A Bild című német napilap december elején számolt be róla, Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar válogatottságról tárgyalt Dárdai Mártonnal, a másodosztályú Hertha BSC labdarúgójával.
Andrzej Duda az X platformon közölte, nem írhatja alá a törvényjavaslatot "az alkotmány és a demokratikus jogállam alapelvei kirívó megsértésének" körülményei között.
Létezik egy olyan módszer, melynek hatására kommunikációs partnerünk "megszelídül", a kapcsolatok helyrebillennek, és ráadásul a párkapcsolatokban is szuperül alkalmazható.
A környezetvédelmi csoportok az autóipar lobbizását okolják a kipufogógáz-szennyezésre vonatkozó határértékek befagyasztásáért, de az elektromos autókat most a fékekből és a gumiabroncsokból származó részecskékre vonatkozó korlátozásokkal célozzák meg.
Fokozott óvatossággal érdemes kezelni a karácsony alatt előkerülő ünnepi kellékeket, legyen szó gyertyáról, mécsesről, csillagszóróról, mivel ebben az időszakban megkétszereződik a tűzesetek száma a Netrisk összeállítása szerint.
Az ingatlanok előtti járdák síkosságmentesítése az ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek kötelessége, társasházak esetében a lakóközösségnek kell gondoskodnia.
Szaúd-Arábia és Kína jegybankja hétmilliárd értékű devizaswapot nyitott. A szerződés a szaúdi és kínai pénznem cseréjéről szól, ezzel a szaúdiak mélyítik Kínával való kapcsolatukat. Ennek többek között az is célja, hogy az olajállam könnyebben tudja diverzifikálni energiakereskedelmét.
Nyári gumival senki ne induljon útnak, tankoljanak a szokásosnál többet a kocsiba, vigyenek magukkal takarót, élelmet, vizet és feltöltött mobiltelefont – figyelmeztetnek a katasztrófavédők.
Milyen szerepet töltenek be ma a történelmi családok a magyar társadalomban? Milyen ma a nők helyzete idehaza? Többek között ezekről kérdeztük Batthyány-Schmidt Margitot, a Magyar Női Unió és a a Magyar Batthyány Alapítvány elnökét. Interjúnk.
Miért csak 10 milliárd eurót kapott Magyarország az Európai Bizottságtól, miután jelentős reformokat hajtott végre? – teszi fel a kérdést a The European Conservative.
Írásunk idején a népszerű előértékesítési projekt, a Bitcoin Minetrix már a gyűjtés 15. szakaszánál tart. A projekt készítői mostanáig több mint 5.6 millió dollár értékben adott el a natív ERC-20 Btcmtx tokenekből, így rövidesen listázásra is kerülhetnek a tokenek.
A kocsivizsgáló technikus a művezető közvetlen munkatársa, munkája során összetett feladatokat lát el. A vonatok előkészítése és a vonatközlekedés balesetmentes biztosítása érdekében komplex kocsivizsgálatot végez, a vonatközlekedés egyéb területein dolgozó munkatársaival együttműködve biztosítja a tevékenység összehangolt működését. Munkája során
Nyugdíj mellett hogyan lehet munkát vállalni, dolgozni 2024-ben? Nyugdíjas aki dolgozik a nyugdíj mellett milyen adókat fizet 2024-ben és hány százalékot vonnak le így a bruttó béréből? Mennyi nettó bért kap a nyugdíjas munkavállaló?
A gyártósori gépbeállító szakember működteti az automatikus alkatrészgyártó és összeszerelő pneumatikus és hidraulikus célgépeket, valamint típusváltást végez azokon az éppen aktuális technológiáknak megfelelően. Munkája során beállítja, karbantartja, átépíti az adott gyártási folyamatnál alkalmazott gépeket. Figyelemmel kíséri a gyártás minőségét,
Sokan vannak lottójátékosok, akik hétről-hétre ugyanazokkal a fix számokkal lottóznak. Mindig. Mindörökké. Jó dolog ez? Van értelme? Milyen pszichológiai tényezők állnak a háttérben? Ha Ön is ilyen játékos, akkor van egy jó hírünk is: a cikkünk végén várja Önt egy meglepetés. Tetszeni fog...
