Salvador, a kriptovaluták támogatójaként ismert közép-amerikai ország, újabb jelentős lépést tett a digitális pénzügyi forradalom felé. Az országban ugyanis jóváhagyást kaptak a régóta várt bitcoin (BTC) kötvények. Ez nemcsak Salvador, hanem a globális kriptovaluta piac számára is fontos mérföldkő. A kötvényeket a Bitfinex Securities-en keresztül k
Az Euromonitor International és a Lighthouse adatszolgáltató vállalat idén is összeállította a világ legvonzóbb városainak listáját, melynek élén egy, a magyarok által is igen kedvelt európai település végzett.
Karl Nehammer a brüsszeli EU-csúcs előtt elmondta: Ausztria a jelenlegi körülmények között nem járul hozzá az Ukrajna EU-csatlakozásáról szóló tárgyalásokhoz.
Egyre több ember töpreng el azon, hogyan lehetne megúszni azt, hogy egy egészséges, sok éves fenyőt, ami még sok évig élhetne, megvegyen „halottan” és két hét után a szemétbe dobjon.
Kucsera Gábor és Tápai Szabina néhány hónappal ezelőtt igencsak viharos körülmények között jelentették be, hogy válnak, ám azóta megnyugodtak a kedélyek, több közös családi programot is szerveznek, sőt, most az ünnepeket is együtt töltik.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) kizárta az átigazolásból a Budapest Honvédot, mivel egyik volt játékosa, Lazar Cirkovic kifogásolta az együttműködésük megszüntetésének a körülményeit.
Kereken 80 éve tölt be Nyugat-Magyarország energiaellátásában kulcsszerepet az ajkai erőmű, amely ipartörténelmi korszakokon átívelő módon követte le a hazai energiaszektor fejlődését, immáron teljes egészében megújuló forrásokból állítva elő villamos és hőenergiát. Az erőmű története üzembe állítása óta szorosan összefonódik Ajka történelmével, hi
Teljesen megváltozott Tóth Gabi, mióta összejött új párjával, Papp Máté Bencével. Az énekesnőt mintha kicserélték volna: a korábbi dacos, feszült és veszekedős énjét hátrahagyta, most csak a szeretet és a béke árad belőle - legalábbis ezt állítja a BEST Magazin, amit az nlc.hu vett észre.
A decemberi kezdésnél 0,4 százalékkal áll erősebben a forint az euróval, 0,5 százalékkal erősebben a dollárral és 0,2 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.
Október 11-én indított Facebook-oldalán sorozatos formában egy mesét a Marslakócskák gyerekvitamin. A hetente kétszer jelentkező történet cselekményét a kommenteken keresztül az olvasók is alakíthatták, december 12-én azonban véget ért az űrutazók kalandja. A teljes mese pedig most hangoskönyv formájában is ingyenesen elérhetővé vált. A meseolvas
Alexander Payne új rendezése, a The Holdovers maga a tökéletes karácsonyi film. Nem szirupos, nem akarja mindenáron megváltani a világot, és még a könnyzacskóinkat is megkíméli. Ennek ellenére - sőt: épp ezért - átforrósítja a szívünket.
Z. Kocsis Blanka annak járt utána, milyen terhei vannak az egyedülálló szülőségnek, hogyan tekint a társadalom a gyereküket egyedül nevelőkre, illetve honnan kaphatnak segítséget.
Jövőre jelentősen lassuló növekedés várható a világgazdaságban, de az Egyesült Államok elkerüli a recessziót a Fitch Ratings negyedéves globális előrejelzése szerint. A nemzetközi hitelminősítő Londonban ismertetett átfogó tanulmányában közölte: jövőre 2,1 százalékra lassuló globális növekedést vár, bár ez is 0,2 százalékponttal jobb az eddigi előr
Tombor Nelli séf, egykori modell, valamint férje, Tombor Zoltán világszerte ismert divatfotós és fotóművész elköltözésről és hazatéréséről, profizmusról és spontaneitásról mesélnek a Hamu és Gyémánt téli lapszámának címlapanyagában. A magazinban ezúttal az élet napos oldalán nézünk körbe: olvashatunk inspiráló gondolatokkal teli interjúkat Sztarenk
Négy héttel az új Škoda Superb Prága-környéki világpremierjét követően a Volkswagen márka pozsonyi üzemében megkezdődött a negyedik „modern” modellgeneráció sorozatgyártása. A Kvasinyból stratégiai okokból áthelyezett termeléssel az ott felszabaduló kapacitás további Octavia modellek gyártására fordítható. A Superb már első „modernkori”, 2001-es be
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a Föld soha ki nem merülő vízkészlettel rendelkezik, amit mi kényünkre-kedvünkre használhatunk. Nem számít, hogy feleslegesen folyik a háromnegyed része, az sem gond, hogy pár perc élvezetért fejünket a homokba dugva pazaroljuk erőforrásainkat, és gyanítom, az sem lenne elegendő hátráltató tényező, ha háromszor en
A török kormány folyamatosan dolgozik egy, a kriptoszektort érintő szabályozási keretrendszer kidolgozásán. Jelenleg nem tudni sokat még róla, hogy mennyire
Advent harmadik hétvégéjén is várja a nézőket a Farm VIP. A múlt hét legnézettebb saját gyártású szórakoztató műsora (4+ évesek) szombaton és vasárnap is várja hűséges nézőit, akik láthatják elmélyülni a sárgák és pirosak konfliktusát és azt, hogyan birkóznak meg fizikai és lelki korlátaikkal a sztárjátékosok.