A Terror Háza főigazgatója Attila-kultuszt áhít. Szerinte "elképesztően ostoba nemtörődömség", hogy nincsenek Attila-szobraink, valamint filmjeink és sorozataink a nagy hun életéről.
Feszült napokon van túl a magyar Országgyűlés: megszületett a szuverenitásvédelmi törvény, vitáztak a honatyák Ukrajna uniós tagságáról. Eközben Magyarország hozzájut az eddig visszatartott uniós pénzek egy részéhez.
2023-ban az európai gazdaság a magas energiaárak és az infláció hatása alatt állt. Az Ekb kamatemelései és a gazdaság általános elbizonytalanodása tovább csökkentette a beruházási hajlandóságot. A használt gépekkel való kereskedelem ennek ellenére stabil maradt.
Az EU-csúcs tárgyalásainak megkezdése előtt a miniszterelnök az uniós intézmények és több tagállam vezetőjével egyeztetett, illetve nyilatkozott a sajtónak is. Elmondta, milyen esetben támogatná a magyar kormány a további támogatást Ukrajnának.
Idén az év utolsó napján, december 31-én a Szindbád Bisztróval közösen hirdetünk meg egy komplett és komplex színházi szilveszteri műsort a Legénybúcsú előadásunkhoz kapcsolódva.
A határon átnyúló átalakulás, egyesülés vagy szétválás esetén adókötelezettség merülhet fel, ennek mértéke pedig akár az ügylet megvalósíthatóságát is befolyásolhatja. A kötelező átértékelésnél a vagyonmérleget, a saját tőke értékét, és az esetleges adókövetkezményeket érdemes időben megvizsgálni a Deloitte szakértői szerint.
2010-ben 32 ezer bölcsődei férőhely volt Magyarországon, ez most meghaladja a 63 ezret, amivel mintegy kétszeresére nőtt a bölcsődei férőhelyek száma - mondta a pilisvörösvári Tipegő Bölcsőde átadásán a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára csütörtökön.
Kedd után szerdán is OTP-részvényeket adott el a Masped Zrt., amely szoros kapcsolatban áll Nagy György igazgatósági taggal - áll a bank közleményében.
Korábban érkeznek a januárban esedékes családtámogatási ellátások - közölte Facebook-oldalán csütörtökön a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Flavio Briatore szerint minden esély meg van arra, hogy Max Verstappen és a Red Bull egyhangúvá varázsolja a 2024-es bajnokságot is. A holland versenyző 19, míg a csapat 21 győzelemmel zárta az idei idény mérlegét. Rekordokat döntve és szinte senkitől sem zavartatva masíroztak az újabb bajnoki címek felé, míg a többiek egy "külön bajnokságban" érez
A Magyarországon eddig villamosenergia-nagykereskedelemmel foglalkozó bolgár KER Toki Power AD már származási garanciával rendelkező zöld áramot is kínál vállalatoknak - közölte a társaság az MTI-vel.
A december a kultúra és művészetek ünnepe is, a hideg téli napokon a múzeumok és kiállítótermek színt varázsolhatnak a mindennapjainkba. A műtárgy.com cikkében összegyűjtött néhány kiemelkedő hazai tárlatot.
Csaknem hétezer kertészeti beruházást mintegy 185 milliárd forinttal támogatott a kormány az elmúlt években - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeb) évzáró szakmai konferenciáján a tárca csütörtöki közleménye szerint.
Augusztusban mutatták ki, de a késő őszi–téli időszakban indult igazán terjedésnek a koronavírus omikron variánsának JN.1 alvariánsa. Mit kell tudni az új, gyorsabban terjedő változatról?
A nemzeti versenyhatóság támogatja a szállásfoglalási platformok szerződési feltételeinek szigorítását a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Szabó Zsófi egyszerűen nem tud hibázni, soha nem okoz csalódást, ha divatról van szó. Imádjuk nőies, vagány, közben mégis kifinomult stílusát! Legutóbbi Instagram posztjában például áttetsző garbójával vett le minket a lábunkról.
Továbbra is az energia- és alapanyagárak változása, illetve a turbulens gazdasági környezet jelenti a legnagyobb kihívást a magyar mikro- és kisvállalkozások számára - közölte az MBH Bank reprezentatív felmérése alapján csütörtökön az MTI-vel.
A partnerségnek köszönhetően a médiabirodalom anyagaiból készített összefoglalók kiemelt helyen jelennek majd meg a generatív MI-vel végzett interakcióknál.
A meghirdetett mennyiségnél 27,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 57,5 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Az Elte Etológia Tanszékének munkatársai legújabb kutatásukban kimutatták, hogy a rövid fejű kutyák egészsége több ponton is károsul, ami az agyműködésükben is tetten érhető - tájékoztatta az Elte az MTI-t szerdán.
A 2024-es, borítékolható újraválasztása előtti utolsó nagy sajtótájékoztatót tartotta az orosz elnök, aki elmondta azt is, mekkora az orosz hadsereg Ukrajnában. Újraindulásának indoklásában a kulcsszó a szuverenitás volt.
Nem kedvezett az idei időjárás a szelídgesztenyének, Magyarországon és Európa főbb termővidékein is alacsonyak a hozamok - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképéből.
Nyár óta először esett 4% alá az amerikai 10 éves kötvény hozama, mégpedig azért, mert az amerikai jegybank tegnapi kamatdöntő ülése után meglepően laza hangnemben kommunikált.
Nos, a választások miatt van egy kis problémánk, ugyanis nem sikerült nyernünk – mondta Ryszard Legutko, a Jog és Igazságosság EP-képviselője, aki "lappangó liberális diktatúráról" beszélt lapunknak.
Szeptemberben a Citigroup vezérigazgatója, Jane Fraser bejelentette, hogy forradalmi átszervezésen fog átesni a Citibank: körülbelül 24 ezer ember távozhat a pénzintézettől. Az elbocsátott alkalmazottaknak járó bónusz, melynek összege a munkaviszony idejétől függ, ezen átszervezés része - közölte a Reuters nyomán a portfolio.hu.
A Fidesz politikusa szerint 2023 nyarán a Booking erőfölényével visszaélve hónapokig nem utalta tovább a szállásadóknak a beszedett pénzeket, ezért nyújtották be a javaslatot. Kíváncsiak voltunk, mit gondol erről a piacvezető szálláshely-közvetítő.
Az orrpiszkálás bár ártalmatlannak tűnhet, nagy veszélyeket rejt magában, így érdemes még ma felhagynod ezzel a rossz szokásoddal, és távol tartani az ujjaidat szaglószervedtől.
Dúró Dóra indulatos sajtóközleményben kérte ki magának, hogy Pottyondy hogy mer gúnyolódni a családjuk legújabb politikai kampányán, amire a férje, Novák Előd egyévnyi fizetését szánják. Erre reagált most a humorista.