugyan a finnugor nyelvrokonság, Orbán Viktor magyar miniszterelnök teljes határozottsággal jelentette ki, hogy a magyar nyelv a türk nyelvcsaládhoz tartozik és pont. Ez persze teljes ellentéte a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos álláspontjának, de úgy tűnik, ez nem fontos.
Az Alapjogokért Központ ezentúl kiemelten támogatja a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának munkáját, melynek legfőbb célja a hírhedt szovjet táborokba hurcolt magyar százezrek emlékének dokumentálása, megőrzése.
Az élénk színű, ismeretlen eredetű folyadék csatornafedelek és csatornalefolyók környékén volt látható, a közösségi médiában pedig többféle magyarázat született a furcsa jelenségre.
A ma 54 éves színészről el tudod képzelni, hogy közel negyven éve nem használ semmilyen dezodort és parfümöt? És azt, hogy majdnem övé lett Jack szerepe a Titanicban? A kvízből kiderül még jó pár érdekesség a sztárról!
A családokat támogató munkahelyi juttatásokra jelentős igény mutatkozik, és erre a szervezetek is egyre inkább igyekeznek reagálni. Hogy milyen hatást gyakorolnak a családbarát munkahelyi intézkedések a szervezeti megtartóerőre, vonzerőre és rugalmasságra – erről írta szakdolgozatát Ábrahám Nikolett, a BME Munka- és szervezetpszichológia szakán. A
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége közleményben számolt be arról, hogy David Pressman nagykövet a napokban Washingtonba utazott, hogy egyeztetéseket folytasson az amerikai kormányzat különböző tagjaival az amerikai-magyar kapcsolatokról.
Az izraeli hadsereg szombaton légicsapással sújtotta a Hamász száműzött vezetőjének családi házát Gáza város szélén, és támadásokat indított az ostromlott enklávéban, ahol a humanitárius válság gyorsan súlyosbodik.
Legyen szó tévéműsorról, zsűrizésről vagy épp színházi szerepről, a 45 éves Köllő Babett megjelenése mindig kifogástalan. Persze akad, aki még így is kritizálja őt, de a színésznő ezen egy kicsit sem akad fenn.
Két győzelemmel hangolna a februári, szintén Sopronban sorra kerülő olimpiai selejtezőtornára Székely Norbert, az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.
Max Verstappen egyáltalán nem rajong a soron következő Las Vegas-i Nagydíjért. A háromszoros világbajnok holland pilóta szerint a visszatérő futam sokkal inkább fog szólni a showról, mint a versenyzésről. A Forma-1 vezetői az utóbbi idősben szinte minden követ megmozgattak annak érdekében, hogy 1981 után újra versenyt rendezhessenek a szerencsejáté
Fokozódott a vevői érdeklődés a budai kerületek iránt 2023 változó ingatlanpiacán. A kereslet hatása a megvalósult tranzakciókat is átformálta, hiszen a fővárosi szerződéskötések között megduplázódott a budai eladások aránya 2022-höz képest. Idén egy teljes szobával tágasabb otthonokat, a tavalyinál közel harmadával többért választanak 2023-ban a v
Hatalmas és veszélyes divat lett cukorbetegeknek szánt gyógyszerekkel fogyni. Az olyan szerek, mint az Ozempic vagy a Saxenda azonban súlyos károkat is okozhatnak a szervezetnek, csakúgy, mint az egészségtelen divatdiéták, nem beszélve a koplalásról.
Újabb hét országot érintő áremelési hullámot jelentett be a YouTube, az ügyfeleknek kiküldött tájékoztató e-mailek alapján november elsejétől Argentínában, Ausztráliában, Ausztriában, Chilében, Lengyelországban, Németországban, továbbá Törökországban is drágultak a prémium előfizetései.
Olvasóinknak hála kiderült, annyi ellenállhatatlan akcióval csábítanak az üzletek, mint égen a csillag, a húsz- vagy négyforintos ajánlatok mindennaposak, bőven van, ahol sokkal-sokkal messzebbre mennek. Rengeteg mailt és fotót kaptunk, nem lehetett más a vége, csakis a megvilágosodás.
Az elmúlt években 100 millió forinttal támogatta a kormány az erdőrezervátum-kutatásokat, az összegből a magyarországi 65-ből az idén év végéig 17 erdőrezervátum - fokozottan védett, érintetlen erdőrész - felmérése készül el - mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára csütörtökön, Pilisszentkereszten.
Azok számára, akik már egy ideje követik a királyi család életét, egyáltalán nem újdonság, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg bizony szeretik szívni egymás vérét, ezzel is megnevettetve egymást és az egész társaságot.
A Pál utcai fiúk szerzőjét, Molnár Ferencet nem szülőhazájában, hanem New Yorkban temették el. Az író ott töltötte utolsó éveit, és a kint élő magyarok rendszeresen látogatják az emlékhelyet. Így volt ez most, halottak napján is.