2023. november 6. hétfő

nov. 6
15:18
Nem csak az egészségünk, de a hangulatunk is nagyban függ attól, hogy mit eszünk (Rakéta)
A különböző élelmiszerek egészségünkre gyakorolt hatása mára jól feltérképezettnek és ismertnek mondható. Az talán kevésbé köztudott, hogy bizonyos ételek nem csak az agyi eredetű betegségek (például stroke, demencia) kockázatát csökkentik, de befolyásolják a tiszta gondolkodás képességét, valamint hangulatunkat, mentális állapotunkat is.
nov. 6
15:18
Szijjártó: Ez a három magyar város lesz a beruházások kiemelt célpontja (Növekedés)
A keleti és a nyugati országrész tőke- és beruházásvonzó képességének nagyjábóli egyensúlyba hozását követően minden adott ahhoz, hogy a magyar kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon mostantól - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
nov. 6
15:18
Titkosszolgálati szakértő: A határon nem szabad azon gondolkodni, hogy ki lőjön először (Mandiner)
A határokon megjelenő fegyveres csoportok nem félnek megmutatni magukat, nem tartanak Európa elhárító rendszereitől, hiszen nem ütköznek komolyabb ellenállásba – mondta Földi László a Mandinernek.
nov. 6
15:20
Juszték kommandója eltiporná a gyalázatost! (Mandiner)
Az O1G kommandó bátor harcosa alaposan odapörkölt az egyházaknak.
nov. 6
15:21
A Ryanair száguldását nem zavarja vívódása a magyar kormánnyal (Piac és Profit)
Az ír székhelyű Ryanair légitársaság pénzügyi évének szeptember végével záródott első hat hónapját 2,18 milliárd euró nyereséggel zárta, 59 százalékkal felülmúlva az előző pénzügyi év azonos időszakában elért 1,37 milliárd euró profitot - tette közzé a társaság.
nov. 6
15:21
Megkerülné a magyar egyetemeket Brüsszel (Portfolio)
Három megoldási út is lehetséges az Erasmus-forrásokkal kapcsolatban a magyar egyetemek megkerülésére azért, hogy a források eljussanak a diákokhoz és a kutatókhoz – nyilatkozta a Politiconak Gwendoline Delbos-Cornfield. Az Európai Parlament (EP) legutóbbi jelentésének készítője, illetve John Morijn, a Princeton School of Public and International A
nov. 6
15:21
Mennyi pénz kell a nagyon szűkös és a nagyon jó megélhetéshez? (Üzletem)
A magyar háztartások legszegényebb ötödében az egy főre eső nettó jövedelem 77 ezer forint, míg a leggazdagabb ötödben ugyanez az összeg 358 ezer forint. Az átlagos megélhetéshez a legszegényebbek szerint fejenként 136 ezer, a leggazdagabbak szerint 258 ezer forintra van szükség havonta.
nov. 6
15:21
Építkeznek a szomszédban? Így profitálj belőle! (Sassy)
Egy kis pozitív hozzáállással egy füst alatt tehetsz szert megbízható szakemberekre és egy kooperatív szomszédra!
nov. 6
15:24
Milliárdokkal tartozik a kémbank a magyar befektetőknek (Privátbankár)
Kivételeztek egy befolyásos család gyerekével, kirúgták a vizsgálatot indító tanárt a Corvinusról. A diák szülei a Mol nagy részvényesei között vannak. Nem volt jó ötlet a kémbankkal üzletelni, milliárdos veszteségek tornyosulnak. Ezekről a témákról beszélt újságírónk, Vég Márton a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
nov. 6
15:24
Megtorpantak a nemzetközi élelmiszerárak októberben (Agrofórum)
Minimális – fél százalékos – csökkenéssel zárta az októbert az élelmiszerárakra vonatkozó nemzetközi index, egyedül a tejtermékek drágultak – jelentette az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Fao).
nov. 6
15:24
Emberi koponyát találtak egy floridai használtruha-boltban (Magyar Hírlap)
Szombaton egy antropológus vásárolni ment egy floridai használtruha-üzletbe.
