A feljelentő szerint a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnökeként felelőssége lehet Sebestyén Júlia ügyében, akit a brutális módszerei miatt panaszoltak be a szülők.
Az MMA rendes tagjává választhatják a Nemzeti Múzeum menesztett főigazgatóját. Lezsák Sándor mond laudációt, az elnökséget pedig az alapítványi fenntartásba kiszervezett SZFE volt rektora, Rátóti Zoltán képviseli.
A Sosemvolt Budapest kiállítás a főváros soha el nem készülő épületeinek terveiből merített. Már száz éve is felhőkarcolókról álmodoztak az építészek, Kelenföldre futurikus pályaudvart álmodtak, a Duna fölött pedig egy csőben biciklizhetnénk át. Az asztalfiókban maradt tervekből egy alternatív főváros sziluettje rajzolható fel. Ma 150 éves Budapest
A testület a dezinformáció és a gyűlöletbeszéd rohamos terjedése miatt döntött az egy ideje X néven elérhető platformra szánt hirdetések leállítása mellett.
Olyan világhatalmi és világgazdasági rend jött létre, amiből Európa kiszorult, amiben Európa leértékelődött - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet ülésén pénteken Budapesten.
A téli utazás az egyik legjobb módja a szezonális depresszió elűzésének. Akár egy napsütötte helyet vagy egy havas tájat választunk úti célul, mindenképp jól járunk. A 2023-2024-es téli szezon legnépszerűbb úti céljainak listája pedig bőven tartalmaz mindkettőből.A TripAdvisor online utazással kapcsolatos véleményező oldala közzétette a 2023-as évr
Tavaly a magyar munkavállalók 10,6 százaléka dolgozott otthon vagy hibrid munkavégzés keretében, ami kevesebb mint a fele az EU-tagállamok 22,4 százalékos arányának.
Budapest barátaiként osztozunk abban a meggyőződésben, hogy ma már vitán felül álló kiindulópont: Budapest a nemzet fővárosa - mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Budapest 150 díszgálaesten pénteken a Vígszínházban.
Az elmúlt napokban a gázai szárazföldi műveletek középpontja az egészségügyi központ lett, szerdán az izraeli hadsereg erői páncélozott buldózerrel törtek be az udvarra. A kórház körüli harcokat, az épületkomplexum területére való behatolást a felek teljesen másként mutatják be és értelmezik.
Úgy tűnik, a Grammy-díjas énekesnő is beszáll a szépségiparba, a rajongók pedig tűkön ülve várják a nevével fémjelzett termékeket.A hét elején a Mirror írta meg, hogy Adele szépségápolási és kiegészítőkkel foglalkozó céget jegyeztetett be a neve alatt, tehát a márkafejlesztés nagyon korai szakaszában van egyelőre.A bejelentés szerint úgy tűnik, hog
Az évek óta tartó gyorsuló növekedés után úgy tűnik, hogy az európai elektromosautó-eladások lassú zónába kerülnek, mivel a járművezetők a két-három év múlva elérhető, olcsóbb modellekre várnak.
A minimálbérről és garantált bérminimumról szóló friss megállapodás nem csak az ezeket keresőkre lesz hatással, akár kétmillió állampolgárt is érinthet.
Rengeteg híres magyar főétellel büszkélkedhetünk, nem is beszélve a levesekről és a főzelékekről, amelyek szintén gasztronómiánk szerves részét képezik. De nem szabad elmennünk a desszertek mellett sem, hiszen számtalan cukrászati remekművel is büszkélkedhetünk.
Több tízezren maradtak áram- és gázszolgáltatás nélkül Ukrajnában, Oroszország külföldi ügynöknek minősítette a Moscow Timest. Hírek az orosz-ukrán háborúról.
Pomozi Sándor hozta létre és irányította az Elnöki Őrséget, miután Áder János nem bízott a TEK-ben. Az ország legjobb személyvédelmi specialistájának tartják, de Novák már nem kér a munkájából.
Orbán Viktort is meghívták a gálára, de nem ment el. Novák arról beszélt, hogy Budapest a szabadság városa, Karácsony szerint az összetartozás csak akkor lehetséges, ha senki, semmilyen ideológia nevében senkinek nem akarja megmondani, hogyan kell szeretni a hazát.
Hosszú évekre tekint vissza Fásy Ádám zenés műsora, a Fásy Mulató múltja, ahol számos, ma már ismert és közkedvelt énekes és zenész indította el a karrierjét. Ádám szerint ez jó lehetőség volt akkoriban az ismertségre, hiszen a műsor egy országot szegezett a képernyő elé.
Alaposan legatyásodtak, de ezt a telet is túlélik a városok, falvak – mondta el a Mandinernek Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének az elnöke.