2023. december 31. vasárnap

dec. 31
0:06
Van egy-két delikvens, akit hasra fektetve helyeztek sírba (Telex)
A régészek sem számítottak azokra a szarmata és késő avar kori sírokra, amiket Makó mellett fedeztek fel. Aranyozott griffmadaras övveret, sarló vagy kés mellett az egyik csontváz feje mellett egy marhakoponyát találtak, több emberi maradványt pedig guggoló pózban ástak ki.
dec. 31
0:06
A darts csodagyereke egy korábbi világbajnok kiejtésével írta tovább meséjét a vb-n (Telex)
A 16 éves Luke Littler sima meccsen intézte el Raymond van Barneveldet, és már a legjobb nyolc között van.
dec. 31
0:12
Új világrend van készülőben az energiapiacon is? (NRGreport)
A világ bármely pontján kialakuló konfliktus, politikai eszkaláció, vagy gazdasági válság szinte azonnal észlelhető a globális olajpiacon is.
dec. 31
0:12
A magyar divat világszínvonalon működik, és erre itt a bizonyíték (Glamour)
Nincs is annál izgalmasabb stílustrükk, mint amikor egy nő úgy tereli magára a figyelmet, hogy közben nem harsány. Bár számunkra természetesen az is teljesen elfogadott, ha valaki épp a harsányságban éli meg az önkifejezést.
dec. 31
0:12
Fokozott rendőri jelenlét lesz Franciaországban szilveszterkor terrorveszély miatt (Magyar Hírlap)
A megszokottnál 90 ezerrel több rendőr lesz szolgálatban.
dec. 31
0:12
A FAZ-nál szilveszter előtt kifogyott a gyógyszer: a lap szerint Trump szimplán őrült, aki "olyan autokratákról áradozik, mint Orbán vagy Erdoğan" (Mandiner)
Nagyon messzire tévedt az elmélkedésben a német lap.
dec. 31
0:12
Baconmorzsába forgatott sertésszűz lencsefalafellel és fetakrémmel (Street Kitchen)
Fixen nem eszik sokan falafelként a lencsét újévkor, pedig ha így indítjátok az évet, meg dobtok mellé egy baconös sertésszüzet is, tuti szerencsések lesztek!
dec. 31
0:16
Eddig rosszul tudtad: A fogadalmak ezen a napon működnek, és nem január 1-jén (Glamour)
Újévkor fogadalmakat kell tenni, új életet kell kezdeni, javítanunk kell önmagunkon, a rutinjainkon, legalábbis ez a szokás. Ocskó Barbara, a GLAMOUR asztrológusa elmagyarázza, miért nem jó időpont a fogadalmak elkezdésére január elseje.
dec. 31
0:16
Titkos erőmű rejtőzik a Balaton közelében: rémisztő járatai egy horrorfilmbe illenek (Magyar Hírlap)
Rémisztő videó került elő egy Balaton melletti föld alatti erőműről.
dec. 31
0:16
Kiderült: ennyien csatlakoztak 2023-ban a Magyar Honvédséghez (Mandiner)
Az is beszédes, hogy az év során az iranyasereg.hu oldalra több mint 500 ezerszer kerestek rá.
dec. 31
0:16
Újévi lencsefőzelék baconfonatban sült sertésszűzzel (Street Kitchen)
Sertésszüzet akkor készítek, amikor tényleg van időm foglalkozni a hússal és a körettel is. Így született meg ez a recept!
dec. 31
0:20
"Takaróval a combjaim között el tudok élvezni, de a férjemmel nem. Mit csinálunk rosszul?" (Glamour)
Gyakori, hogy a nők könnyedén ki tudják elégíteni magukat, ha rajtuk múlik a gyönyör, de partnerrel kapcsolódva nem tudnak elélvezni. Már az elején lelövöm a poént: akkor lenne furcsa, ha nem így lenne. De ami a legfontosabb: nincs velünk semmi baj!
dec. 31
0:20
Laposabb hasat szeretne? Ezekkel a reggelikkel elérheti (Magyar Hírlap)
A megfelelő reggeli elfogyasztása segíthet beindítani az anyagcserét.
dec. 31
0:20
Nem találták meg a lengyelek az orosz rakétát (Mandiner)
"Délután három órakor a kijelölt terület átfésülése befejeződött. A kutatás eredménye negatív volt" – közölte a lengyel hadsereg hadműveleti parancsoksága.
dec. 31
0:20
Sertésszűz sütése kétféleképpen: baconbe tekertük, és imádtuk! (Street Kitchen)
A sertésszűz egy különleges húsrész, ami extra köreteket követel: Lajos és Doma is ez alapján alkotta meg a receptjét, és mi mind a kettőért odáig vagyunk! Mármint a kajákért is.
dec. 31
0:24
Csángó Szilveszteri Bál - Táncold át magad az újévbe! (Metropol)
Szilveszterkor moldvai csángó és gyimesi táncházzal búcsúztatjuk az Óévet!