nov. 6
15:24
Újdonság a budapesti reptéren - Ilyen korábban nem volt (Növekedés)
Teljesen elektromos földi kiszolgálást vezet be a Wizz Air és a Menzies Aviation.
nov. 6
15:24
Brüsszel további 25 millió eurót küld a palesztinoknak (Mandiner)
Von der Leyen felhívta a figyelmet, hogy az EU-nak mind Izrael támogatása, mind a gázai civilek megsegítése egyenlően fontos.
nov. 6
15:24
Lewis Hamilton kijelentése minden Mercedes-drukker legrosszabb rémálmait válthatja valóra (Racingline)
Hamilton sem érti, hová tűnt a Mercedes tempója, Toto Wolff csapatfőnöknek pedig ez volt pályafutása legrosszabb F1-es hétvégéje.
nov. 6
15:24
Kétszer szednek a szamócatermesztő üzemben (Magyar Mezőgazdaság)
A Dutch Berries, Hollandia egyik legnagyobb üvegházi szamacótermesztő üzeme ismét bővíti felületét, ezúttal 4,5 hektárral.
nov. 6
15:30
Szakértő: először a történelemben a palesztin propaganda jobbnak bizonyulhat, mint az izraeli (Infostart)
Az október 7-ei Hamász-támadásban 1400 fő meghalt, százakat elvittek túsznak, az izraeli válaszcsapásban azonban szombatig csaknem 10 ezer palesztin halottról tudni; Fischl Vilmos, a hadtudományok doktora az InfoRádióban úgy vélekedett, "megindult valami a világban".
nov. 6
15:30
Annyira kinyírták magukat a konzervatívok, hogy az amúgy népszerűtlen munkáspárti muszlim polgármester is magasan vezet Londonban (SzMo)
Sadiq Khant eddig kétszer, 2016-ban, majd 2021-ben választották meg. A Munkáspárt - a legnagyobb brit ellenzéki erő - ugyanakkor a londoni polgármesternél és az országos aránynál (20%) is nagyobb, 35 százalékos előnnyel vezeti a mezőnyt a brit fővárosban.
nov. 6
15:30
Szijjártó Péter: A kormány Dél-Magyarországra irányítja a beruházásösztönzés stratégiai fókuszát (Magyar Hírlap)
Kijelentette, hogy a kormány kiemelt fókuszként fogja kezelni a Szeged–Pécs–Békéscsaba sávot a következő időszakban.
nov. 6
15:30
Segíts Te is, most újabb 1358 gyermek karácsonyi kívánságát válthatja valóra a Magyar Református Szeretetszolgálat (Helló Magyar)
Már csak két heted maradt teljesíteni 1358 gyermek álmát az ajándékok megvásárlásával vagy az összeg felajánlásával:
nov. 6
15:32
"Ha kiveszünk az Alaptörvényből pár mondatot, ami keresztény értékeket képvisel, akkor nem lesz baj a jogállamisággal" (Magyar Hírlap)
Nyugaton mindenhonnan kiirtották azt, ami az embereket a kereszténységhez vezetné.
nov. 6
15:33
Koncertőrület a világban - Nem csak Azahriah-ért bolondulnak meg (Portfolio)
Sokan és sok irányból próbálták megfejteni, Azahriah hogyan képes egymás után háromszor teltházat csinálni a Puskásban. Arra a következtetésre viszont nem sokan jutottak eddig, hogy a megfejtés részben a Coviddal lehet összefüggésben, pedig mégis. A járványidőszak alatt szinte egyáltalán nem voltak koncertek, majd a korlátozások feloldásával felhal
nov. 6
15:33
Azzal vádolják a bíróságon a francia igazságügyi minisztert, hogy hivatalát arra használta fel, hogy leszámoljon a neki ügyvédként ártó vizsgálóbírókkal (444.hu)
A vizsgálóbírók megnézték Dupont-Moretti híváslistáját, hogy megtudják ki értesítette Nicolas Sakozyt arról, hogy lehallgatják a mobilját.
