Mesterséges intelligencia bevonásával fejlesztenek módszertant a talaj nedvességtartalmának előrejelzésére a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói.
A Volkswagennél még nem született hivatalos döntés egy olcsóbb, mindössze 20 ezer eurós (átszámítva nagyjából 7,5 millió forintos) elektromos autó gyártásáról, de Oliver Blume vezérigazgató meg van győződve arról, hogy néhány éven belül, várhatóan az évtized második felében vállalata képes lesz piacra dobni egy olcsóbb modellt.
A People magazin nemrégiben megválasztotta a 2023-as év legszexibb férfijának Patrick Dempsey-t, A Grace klinika sztárját. A fanyalgók szerint egyértelműen Pedro Pascalnak kellett volna kapnia a címet. Szerzőnk mást gondol:
A termőföldek fokozott védelemét, az öntözéses gazdálkodás támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálja az agrártárgyú törvények módosítása – közölte Nagy István agrárminiszter.
Nem érezte cikinek, se a korona a fejéről, se a gyűrű a kis ujjáról nem esett le Spanyolország királynéjának, amikor sorba állt egy nagy áruházban. Persze civilben.
"Reménykedjünk, hogy megtörténik, ne spekuláljunk." – ezt mondta egy múlt heti eseményen a Bloomberg mai tudósítása szerint Aszen Vaszilev bolgár pénzügyminiszter arra, hogy vajon a Gazprom kifizeti-e a 20 levás energetikai hozzájárulást. Ezt egy friss törvény alapján legkésőbb a napokban kellene teljesítenie az orosz cégnek, amely ügy alapvetően b
Ukrajna exportja az alternatív fekete-tengeri hajózási folyosón keresztül elérte a négymillió tonnát az útvonal augusztusi megnyitása óta – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az RSM Hungary összegyűjtött néhány olyan adónemet (tao, áfa, kiva), illetve munkavállalói juttatást, amelyet érdemes a következendő hetekben megvizsgálni adózás szempontjából.
A termőföldek fokozott védelemét, az öntözéses gazdálkodás támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálja az agrártárgyú törvények módosítása - mondta az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István tárcavezető.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján rendszeresen közzéteszi azoknak a foglalkoztatóknak a nevét, székhelyét, lakcímét, adószámát – természetes személyeknél az adóazonosító jelet –, amelyeknél/akiknél a végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem jelentették be az alkalmazottuk munkaviszonyát –
Az Egyesült Államok Kereskedelmi Minisztériumának legfrissebb jelentése szerint az amerikaiak csökkentették kiskereskedelmi kiadásaikat októberben, ami március óta az első visszaesést jelenti az adatokban. Viszont messze az elemzői várakozások alatt maradt a gyengülés a bolti forgalomban. Az infláció szempontjából pedig pozitív jelzés, hogy jelentő
A magyarok 2023-an átlagosan 118 ezer forintos ünnepi költségvetésből gazdálkodnak majd, ami hozzávetőleg 20 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest. A többség (61%) tervez ajándékot vásárolni is, s átlagosan 47 000 forintot költene ajándékokra. Tavaly karácsonyhoz képest 56-ról 65 százalékra nőtt azok aránya, akik az aktuális havi jövedelmükbő
Sydney van den Bosch legújabb videója a tökéletes példa rá, hogy lehet egy nő egyszerre szexi, kifinomult és letisztult. Ehhez pedig a kulcs egy álomszép harisnyakötő, amiről egyszerűen nem tudjuk levenni a szemünket. Ráadásul a legjobb benne, hogy a lényeget csak az látja belőle, akinek megengeded...
A világ jelenleg talán legjobban őrzött futballistái rúgják a bőrt a felcsúti Pancho Arénában. Nem bajnoki trófeát birtokló együttestől van szó, sokkal sajnálatosabb esemény, hogy az izraeli labdarúgó-válogatott - tekintettel az országot sújtó háborús helyzetre - idegenben, jelesül egy magyar pályán kényszerül hazai meccseit lejátszani. Ez az oka,
Egy uniós irányelvvel összhangban szuperkedvezményes áfakulcsot vezetnek be jövőre a napilapokra. Ezekből csak kettő nem tartozik a kormányzati médiaholdinghoz.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Veszprém, Fejér, Somogy és Baranya legjobban teljesítő csapatai is csatlakoztak a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny országos döntőjének mezőnyéhez.
Éves összehasonlításban 16,2 százalékkal nőtt a személyautógyártás az idei első tíz hónapban Csehországban – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.