dec. 31
0:24
"Rengeteget voltam templomban" - Vallásról, gyökerekről, haragról mesél Dzsúdló (Glamour)
Fontosnak tartja dalai üzenetét, de kerüli a nagy szavakat. Nem gondolja magát példaképnek, de felelősen viselkedik. Dalaiból olykor sugárzik a harag, de némelyik sírásra készteti a közönséget. Dzsúdló minden kijelentése mögött van egy "de", amivel újradefiniálja, árnyalja magát. A felnőttség egyik jele, ha elfogadjuk az ambivalenciát, a bennünk re
dec. 31
0:24
Milliókat veszített percek alatt a magyar nő: bődületes csalás áldozata lett egy bagatell hiba miatt (Magyar Hírlap)
Elképesztő módszerrel vertek át egy magyar nőt az interneten.
dec. 31
0:24
Előkerült egy látványos videó a Nagymarosnál kisiklott és felborult tehervonatról (Mandiner)
A látottak alapján még egy jó ideig szünetelni fog a forgalom.
dec. 31
0:24
7 nap 7 recept: szerencsehozó lencsés kaják (Street Kitchen)
Ha nálad sincs újév lencse nélkül, akkor jó helyen jársz, mert egyből 7 lencsés receptet mutatunk! Ezekkel a kajákkal 2024-ben tuti, hogy melléd szegődik a szerencse! :)
dec. 31
0:28
Földönkívüli bámulta az éjjel a háztetőről - rettegésben él a magyar édesanya (Magyar Hírlap)
Nem tudja, mi lesz a következő éjjel.
dec. 31
0:28
Előkerült egy felvétel a brutális ukrán légicsapásról (Mandiner)
Egy autó fedélzeti kamerája rögzítette a támadást.
dec. 31
0:30
Szilveszteri kabaré - Búcsúztasd nevetéssel 2023-at! (Metropol)
90 perc garantált nevetés, klasszikus kabaréjelenetekkel, Rádiókabarés sikerszámokkal, zenés paródiákkal, és Jolikával!
dec. 31
0:32
Rendkívüli: válogatott focista holttestére bukkantak egy ligetben (Magyar Hírlap)
Felfoghatatlan, hogy történhetett ez.
dec. 31
0:32
Komoly riválist kaphat Szoboszlai, télen újabb Bundesliga-sztárért száll ringbe a Liverpool (Mandiner)
Ismét egy középpályás került az angol klub célkeresztjébe.
dec. 31
0:36
Izrael egyre mélyebbre hatol be a gázai menekülttáborokba (Magyar Hírlap)
Fokozódik a betegségek veszélye az övezetben.
dec. 31
0:36
A Facebook gyülekezőhelye a súlyos elmebetegeknek is (Mandiner)
Még ha teológinának is álcázzák magukat.
dec. 31
0:40
Szikláról esett le egy kiránduló a Sólyom-bércnél (Magyar Hírlap)
A tűzoltók segítettek neki.
dec. 31
0:40
Drámai jövőt jósol Ukrajna számára Robert C. Castel (Mandiner)
A szakértő szerint a háborúban álló ország egy súlyos "ördögi körbe" fog kerülni.
dec. 31
0:42
Gyerekszilveszter - Alma együttes, Kalap Jakab, bohócok! (Metropol)
"Tartsatok velünk egy felejthetetlen gyerek évzáróra a RaM-ArT Színházba, mert itt szilveszter délután minden a gyerekekről szól!"
dec. 31
0:44
Versenypályán kapott szívrohamot, meghalt az egykori neves autóversenyző (Magyar Hírlap)
56 éves korában elhunyt Gil de Ferran, az Indy500-as verseny 2003-as győztese.
dec. 31
0:44
Egy volt nyomozó megdöbbentő leírást adott "Hannibál a Kannibálról" (Mandiner)
Paul Harrison szerint "rá egyáltalán nem jellemző, hogy heves és nárcisztikus lenne".
dec. 31
0:48
Szünetel a vonatforgalom Nagymaros és Verőce között, pótlóbuszok járnak (Magyar Hírlap)
A Budapest–Vác–Szob vonalon hosszabb eljutási időkre kell számítani.
dec. 31
0:48
Lakott területen csapódtak be egy kínai űrrakéta darabjai (Mandiner)
A dél-kínai Kuanghszi régióra hullattak a törmelékek.
dec. 31
0:54
Szilveszter délután a Budapest Bárral (Metropol)
Ha nem akarsz szilveszter délután otthon keseregni, pakold fel a gyerekeket, a nagyit és a család férfitagjait is robbantsd ki a kanapéból!
dec. 31
1:00
Tippmix ügetőverseny a Kincsem Parkban (Metropol)
Szilveszter délutánján itt találkoznak a rokonok, az ismerősök, hogy pár együtt töltött óra, szórakozás után belevessék magukat az éjszakába.