Az infokommunikációs hálózatépítő és -üzemeltető technikus elsődleges feladata a fizikai hálózatok üzemeltetése, telepítése és karbantartása. Munkája során részt vesz a hálózatépítési beruházásokban, a kötések és rendezők, az optikai- és réz alapú kábelhálózatok, valamint a végberendezések telepítésében. Segítséget nyújt informatikai és távközlési
December elején debütált a világhálón a gamerek által egy évtizede várt Grand Theft Auto VI első kedvcsináló előzetese. Az internet egyetlen másodperc alatt felbolydult, s azóta is mindenki a Rockstar Games korszakalkotó bűnözőszimulátorának legújabb epizódjáról beszél.
Hogyan kerül a fakéreg a falra, a kivágott szőlőtőke az asztalra? Bakos György műhelygalériájában ez nem kérdés. A 74. életévében járó virágkötő hosszú évek óta kizárólag természetes anyagokkal dolgozik.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya december elején felkereste Dárdai Mártont, hogy a magyar válogatottságról tárgyaljanak.
A Duna áradása miatt vasárnap 0:00 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a főpolgármester, vasárnaptól tilos parkolni az alsó rakpartokon.
Mindig vannak körülöttünk nagy megmondók, akik úgy vélik, hogy könnyedén átlátják a gondunkat és remek (számukra az) tanácsokkal látnak el. Habár lehet, hogy a jó szándék vezérli őket, azok nem
Ahogyan hamarosan eltelik a 2023-as év emlékezzünk vissza az idei magyar sportsikerekre, mert sok sportágban lehetünk büszkék a sportolóinkra. Labdarúgás, vitorlázás, és sok-sok másik sportág, de nézzük mik is ezek. Veretlen a magyar labdarúgó válogatott 2023-ban veretlen a magyar labdarúgó férfi A-válogatott. A tizenegy mérkőzésből, hat győzelem é
Először a kapkodás, majd a karácsonyi készülődés, amiben rettentően elfárad a macska. Alszik egy kicsit, majd jöhet a karácsonyfa és a díszek szemrevételezése.
Idén az online vásárlók már minden ötödik csomagjukat átadópontokra kérték. A GLS Hungary a karácsonyi szezon közepén üzembe helyezte a 2500. átadópontját. Az online vásárlások számának növekedésével a csomagkezelési preferenciák is átalakulnak. Annak ellenére, hogy a csomagok túlnyomó többségét még mindig házhoz szállítással kérik, az átadópontok
Teljesen mechanikus működésű, elektromos áramot egyáltalán nem igénylő tengervíz-sótalanító berendezést dob piacra hamarosan egy kanadai startup. Az Oneka Technologies gépe ismert eljárást old meg innovatív módon, anélkül, hogy veszélyeztetné a tengeri élővilágot. A rendszer moduláris, és több egység is összeállítható belőle, hogy még nagyobb menny
Minden rosszban van valami jó. Bármilyen furcsa, még a koronavírus-járvány időszaka is eredményezett értéket! Szutyányi Ákos, a Sefag Zrt. Barcsi Erdészetének kerületvezető erdésze ugyanis akkor határozta el, hogy társasjátékot készít a családjának.
A december eleji havazás sok kárt okozott fáimon és bokraimon. Elfeküdtek azok ágai, némelyiknek a törzse is elgörbült. Hogyan lehet felkészülni rá, megelőzni a károsodást? A károsodottakkal mi a megoldás?
II. Erzsébet királynő halála, valamint Harry herceg és családja többiektől való eltávolodása átalakította a szerepeket a brit királyi családban. A karácsonyhoz azonban régóta kötődnek olyan tradíciók, amelyeket értesülések szerint III. Károly is meg kíván őrizni uralkodása során.
A kutatók szerint a kognitív öregedés memóriát érintő jelei már 45 éves korban elkezdődhetnek. Bár a genetika meghatározó, de az életmódbeli szokások is jelentős szerepet játszanak a memória megőrzésében és javításában is."A memória sok fajta. Az emlékezet lehet az olyan tények ismerete, mint például egy állam fővárosa, emlékezhet arra, hogyan kell