Amikor a világban újra érték- és identitásválság tombol, mi büszkék vagyunk éltető hagyományainkra, az identitásunkat adó keresztény gyökereinkre, az abból táplálkozó kultúránkra és páratlan anyanyelvünkre - jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Díjátadó Gálán, pénteken, Kecskeméten.
Az európai uniós csúcstalálkozón Magyarország mindkét ügyben, Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásaival és pénzügyi támogatásával kapcsolatban is elérte stratégiai céljait, és a nemzeti érdekeit is sikerült megvédenie – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója Brüsszelben pénteken.
Ismét a rendőrség nevében írt hamis, adathalász e-mailek terjednek - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). Mindenkit arra kértek, hogy ne hagyja magát megtéveszteni, és figyelmeztesse a hozzátartozóit is.
A villamosok és trolibuszok után már az autóbuszokon is értesülnek a BKK ügyfelei arról, hogy melyik megállónál milyen járatokra szállhatnak át – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A bukott miniszterelnök-jelölt azt mondta az ATV-ben, az ellenzéki pártokhoz nem jutott a külföldi pénzekből, de a mozgalma kampányköltéseiről részletes információik voltak, ők döntöttek benne.
Egyre népszerűbbek a távol-keleti úti célok a magyar lakosság körében, sőt egyre többen döntenek úgy, hogy az ünnepeket Ázsia valamely egzotikus országában töltik. Aki most kezdene el gondolkodni azon, hogy ebben a régióban töltse a karácsonyt, jó eséllyel már elkésett, ám a kínai holdújév ünnepségeire még jó eséllyel talál szállást és repülőjegyet
Holnap még szárazabb, hidegebb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, majd egyre inkább anticiklon alakítja időjárásunkat. Közben a magasban melegebb levegő érkezik, ezért növekszik a ködhajlam - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
A különböző hulladékok visszagyűjtésének ösztönzése miatt a hulladék átvevője által adott juttatás adómentes – hívja fel a figyelmet honlapján közzétett közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Ötvennégy százalék – ennyivel értékeli le a nemzeti valutát Argentína. Javier Milei új elnök betartja első, kellemetlen ígéretét, amely szerint sokkterápiával fog véget vetni a hazáját időről időre sújtó pénzügyi válságoknak.
A forint tegnap erősödött arra a hírre, hogy az Európai Bizottság 10,2 milliárd euró kohéziós forrást felszabadított Magyarországnak, azonban mostanra újra a 380-as szint körül mozog. A piacok az uniós csúcsra figyelhetnek, különösen azért mert Magyarország különutas politikák választott, ez pedig hathat még ma a forint árfolyamára. Péntek este jön
A koncerten összesen 26-an léptek színpadra, közreműködött többek között Herczku Ági, Busa Pista és Szokolay Dongó Balázs is. Hangszerelés terén is igyekeztek a dalok más arcát mutatni, mint egyébként.
Oscar Piastri elárulta, mi volt a legfontosabb dolog, amit megtanult a Forma-1-gyel kapcsolatban. Fernando Alonso tavalyi meglepetése után az Alpine automatikusan bejelentette az ausztrált Esteban Ocon csapattársaként az idei évre. Ám a háttérben a 22 éves pilóta és Mark Webber már megegyezett a McLarennel. A franciák az F1 szerződéseket vizsgáló t
A Magyar falu program, több hazai vállalkozás és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet összefogásával modellértékű fejlesztések valósulhattak meg a Somogy vármegyei Kastélyosdombón - közölte a segélyszervezet kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A spanyol csapatok közül maradt versenyben a tavaszi folytatásra a legtöbb a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az angolok ellenben az elmúlt évek leggyengébb őszét produkálták. A nagy változások előtt álló BL utolsó őszi csoportköréből 16 csapat jutott tovább, ezek a korábbiaknál több országot, nyolcat képviselnek.
A kormány a zöldenergia fokozott hasznosítása érdekében jelentősen enyhíti a szélkerekek telepítésének jogszabályi feltételrendszerét - közölte az EM. Az előírt védőtávolság a társadalmi egyeztetésre induló javaslat szerint az európai gyakorlathoz igazodva 700 méterre csökken. A helyi önkormányzat építési szabályzatában azonosíthatja be a szélerőmű
A műegyetemi tűzesetben súlyosan megsérült dolgozó a gyors és szakszervű orvosi ellátás ellenére csütörtök este a kórházban elhunyt - közölte az egyetem kommunikációs igazgatósága.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság, konzorciumi partnerei és a helyben élők segítségével több mint 660 millió forint felhasználásával valósult meg a Hévízi-tó és környékének természetvédelmi célú rekonstrukciója.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka által tegnap kiadott vélemény szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda véleménye szerint ha a végső ítélet is ezzel a tartalo
A műegyetemi tűzesetben súlyosan megsérült dolgozó a gyors és szakszervű orvosi ellátás ellenére csütörtök este a kórházban elhunyt - közölte az egyetem kommunikációs igazgatósága.
Az egészen ijesztő techno-optimista kiáltványukat követően az Andreessen Horowitz vezetői bejelentették, hogy kitömik a céljaikat támogató politikai jelölteket.
A felmérésben résztvevő országok közül Németország (55%), Olaszország (52%) és Portugália (49%) teljesít a legjobban az ESG stratégiát követő kis- és középvállalkozások arányát nézve, őket Ausztria (44%), Spanyolország (43%), és Franciaország (39%) követi, lehagyva Csehországot (35%) és Horvátországot (31%) – Magyarország tehát a középmezőnyben sze
Többnyire mindent megkapott a Mikulás Rallytól a PSZA Motorsport csapata, amit várt. Párosaik kemény hétvégét tudhatnak a hátuk mögött, de mindenkinek jutott egy kicsi a szórakozásból.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka által tegnap kiadott vélemény szerint ellentétes az Unió jogával az a magyar szabály, amely nem engedi meg a külföldi adózóknak az áfa-visszatérítési eljárásokban, hogy irataikat akár a másodfokú (fellebbezési) eljárásban is beadhassák.
Nem meglepő, hogy Hailey Biebernek gyönyörű konyhája van. A modell megosztott egy YouTube-videót, amelyben bepillantást enged a csupa márványból készült helyiségbe.
Ha már te is unod a szottyadt, olajban ázott sült krumplit, ami ha kihűl, ehetetlen lesz, akkor érdemes végig olvasnod ezt a cikket, melyben bemutatjuk a tökéletes és legfinomabb köret filléres titkát!
Az utolsó pillanatig győzködték Orbánt az EU vezetői, ne vétózzon Ukrajna csatlakozása ügyében és a magyar kormányfő nem is tett így. Régi szocialista trükköt vetett be Olaf Scholz javaslatára és kiment kávézni a szavazás közben.