dec. 31
1:12
Új korszak kezdődik? Megugrott a BTC jellegű kriptók népszerűsége (ProfitLine)
Az előző napok során váratlan területen lehetett szignifikáns növekedést látni, mégpedig a bitcoinhoz hasonló tokenek között.
dec. 31
1:12
Anderson és Van Barneveld kiesése után Humphries a vb legjobb meccsén jutott tovább videókkal (Sportal)
Gary Andersont a Gerwyn Price-t búcsúztató Brendan Dolan, míg Raymond van Barneveldet a 16 esztendős Luke Littler győzte le a nyolcaddöntőben, melynek záró mérkőzésén Luke Humphries fantasztikus csatában, döntő legben nyert Joe Cullen ellen.
dec. 31
1:24
Logisztikai technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A logisztikai technikus kulcsfontosságú szerepet tölt be a vállalkozás logisztikai folyamatainak hatékony szervezésében és irányításában.  Feladatai közé tartozik a szállítmányozási tevékenységek tervezése és lebonyolítása, beleértve a fuvarozási mód kiválasztását, a szerződéskötést és az útvonaltervezést is. Munkája során összehangolja az összetet
dec. 31
2:24
Vendégtéri szaktechnikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A vendégtéri szaktechnikus a vendéglátóipari egység vezetését végzi. Tevékenysége részeként beszerzi és raktározza az alapanyagokat, szorosan együttműködik a beszállítókkal, figyelemmel kíséri az árakat és a minőséget. Az optimális készletmennyiségek fenntartása érdekében precízen tervezi és irányítja a raktározási folyamatokat. A vendégtéri szakte
dec. 31
3:12
Nincs kegyelem - Nők 40 nyugdíj helyett jön a Nők 41, Nők 42 vagy Nők 43 Nyugdíj? (ProfitLine)
Rugalmas korhatár bevezetését szorgalmazza Simovits András közgazdász, egyetemi tanár, szisztémája a korhatártól lefelé büntetne, felfelé pedig jutalmazna - olvashattuk a HVG 31. print lapszámában. A szakértő a Nők 40 korkedvezményes nyugdíjat is átalakítaná. Mutatjuk a részleteket.
dec. 31
3:12
Színjáték az egész? Adósságai miatt rendezhette meg Berki Krisztán saját halálát (BorsOnline)
Életben lehet a legenda?
dec. 31
3:24
Zokniban alszol? Meglepődnél, mit tesz a testeddel (Joy)
Télen sokaknál előkerül a zokni alvás közben, na de belegondoltál már, vajon ez előnyös-e számodra?
dec. 31
3:24
Lakáshitelkamatok 2024-ben: 7 százalék alá mennek a bankok (Üzletem)
A bankok többsége már most közzétette az ajánlatait, és ezek alapján mindenki 7 százalék alá megy a kamatokkal, de azok között jellemzően már csak néhány tizedszázalékos különbségek lesznek – írja gyorselemzésében a Bank360.hu.
dec. 31
3:30
Mechatronikai technikus szakma leírása (Szakmát Szerzek)
A mechatronikai technikus szakember széleskörű feladatai közé tartozik a magas automatizáltságú termelőberendezések és berendezéscsoportok hatékony üzemeltetése és karbantartása.  A műszaki dokumentáció, a gépészeti összeállítási rajzok, és a kapcsolási rajzok alapján elvégzi a berendezések elektromos és gépészeti részeinek kiépítését. Részt vesz a
dec. 31
3:48
Pigmenthiányos herék (Magyar Mezőgazdaság)
Fehér színű, élő herék előfordulását írták le méhészeti folyóiratukban a  svájci Agroscope Méhkutatási Központ munkatársai. Ilyen esetről a szakirodalom eddig még nem tett említést.
dec. 31
4:12
Nem találod ki, ki lett a világ leggazdagabb embere... (ProfitLine)
Elon Musk lett a világ leggazdagabb embere az idén, vagyona 92 milliárd dollárral 229 milliárd dollárra gyarapodott a Bloomberg Billionaires Index szerint.
dec. 31
4:12
Így lehet Hollywoodban 100 millió forintot keresni egy hét alatt (Mafab)
Scott Frank, a neves hollywoodi forgatókönyvíró heti 300 000 dolláros tiszteletdíjjal rendelkezik - derül ki a The New Yorker részletes cikkéből.
dec. 31
4:18
Napi horoszkóp - december 31: Az egyik csillagjegynek szerencsét hoz az év utolsó napja, az Oroszlán jobb ha készül az éjszakára (Promotions)
Nem fog eseménytelenül telni az utolsó nap. Íme a vasárnapi horoszkóp.
dec. 31
4:18
Évértékelő – miért nem vettem órát idén? (Kronometer)
Ha arról van szó, hogy határidőre kell megírnom egy cikket, akkor szinte mindig azonnal nekiállok, jóval azelőtt, hogy le kéne adnom, de hiába jelent meg már egy hete szerkesztőségi levelezőlistán írt…

Keresés