A német Volkswagen (Vw) autóipari konszern egyelőre nem tervez újabb akkumulátorgyárat – jelentette be Oliver Blume vezérigazgató szerdán azután, hogy a héten megbeszélést folytatott cseh kormánytisztviselőkkel. Petr Fiala cseh kormányfő sajnálatát fejezte ki a Vw döntése miatt. "Tekintettel a piaci feltételekre, így például a csak akkumulátorról
. A környező országok történelemoktatásáról szóló, a közoktatásban használt tankönyveiket bemutató sorozatunkban ez alkalommal háborúban álló északkeleti szomszédunkat vizsgáltuk meg.
Az ötvenhatosok elmondhatnák nekik, hogy egy igazi diktatúrában fő szabály szerint a kávéházi ellenállókat is felakasztják – legyen az a kávéház egy Starbucks vagy a Pilvax.
Talajszennyezés szempontjából nem a jogszabályok szerint működő és üzemelő hulladéklerakókkal van a probléma, hanem az erdőszéleken és más helyeken is kialakult, illegális hulladéklerakókkal, amik random megjelennek. A cikkben az utóbbiról írok, és szeretném felhívni a figyelmet erre a jelentős problémára.
A hangok hallását automatikusan neurológiai betegségekkel, például skizofréniával hozzuk összefüggésbe. Most azonban kiderült, hogy a legtöbbünk agya a megfelelő körülmények között rávehető arra, hogy olyan hangokat halljon, amelyek nincsenek is ott.A svájci École Polytechnique Fédérale de Lausanne (EPFL) és a franciaországi Savoie Mont Blanc Egyet
A Hamász legerősebb ütőkártyáját veszítené el, ha Izrael sikerrel vetné be sci-fikbe illő új fegyverét. De az eredményekre nemcsak a Közel-Keleten, hanem az egész világon figyelnek, a Vassugár szolgálatba állítása ugyanis új korszak kezdetén jelentené a légvédelemben.
A masszázsmedencevíztisztasága az egyik legfontosabb követelmény a kényeztető kikapcsolódáshoz. Csakhogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit használsz a víz tisztán tartásához! A klasszikus klór mellett szerencsére van más (környezet- és bőrkímélő) megoldás a piacon! Sőt, olyan is, ami gyógyfürdővé változtatja a jakuzzidat
A most készített fotó a legjobb minőségű, amelyet valaha készítettek a Rák-ködről, így olyan részletek is megfigyelhetők rajta, amelyeket eddig egyetlen képen sem lehetett látni.
A BKK járatai az iskolaszüneti menetrend szerint közlekednek, a temetőket érintő vonalakon sűrítik a járatokat. A vonatok és a távolsági buszok menetrendje is változik csütörtökön.
Az izraeli lakosság nagy része kezd vissza térni a normális élethez - ezt mondták az ATV Híradónak Izraelben élő magyarok. Közben szakértők arra figyelmeztetnek, hogy elhúzódó katonai hadműveletekre kell készülni, aminek az elsődleges oka az, hogy Izrael minimalizálni akarja a veszteségét.
Egy férfi, aki több mint egy évtizede hűtlen a feleségéhez, hét figyelmeztető jelre hívja fel a nők figyelmét, amivel kideríthetik, hogy a párjuk félrekacsintgat-e vagy sem.
Érdemes-e diétáznia az ekcémás betegnek? Fertőz-e a betegség? Felnőttkorban is jelentkezhet? Az ekcémával kapcsolatos tényeket és gyakori tévedéseket dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus segít tisztázni.
A bitcoin ezer dolláros emelkedéssel vágott neki a novembernek. Ha a mindenszentek rally tovább folytatódik, az árfolyam ismét megvetheti a lábát a másfél éve elhagyott 35 000 – 69 000 dolláros tartományban. Mindez azért lehet fontos, mert ha kinagyítunk, a jelenlegi akció akár a vadabb spekulációk előtt is kaput nyithat. Bár csak néhány múltbéli p
A világ legnépszerűbb keresője és a hozzá kapcsolódó Google Lens alkalmazás mostantól olyan összetett területeken is tudja segíteni a diákokat és a szüleiket, mint a trigonometria vagy a fizika. Ráadásul képekkel, videóval és szöveggel is feladhatjuk a rendszernek a leckét.
