A hét elején még nyugodt, őszi idő várható, változóan felhős idővel, de hajnalban már megjelennek a ködfoltok, amelyek északkeleten hosszabb ideig is megmaradhatnak. A hét második felében viszont ismét többfelé kell esőre számítani, megélénkül a szél és megjelennek a hajnali enyhe fagyok is, miközben a napi maximum-hőmérséklet lassan csökken.
Hétfőn kezdődik a Jazzfest Budapest, a csütörtökig tartó rendezvényen a dzsessz négy világsztárja, Steve Gadd, Patricia Barber, Richard Bona és Snétberger Ferenc is koncertet ad az Erkel Színházban - tájékoztattak a szervezők pénteken.
A kor előrehaladtával bőrünk állapota óhatatlanul megváltozik. Ha zavar a ráncok megjelenése, a váratlanul megjelenő pigmentáció, a lazuló bőrszerkezet vagy a kontúrok elmosódása, akkor jött el az anti-aging kezelések ideje. Ilyenkor nagy dózisban visszapótolják a fiatalos megjelenéshez hiányzó esszenciális anyagokat, és serkentik a bőr saját mecha
A pampafű télen meghálálja, ha összekötjük hosszú leveleit, hogy a téli csapadék ne fagyjon a tövéhez. Egy fonással ilyen mutatós lehet a telelő díszfüvünk.
A 2024-es év már csak egy karnyújtásnyira van, és az utazási kiadványok sorra adják ki a listákat arról, hogy hova érdemes utazni jövőre. A legtrendibb úti célokat már ismertettük − de mi a helyzet a világ legizgalmasabb helyeivel, amelyeket 2024-ben érdemes felkeresni?A National Geographic utazási gurui tudják a választ, hiszen most adták ki a Coo
A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti négynapos ülésének első napján.
November 4-én Donald Trump is felszólalt a republikánus előválasztási kampány szempontjából kiemelt Florida Summit rendezvényen, valamennyi jobboldali elnökjelölt-aspiráns mellett.
A bitcoin múlt heti emelkedése 36 000 dollárig jutott, azóta is ez a szint jelenti a 2023-as csúcs árfolyamot. Bár január elseje óta ez már 125%-os növekedést jelent, az elemzők a következő hetekben további erősödésre számítanak a BTC-től. A bitcoin októberben mutatott lendületes növekedése az elmúlt két hétben tyúklépésre váltott. Az elemzők mégis
Megkezdődött a Rosztov-na-Don kikötőváros és a megszállt Krím közötti vasútvonal építése – jelentette a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség november 6-án.
A Magyar Honvédség csádi katonai szerepvállalásáról és a veszélyhelyzet meghosszabbításáról is dönthet az Országgyűlés hétfőn, e heti négynapos ülésének első napján.
Szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Oncz Illésné és Oncz Péter, amatőr festőművészek közös kiállítására!
Az olimpiai bronzérmes, vb- és Eb-második magyar a bronzcsatában a 2019-ben világbajnok holland Noel van't Enddel találkozott, akit az eddigi hét összecsapásukon hatszor megvert.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A tartományok összehasonlításában Burgenland a személyi sérüléssel járó vadbalesetek tekintetében az alsó középmezőnyben található. Ausztria-szerte 334 személy sérült meg tavaly vadbalesetben. Egy halálos áldozat volt – Alsó-Ausztriában. Illusztráció. Forrás: police.hu A kora reggeli és esti órákban különösen óvatosnak kell lenniük a járművezetőkn
Franciaországban 1040-re emelkedett az antiszemita cselekmények száma, és 486 embert előállítottak október 7-e, a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael elleni terrortámadása óta - közölte a kormány vasárnap.
El tudnád képzelni, hogy ezentúl minden hétfőn kizárólag húsmentes ételeket fogyassz? Gondolj csak arra, hogy milyen ételeket szeretsz, amelyekben eleve nincs hús, és máris könnyebben kedvet kaphatsz hozzá! De hogy miért is jó? Mert a húsmentes hétfő egy nagyszerű koncepció, ami bizonyítottan jót tesz az egészségünknek és a környezetünknek is.
A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban.
Ez a novemberi hét ismét tartogat jót és kevésbé jó lehetőségeket. Ám a végén mégis szerencsésnek érezhetjük magunkat a több pozitív hatásnak köszönhetően. Ez lebegjen mindenki szeme előtt...
Amikor a vadgesztenyefa (Aesculus hippocastanum) lehullott leveleit és termésének tüskés gömbjeit csodáljuk, vagy felveszünk egy szép, formás gesztenyét, talán csak a gyermekkorunkra gondolunk és meg sem fordul a fejünkben, hogy a zsebünkbe rejtett "szerencsegesztenyénk" micsoda gyógyerőt rejt magában.
Úgy tűnik, sosem lesz béke a királyi családban. Károly király meghívta Harry herceget, Meghan Markle-t és a gyermekeiket a 75. születésnapjára, de csúnyán elutasították őt.
Októberben 92 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 32,8 százalékos zuhanás 2022 azonos időszakához képest – derült ki a Datahouse adataiból.
Elon Musk mesterséges intelligencia startupja, az xAI által létrehozott Grok beépül az X (eredeti nevén Twitter) közösségimédia-platformjába, de önálló alkalmazásként is elérhető lesz