nov. 6
15:33
Átvették a nyugati autók helyét a kínaiak Oroszországban (autopro)
Oroszországban jelentősen nőtt az új autók eladása.
nov. 6
15:33
Ha erre a 10 kérdésre igennel válaszolsz, ideje új munka után nézned (Sassy)
Minden munkának megvannak a maga előnyei és hátrányai. Aztán néha a hátrányok felülmúlják az előnyöket. Olyankor jön el az ideje, hogy keress valami újat.
nov. 6
15:36
Komplett gombacsalád nőtt ki a BKV busz padlóján (Magyar Hírlap)
Organikus busz indult el útjára.
nov. 6
15:36
A német cégvezetők tapasztalataik alapján döntenek magyarországi beruházásokról (Demokrata)
Addig fejlődni fog a kétoldalú együttműködés, amíg az a valóságra alapul – mondta Szijjártó Péter.
nov. 6
15:36
Lecsapott az orbáni polip: Megvan, mire készülnek a kormányzati körök Borsodban (Nyugati Fény)
Jövőre indul az átépítés.
nov. 6
15:38
Szegény Harry Kane, napi tízezer fontos szállodában lakik Münchenben (Magyar Hírlap)
Az angol válogatott futballista augusztus óta 420 millió forintnak megfelelő összeget költött lakhatásra.
nov. 6
15:39
A gyenge munkapiac okozta a dollár vesztét (ProfitLine)
Az előző hét utolsó kereskedési napján tovább folytatódott a dollár vesszőfutása: nagyjából egy százalékkal gyengült az amerikai deviza az euró ellenében.
nov. 6
15:39
Tóth Gabival több dolog történt egy hét alatt, mint Önnel egész életében (ATV)
Eseménydús napokon van túl az énekesnő.
nov. 6
15:39
Orbán Balázs kőkeményen visszaszólt Nancy Pelosinak, aki szerint Magyarországnak nem kellene az EU-ban lennie (ATV)
A miniszterelnök politikai igazgatója nem hagyta szó nélkül az Egyesült Államok Képviselőháza volt házelnökének hazánkkal kapcsolatban megfogalmazott éles kritikáját.
nov. 6
15:39
Ungár szerint "közéleti hisztériát vert ki" Dúró Dóra, aki saját sikerének tekinti L. Simon László Nemzeti Múzeumból való kirúgását (SzMo)
A szélsőjobboldali Mi Hazánk politikusa szerint a fenntartó az egyetlen olyan döntést hozta, ami a múzeum "méltóságát és tekintélyét" helyre tudja állítani.
nov. 6
15:42
L. Simon László menesztése - újabb részletek a minisztériumtól (Infostart)
Csák János kulturális miniszter a gyermekvédelmi törvény megsértése miatt menesztette L. Simon Lászlót, a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját - hangzott el az Országgyűlésben. Mint ismeretes, a közgyűjtemény ad otthont a World Press Photo kiállításnak, amelyen homoszexuálisokat ábrázoló fényképeket is közzétettek, egy ideig úgy, hogy azokat kiskorúa
nov. 6
15:42
ARD: Német stábot fenyegettek meg izraeli katonák Ciszjordániában (Magyar Hírlap)
A csatorna tudósítója szerint a katonák rendkívül agresszívan viselkedtek, többször is a feléjük fordították fegyvereiket.
nov. 6
15:42
Elhunyt Rákosi István, az ukrajnai háború első roma származású kárpátaljai áldozata (Mandiner)
A katona Donyeck megyében vesztette életét.
