Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot.
Majkát nemrégiben Ózd díszpolgárává választották, a Sztárban Sztár leszek! döntőjében pedig Tóth Gabi nem bírta ki, hogy ne szóljon be emiatt a rappernek.
Ezen a héten dönt az Országgyűlés egyebek mellett a Fidesz szuverenitásvédelmi törvénycsomagjáról és a Mi Hazánk javaslatáról, amely a fővárosban visszaállítaná a listás választási rendszert. A háromnapos ülés napirendjén ezeken kívül két tucatnyi más fontos előterjesztés is szerepel.
Az éjjel meghalt Ladányi János szociológus-professzor, az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb magyar társadalomtudósa – közölte a Facebookon Horváth Aladár.
Átvette a Nobel-díjat vasárnap Stockholmban Karikó Katalin biokémikus és Krausz Ferenc fizikus. A tudományos élet legrangosabb nemzetközi kitüntetését a díjazottaknak XVI. Károly Gusztáv svéd király adta át a stockholmi hangversenyteremben rendezett díszes ceremónián.
A Józsa Judit Művészeti Alapítvány legfontosabb célja a kulturális szegénység elleni küzdelem - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, a keramikus nevét viselő alapítvány és galéria megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.
Ma is átvonul egy okklúziós front Magyarországon: nagyobbrészt esőre, záporra, az Északi-középhegység magasabban fekvő részein havazás is előfordulhat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A mobilitás jövője minden kétséget kizáróan az elektromosításról szól. Van egy vállalat, amely a modern hatjáslánctechnológiai megoldásain keresztül töri az utat a transzformáció előtt, és az első gyártó lesz, amely 2024-ben nyereséget realizálhat ezen a területen. Küldetésük sikerét több tényező is befolyásolja, ezek közül a legfontosabbról, a mun
Ünnepi hangulatnak nyoma sincs még a piacokon, a hét az egész év egyik legzsúfoltabbja lesz. A nagy jegybankok kamatdöntései mellett konjunktúra-adatok érkeznek a legnagyobb gazdaságokból, valamint érkezik az amerikai inflációs adat is. A mozgalmas hetet a Fitch Ratings péntek esti hitelminősítése koronázza meg, magyar szempontból ez lesz a legfont
Ha megfázunk, napokon vagy akár heteken át is küzdhetünk olyan kellemetlen tünetekkel, mint az orrfolyás, a torokfájás és a köhögés. Annyi biztos, hogy betegnek lenni soha nem jó, de az egyre közeledő ünnepek még nagyobb motivációt jelenthetnek arra, hogy elkerüljük vagy legalább hamar legyőzzük a megfázást. Ennek érdekében egyes teákkal is erősen
Ladányi tudományos tevékenysége mellett fizikailag is a romák mellé állt: a rendszerváltás hajnalán komplex falufejlesztési munkát végzett Csenyétén, majd rehabilitációs programot írt Cserehátnak.
Cristiano Ronaldo egy újabb jelentős mérföldkőhöz ért a futballban és ismét elkönyvelhet egy olyan kimagasló eredményt, amit mezőnyjátékosként előtte korábban még senki nem ért el.
Bár a média fősodrában nem kapott helyet, a tudományos publikumot megdöbbentette az a nemrégiben bizonyítást nyert megállapítás, miszerint egy széleskörben használt édesítőszerünk komoly veszélyt jelent az emberi egészségre. Szakkifejezéssel élve: genotoxikus. Nézzük, mit is jelent ez pontosan, és miért érdemes komolyan vennünk?
A Mi Hazánk elnöke szerint ők demokratábbak a DK-nál és a Fidesznél is, augusztus vége óta pedig gyakorlatilag ők tematizálnak. Készek leszavazni saját fővárosi listás javaslatukat is, ha a Fidesz nem szavazza meg a parlamenti választási szabályok átalakulását, bár ettől balekoknak is tűnnének. Ő lehet pártja EP-listavezetője. Sarkos véleménye van
" A Paks kizárólag magyar futballistákkal ennek a legjobb bizonyítéka" - fogalmazott Bognár György vasárnap este. Dejan Sztankovics is az elismerés hangján szólt.
A talajaink nagyobbik része már nem egészséges, de a figyelmeztető jelek sokasodása sem elegendő egyelőre ahhoz, hogy szervezettebben lépjünk fel a pusztulásuk ellen.
November után december elején is elmaradt a bankoknál a hitelkamatok csökkentése. Hiába vágja folyamatosan most már az alapkamatot az Mnb, a pénzintézetek alig reagálnak rá. A lakáshitelek kamatát két hónapja befagyasztotta az október eleje óta alkalmazott kamatplafon, és hiába nem érinti ez a korlát, a személyi kölcsönnél sincs változás - derül ki
Az izreali nemzetbiztonsági tanácsadó szerint nem hitte el a terrorszervezet, hogy Izrael tényleg utánuk megy Gáza utolsó mégyzetméteréig még a föld alatt is, nincs hová hátrálniuk, és nagy részüket megölik.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácstól (EMNT) távol áll bármiféle revizionizmus, ehelyett terület fejében jogokat követel, korlátozott közösségi önrendelkezést az országhatárok tiszteletben tartásával - mutatott rá az EMNT megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából megrendezett kolozsvári ünnepségen Tőkés László, a szervezet elnöke.
Nemrég jelent meg egy leleplező videó a világ egyik legnagyobb nyugdíjas-közösségéről, a floridai "The Villages" lakóiról. Mit szépítsük, a közössségben élő idősek nagyon más életet élnek, mint a magyar nyugdíjasok.
Nevet módosított és elnököt választott szombaton a szlovákiai magyar párt, a Szövetség. A párt tisztújító kongresszusán megerősítették Forró Krisztiánt az elnöki székben, a Szövetség pedig ezt követően a Magyar Szövetség nevet viseli majd.