Most aztán főhet az ellenzék törpe minoritás pártjaiban lévő politikusok feje, a vezérürü Demokratikus Koalíció elnöke, Gyurcsány Ferenc kihajította őket.
Minden életkorban lényeges kérdés, de az idősebbek számára különösen fontos a szív- és érrendszer egészségének megőrzése. A megfelelő étrend és életmód jelentős szerepet játszik abban, hogy megelőzzük ezeket a problémákat. Az úgynevezett Dash-diéta (Dietary Approaches to Stop Hypertension – diéta a magas vérnyomás megállítására) már évtizedek óta b
Kína rekordmennyiségű búzát importál idén, mivel az esőzések károsították a saját termésüket. Az exportáló országok száraz időjárása miatti aggodalmak fokozzák Peking vásárlási kedvét, miközben az árak alacsonyak.
A mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott kétnapos magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői a rendezvény szerdai nyitónapján.
Verhetetlen lesz jövőre a falusi CSOK, az új CSOK Plusz és a babaváró hitel kombinációja. Egy három gyermeket vállaló, kistelepülésen családot alapító fiatal házaspár akár 58 millió forint vissza nem térítendő támogatást és 30 millió forint visszatörlesztendő kedvezményes hitelt vehet igénybe – számolta ki a Portfolio. A két gyermeket vállalóknál u
Az Európai Adatvédelmi Testület (Edpb) szerdán kötelező erejű határozatot fogadott el, amely megtiltja a Meta technológiai nagyvállalatnak, hogy a felhasználók személyes adatait vegye igénybe a célzott hirdetésekhez. A határozat "megtiltja a személyes adatok viselkedésalapú reklámozás céljából történő feldolgozását" az Európai Gazdasági Térség (E
Az éghajlatváltozásnak is köszönhető, hogy a nyár és a tél mostanra két riasztó szélsőséggé vált: tavasszal és ősszel már csak a kedvező hőmérsékleti viszonyok és a pénztárcabarát árak miatt is megéri útra kelni. Szerencsére Európán belül is számos ország akad, melyet ősszel is érdemes felfedezni. Sőt, egyes úti célok akkor mutatják legszebb arcuka
Jobb már gyerekként szembesülni a halállal, a temetővel – hogy aztán rendesen szembe tudjunk nézni a végzetünkkel, ne pedig meneküljünk előle. Szilvay Gergely írása.
Max McRae azt követően, hogy az ERC szezont egy Rally4-es Opel Corsával teljesítette, a Brit Rally Bajnokság szezonzáró versenyén először ült R5-ös autóba, és azonnal sikeres tudott lenni.
Könnyedén - írta ki közösségi oldalára az FTC elnöke a Puskás Akadémia elleni 4-3-as magyar kupa-győzelem után. A sportvezető ezért egy meglehetősen beszédes emojit is hozzábiggyesztett az egyszavas poszthoz.
Alkotmány-módosítással adna szavazati jogot a Momentum a 16-17 éves fiataloknak. Az ellenzéki párt szerint a nemzetközi példák is alátámasztják, hogy ez a korosztály érett rá, hogy szavazati jogot kapjon. A javaslatra a Fidelitas az ATV Híradónak úgy reagált: a Momentum ötlete kampányfogás, és nem a fiatalokról szól, hanem a párt politikai túlélésé
Az izraeli lakosság nagy része kezd vissza térni a normális élethez - ezt mondták az ATV Híradónak Izraelben élő magyarok. Közben szakértők arra figyelmeztetnek, hogy elhúzódó katonai hadműveletekre kell készülni, aminek az elsődleges oka az, hogy Izrael minimalizálni akarja a veszteségét.