A 2-es típusú cukorbetegséggel összefüggésben általában a cukor jut sokak eszébe a káros élelmiszerek közül, bár a bizonyítékok erre vonatkozóan még mindig nem egyértelműek. Egy új amerikai tanulmány azonban a sófogyasztást emelte ki kint a betegséggel kapcsolatban.A New Orleans-i Tulane Egyetem kutatói által végzett, a UK Biobank tanulmányból szár
A Magyar Turisztikai Ügynökség a New York Timesban hirdette a Tiborcz István tulajdonában lévő Bdpst egy érdekeltségét, ezzel most a II. kerületi rendőrkapitányság foglalkozhat.
Javában benne vagyunk már az őszben egy csodaszép indiánnyár után. Ideális alkalom ez kiránduláshoz, túrázáshoz, a Budapest környéki túraútvonalak felfedezéséhez. A legtöbb Budapest körüli kirándulóhelyszín könnyen elérhető tömegközlekedéssel is. Akik…
Az előző hónaphoz képest 0,6 százalékkal emelkedtek, az egy évvel korábbitól azonban átlagosan 11,2 százalékkal elmaradtak az ipari termelői árak 2023 szeptemberében az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
Az ismert jobbos véleményvezér hibásan érvelő, felkészületlen woke fiatalokat eszik reggelire – ezúttal Oxfordban szállt vitába a Hamász-párti mozgalmárokkal. "Megkérhetnélek, hogy fogd be a pofádat?" – kérdezték a Donald Trumpot pártoló újságírót a szólásszabadság szentélyében. De ő nem fogta be.
Ugrásszerűen megnőtt a csalások száma a banki pénzforgalomban, az adatainkkal való visszaélésre alapuló átverési kísérletek a mindennapjaink részévé váltak. E csalások kivédésére hangzott el öt fontos tanács a Portfolio keddi konferenciáján.
Tatabánya leglátogatottabb pihenőhelyén, a Csónakázó-tó körül közel 900 millió forintos beruházással elkészült a Millenniumi Közpark felújítása - közölte a városháza az MTI-vel.
Kína októberben már zsinórban 12. hónapja növelte aranykészletét, a szakértők szerint általánosságban a központi bankok nagymértékű vásárlásai is hozzájárultak az elmúlt időszakban látott árfolyam emelkedéshez - írja a Bloomberg.
A patrióta gazdaságpolitika mellett patrióta jogszabályalkotásra lenne szükség - hangzott el a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége keddi konferenciáján a legnagyobb hazai gyógyszergyártó cégek első emberei részéről, utalva arra, hogy mennyire hátrányosak a szektor szereplőinek a derült égből érkező különadóhoz hasonló intézkedések. A
Nem gondolnánk, de van néhány olyan alkalmazás, ami jelentősen lassítja a Wi-Fit. Nem meglepő módon a legtöbb sávszélességet igénylő alkalmazások pont azok, amik egyébként a legnépszerűbbek is.
A Deadpool rendezőjének legújabb sorozata a Netflixen közel sem olyan, mint arra elsőre számítana a néző. Steven Knight és Shawn Levy legújabb műve egy húsbavágó dráma... is lehetne.
A bolgárok keményebben váltották be a fenyegetésüket annál, mint amennyire attól tartani lehetett: a területükön áthaladó összes gázra kivetették az extra exportvámot, nemcsak az oroszországi eredetűre.
Egyszerre három ország is az uniós tagság közelébe kerülhet: az Európai Bizottság tervezete szerint megnyitnák az új tárgyalási fejezeteket Ukrajnával, Moldovával és Bosznia-Hercegovinával.
Az amerikai megjelenéssel egy időben, kedden kerül a boltokba Paul Auster legújabb, Baumgartner című regénye Pék Zoltán fordításában. A kötet igazi irodalmi szenzáció, hiszen az írónak legutóbb hat éve jelent meg könyve.