Ötven éve nem látott méretű közönség, több mint 57 ezer szurkoló előtt léphet pályára vasárnap az Anfielden Szoboszlai Dominik csapata, az FC Liverpool.
Az elmúlt évhez képest csökkent azok aránya, akik hajlandóak lennének többletköltséget vállalni a környezetbarát csomagolóanyagért, és az online vásárlók prioritásai is megváltoztak a fenntartható csomagolással kapcsolatban. A Rondo Hullámkartongyártó Kft. a magyarok ajándékcsomagolási szokásait vizsgálta a közelgő ünnepek alkalmából. A tavalyi e
Egy friss kutatás szerint a 8–14 éves magyar gyerekek kétharmada saját vállalkozásba szeretne fogni, amikor felnő. Tudatosabbak és önállóbbak az információszerzés és a tanulás terén, azonban hiába digitális bennszülöttek, túlnyomó részük inkább készpénzzel fizet. Hogy miért? Kattints, és ez is kiderül:
Hét, tengeri kikötőkkel rendelkező európai állam (Görögország, Ciprus, Spanyolország, Olaszország, Hollandia, Dánia, Finnország és Hollandia) 17 cégének és intézményének közreműködésével sikeresen lezárult az ún. Moses projekt. Az Európai Bizottság 2020 és 2023 között zajló, 8 millió eurós (több mint 3 milliárd forintos) programjának célja az volt,
Szigorodnak a boltbezárás szabályai, jövőre már nem fogja feltétlenül egy figyelmeztetéssel megúszni az, akit számla- vagy nyugtaadási kötelezettség megsértésén kapnak. Tekintetbe véve, hogy akár egy pár hetes bezárás is nehezen helyrehozható károkat tud okozni egy cég életében, érdemes a vállalkozásoknak megszigorítaniuk a folyamataik és az alkalm
Egy közelmúltban elvégzett kutatás szerint Magyarországon mindössze a lakosság alig több mint 30 százaléka rendelkezik életbiztosítással, miközben közel kétharmada tisztában van vele, hogy enélkül a biztosítási forma nélkül nem érezheti felkészültnek magát a jövő váratlan kihívásaival szemben. Ennek a látszólagos ellentmondásnak az egyik lehetséges
Nemcsak a jól bevált paraffin viaszból készíthetünk gyertyát. Az üzletekben is lehet itt-ott kapni napraforgóviaszból, szójaviaszból, repceviaszból vagy sztearinból készült gyertyákat. Mit kell tudnunk ezekről a viaszokról?
A hírességek az elmúlt évben a vörös szőnyegeket személyes kifutókká, az Instagram-fiókjaikat intim szépségnaplókká, a nyilvános szerepléseket pedig legújabb megjelenéseik bemutatóivá alakították. Mutatjuk 2023 legnagyobb átalakulásait.Sokan döntöttek úgy, hogy megválnak a 2022-es hajuktól, és új fejezetet nyitnak. Látunk mindent a mulletektől a bu
A Fidesz benyújtotta az Országgyűlésnek a szállásközvetítőkre vonatkozó törvényjavaslatát, amely a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara észrevételein, valamint a hatóságok megállapításain alapul - közölte a Fidesz-frakció vállalkozásfejlesztési kabinetjének vezetője
Könnyen elkészíthető ízletes lazac recept, ami az ünnepi asztalonis megállja a helyét. A gazdag citromos-vajas szósszal tökéletes karácsonyi főételnek.
A tagállami vezetők arra ösztönözték a régió országait, hogy tegyenek gyors és tartós előrelépést az EU közös kül- és biztonságpolitikájához való teljes igazodás irányába.
Nagyon régóta várt döntés jelent meg a Magyar Közlöny kedd esti számában, két év kihagyás után ugyanis új gyógyszerek társadalombiztosítási finanszírozásba történő befogadása történt meg. A Belügyminisztérium hivatalos közlése szerint 35-40 ezer beteg ellátása válik ennek nyomán könnyebbé. Az innovatív gyógyszergyártók szerint hatalmas előrelépést
A Molnár Áron elleni összecsapáson a látása is elment pár másodpercre. Csütörtök éjszakai posztjában azt írta, az mentette meg egy még komolyabb sérüléstől, hogy az edzője bedobta a törölközőt, jelezve, hogy vége a meccsnek.
Angela Merkel búcsúzik pártjától, a CDU pedig a korábbi kancellár politikájától – vélekednek az elemzők a konzervatív párt új programjáról, amelynek tervezetét most hozták nyilvánosságra.
A globális reklámköltések összértéke idén várhatóan eléri a 752,8 milliárd dollárt, ami 4,6 százalékos bővülést jelent az előző évi 719,8 milliárd dollárral szemben – áll a dentsu globális kreatív, marketing- és médiaügynökségi hálózat által közzétett, a világ közel 60 országára kiterjedő előrejelzésében. A hazai reklámpiac növekedési üteme akár a
Mostanra a Semmelweis Egyetemen is megteremtődött a színvonalas fizetős ellátás feltételrendszere, szervezési, pénzügyi háttere - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában Kovács Róbert, a Semmelweis Egészségügyi Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint az árbevétel alapján felállított éves rangsorban a magánszolgáltatók között már a 15. lenne a
Győztes meccsen jó teljesítményt nyújtva tért vissza az RB Leipzig együttesébe a sérülése miatt közel egy év szünetre kényszerült Gulácsi Péter. Időközben azonban komoly posztriválist kapott Lipcsében, így kérdésessé vált a jövője.
A biztosítók európai szervezete, az Insurance Europe (IE) tizenöt európai országban végzett felmérése szerint a felnőtt lakosság több mint egyharmadának nincs önálló nyugdíjmegtakarítása; Magyarországon az európai átlagnál rosszabb a helyzet, 47 százalék ez az arány - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) szerdán az MTI-vel.
Csütörtökön és pénteken Brüsszelben tárgyalnak az uniós állam- és kormányfők. Többek között Ukrajna EU-csatlakozásáról és az uniós költségvetés kiegészítéséről is meg kellene egyezniük, de a magyar miniszterelnök ellenállása küzdelmes tárgyalásokat vetít előre.
A Compare the Market nevű ausztrál piacelemző szervezet idén is megvizsgálta, hogy mely autómárka a legkeresettebb a világon. A japán márka elsősége annak ellenére megrendíthetetlen, hogy az utóbbi években az ügyfélszempontok is átalakultak.
Újabb szankciókra készül az Európai Unió Oroszország ellen, ám a tizenkettedik csomagot minden eddiginél jobban elő fogják készíteni, ígérik a brüsszeli bürokraták.
Túl sok időt töltünk együtt – szólt az okostelefonom. Legalábbis így értelmeztem, amikor a heti értesítés szerint átlagosan napi öt órát töltöttem a képernyője előtt. Megvolt rá az okom, ahogy mindig van rá magyarázat, pedig több szempontból is fontos lenne csökkenteni a monitor előtt töltött időt.
Nem mindenhol az alapító keres a legjobban, a férfiak és a nők között egyes területeken komoly bérszakadék van. Idén harmadszorra készítette el a Day One Capital kockázatitőke-befektető éves riportját arról, milyen fizetések a jellemzők a hazai startupoknál.