nov. 6
15:45
A hír igaz: jövőre érkezik a mozikba a Barbie és az Oppenheimer furcsa szerelemgyereke (Blikk)
Az ugyanazon a napon bemutatott Barbie és Oppenheimer film sikere tagadhatatlan. A közös premier ráadásul új mémet is szült: ez volt a Barbenheimer. Úgy tűnik, nem kellett sokat várnunk, hogy egy bevállalós rendező meg is alkossa a két film keresztezését. A B kategóriás horrorfilmes, Charles Band ígérete szerint jövőre hozza a mozikba a Barbenheime
nov. 6
15:45
Brüsszelnek elege van a nagy internetes óriáscégek törvényen felüliségéből (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság információkérésre vonatkozó megkeresését küldött az AliExpress online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon tájékoztatást arról, milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek, például hamisított gyógyszerek online terjesztésére - közölte a
nov. 6
15:45
Betiltott összetevőt is találtak a hamis kölnikben (Azenpenzem)
Luxusmárkáknak álcázott 61 ezer parfümözött sprayt foglaltak le egy budapesti raktárépületben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei. A kölnik vizsgálata során kiderült, hogy azok az Európai Unióban betiltott összetevőt is tartalmaznak.
nov. 6
15:45
Késsel hátba szúrta a miskolci ápolónőt egy bekattant beteg (AC News)
Az ápolónő hátából kiállt a kés, amikor kollégái a kórteremben rátaláltak. Támadója egy év börtönt kapott, felfüggesztve.
nov. 6
15:45
Olyan medence lebeg a szállodakomplexum felett, amiről mindenki csak álmodik (Roadster)
A konzolokon álló medencében a vendégek könnyen úgy érezhetik, mintha az égen úsznának.
nov. 6
15:45
Egy könyv, ami segít az önterápiában, ha készen állsz rá! (Digital Hungary)
Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
nov. 6
15:48
Mátyás királyt csúnyan átverték az esküvőjén, haláláig nem jött rá az árulásra (Promotions)
A tudósok csak évszázadokkal később fejtették meg a rejtélyt
nov. 6
15:48
Többet nem rendelhetünk AliExpressről? (Magyar Hírlap)
A testület lépéseket fog mérlegelni.
nov. 6
15:48
Luxus a sínpáron: adventkor Bécsbe utazhatunk a világhírű Orient Expresszel (Mandiner)
A világ egyik legfényűzőbb és legpatinásabb vasútjárata a karácsonyi szezonban újra Budapestre érkezik, és a luxusvasúttal akár Bécsbe is átruccanhatunk.
nov. 6
15:51
Az MNB ezentúl negyedévente publikál zöld pénz- és tőkepiaci adatokat (Alternatív Energia)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente közzéteszi honlapjának statisztikai aloldalán a fenntartható pénz- és tőkepiac több mutatószámának alakulására vonatkozó információkat, az elmúlt három év során kiépült zöld adatvagyonára alapozva - közölte az MTI-vel a jegybank szombaton.
nov. 6
15:51
Zárt kapuk mögött, Plovdivban rendezik a bolgár-magyart, mert a Bolgár Labdarúgó Szövetség tart az ultrák akciójától (444.hu)
Az ultrák válaszul a plovdivi stadion elé hirdettek tüntetést.
nov. 6
15:51
Nálunk épül kínai autógyár egy német lap szerint (Autónavigátor)
Külföldi lapok már a magyar kormány ajtaján kopogtatnak megerősítésért, de itthonról ez még nem érkezett meg. Azonban a Frankfurter Allgemeine
nov. 6
15:51
Januártól jönnek a kötelező visszaváltási díjas termékek (Tiszta Jövő)
2024. január 1-től indul a kötelező visszaváltási rendszer, amely a 0,1-3,0 literes űrtartalmú műanyag, fém vagy üveg csomagolású italtermékeket érinti.
nov. 6
15:51
Évente akár 4 milliárd forintot is eltúráznánk a pilisi erdőkben (Öko-drive)
A Pilisi bioszféra-rezervátumban egy félnapos túrázás 2 900 forintot, egy egész napos kirándulás 5 000 forintot ér meg a természetjáróknak – állapítja meg a Budapesti Corvinus Egyetem 2020-as adatokat feldolgozó kutatása.
nov. 6
15:54
Szijjártó Péter: Most Dél-Magyarország következik (Infostart)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a keleti és a nyugati országrész tőke- és beruházásvonzó képességének nagyjábóli egyensúlyba hozását követően minden adott ahhoz, hogy a kormányzati beruházásösztönzés stratégiai fókusza Dél-Magyarországra irányuljon mostantól.

Keresés