Három éven belül, az építőiparban Magyarországon elsőként, fenntartható vállalati működésre tér át a Market csoport, amely a tervek szerint két éven belül 30 százalékkal csökkenti 2019-hez képest a közvetlen és közvetett módon előálló üvegházhatásúgáz-kibocsátását - derül ki a 11 tagvállalatból álló, közel 1400 munkavállalót foglalkoztató építőipar
Hamarosan mind a 16 németországi tartomány fővárosában bevethető lesz a 6,5 méter hosszú, 2,9 m magas és ugyanilyen széles páncélozott jármű, de a regionális központok rendőrségeinek különleges egységeihez is érkezik egy-egy Survivor R, amelyekkel az 1964 óta használt TM-170-eseket váltják le. A korábban vásárolt hat darabon felül tavaly 55-öt ren
Újabb öt évre a Diósgyőr FC viszi a stadiont, amelyért hiába fizet keveset a részben állami tulajdonosnak, így sem annyira jó üzlet a stadion kezelése.
Szokatlan a minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jei emelése. Honnan teremtik elő a cégek az ehhez szükséges forrást? Hogyan hat ez az e fölött keresők fizetésére? Meglöki-e a belső fogyasztást, hozzájárul-e a bruttó hazai termék bővüléséhez? Erről beszélgetett A hét videójában Dobos Zoltán és Rácz Gergő.
A magyar sportági szövetség közösségi oldalának tájékoztatása szerint az olimpiai ezüstérmes sportoló sorozatban negyedszer nyerte meg az összetettet, erre korábban még senki nem volt képes.
Támogatja a német olimpiai bizottság és a német belügyminiszter azt, hogy Németország a 2036-os vagy 2040-es nyári olimpiai játékok megrendezését megpályázza - közölte a két illetékes szombaton. Számos német nagyváros gondolkodik pályázatban, olyanok is, ahol korábban a lakossági tiltakozás végül ezt megakadályozta, és nagy kérdés a német kormány f
Az átadási ünnepség részleteire idén Magyarország különösen odafigyel, hiszen most igazán érdekes belekukkantani e páratlan esemény kulisszatitkaiba. A világ legrangosabb elismerésének átadása ugyanis szigorú protokoll szerint zajlik. Az eseményekben gazdag Nobel-hét idén már december 2-án, szombaton elkezdődött.
Az Európai Bizottság javaslatot terjesztett az Európai Unió Tanácsa elé, amelyben az energiaválság kezelése céljából a múlt évben bevezetett egyes uniós energiavészhelyzeti intézkedések időbeli hatályának meghosszabbítását indítványozta - tájékoztatott a brüsszeli testület kedden.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester történelminek nevezte a pillanatot, a Tisza vize ugyanis a város "hatalmas zöldfelületeinek hosszú távú fenntartása, megóvása szempontjából óriási jelentőségű".
A dohánytermékek árának újabb emelése és a füstmentes övezetek kiszélesítése a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítását célzó új francia kormányzati program két legfőbb intézkedése, amelyet kedden mutatott be Aurélien Rousseau egészségügyi miniszter.
A vádirat szerint az elkövetők alkalmi ismerősök voltak. 2022. október 2-án éjszaka, egy váci dohánybolt előtt ugyanabban a társaságban fogyasztottak alkoholt. Hajnali háromnegyed öt körüli időben érkezett a sértett gépkocsijával a dohánybolthoz, majd bement vásárolni, miközben a kék sportautót járó motorral, a két vádlottól pár méterre hátrahagyta
Az Amerikai Pszichológiai Társaság új jelentése szerint a félretájékoztatás elleni fellépés hatékonyabb módjai közé tartozik a cáfolás, a megelőző figyelemfelhívás) és a digitális írástudás tanítása.A félretájékoztatás pszichológiájával foglalkozó amerikai és nemzetközi szakértőkből álló testület által írt jelentés bemutatta azokat a folyamatokat,
Az Egyesült Államok "semmilyen körülmények között nem fogja engedni, hogy palesztinokat kényszerrel telepítsenek ki a Gázai övezetből vagy Ciszjordániából, illetve ostrom alá vegyék a Gázai övezetet vagy megváltoztassák a határait" - jelentette ki az amerikai alelnök szombaton Dubajban a Fehér Ház közleménye szerint.
A brit védelmi minisztérium információi szerint az orosz hatóságok pénzt fizetnek azoknak a házastársaknak, akik a férjük túl hosszú ideje tartó frontszolgálata ellen tiltakoznak. A pénzt állítólag azért kapják, hogy ne demonstáljanak.
Június 15-én Kölnben mutatkozik be Marco Rossi válogatottja. Négy nap múlva a házigazda németekkel szemben játszanak Szoboszlaiék Stuttgartban, majd újabb négy nap múlva ugyanabban a stadionban a skótokkal. A spanyol–olasz–horvát trió egy csoportba került.
Magyarország labdarúgó-válogatottja a német, a skót és a svájci válogatottal játszik a 2024-es Eb csoportszakaszában. A nyitány 2024. június 15., Kölnben. A németekkel és a skótokkal Stuttgartban játszunk.
Megdőlt az országos melegrekord szombaton: Békéscsabán 18 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
Katalin hercegné lerántotta a leplet arról, hogy a nyolcéves Sarolta hercegnőnek van egy titkos hobbija, amiben ráadásul nagyon tehetséges is. A hercegné szerint ha sokat gyakorol, akkor a kis Saroltából akár igazi zongoraművész is válhat.
Titkoltad már valaha, hogy rosszul látsz? Szégyellted a szemüvegedet gyerekkorodban vagy akár máskor, az életed folyamán? Megbarátkoztál vele vagy sohasem sikerült? Szemüvegesek, ide gyűljetek!
Az Ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Hivatal (NABU) 1,5 millió dollárnyi kriptovalutát foglalt le Jurij Scsigoltól, Ukrajna Állami Különleges Hírközlési és Információvédelmi
Hofi Géza és Koós János az ország nagy kedvencei voltak, akik külön-külön, valamint párban is óriási sikernek örvendtek. A magánéletben is barátok voltak – legalábbis egy darabig.
Tévhit a köztudatban, hogy kizárólag tavasszal és nyáron vannak tele a kerékpársávok: korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy ősszel vagy akár télen is ezekkel az eszközökkel járjunk.
Fontos megjegyezni, hogy a mézek összetétele és íze a virágok típusától, a méhek élőhelyétől és az időjárási körülményektől is függ. A mézek közötti különbségek rendkívül változatosak lehetnek, emellett a kiválasztásukkor érdemes figyelembe venni azokat a gyógyászati tulajdonságokat is, amelyek egyes mézfajtákat különlegessé tesznek.
Számszerűsítve a Haval úgy lett piacvezető Oroszországban, hogy októberben 12 823 autót adott el, csaknem háromszor többet, mint a tavalyi év hasonló hónapjában. A Chery, amely több hónapig tartotta az első helyet, 10 859 eladott autóval a dobogó második fokára szorult. A Haval kínálati palettáján a Jolion crossover vitte el a pálmát: 6270 darabo
Bútor Róbert elárulta következő két versenyét, melyek közül az első a Mikulás Rally lesz, ahol Makai Gergely fog navigálni a Citroen C3 WRC-ben, míg a következő szezont szeretné a Rally Hungaryn kezdeni, ahol az éles mezőnyben egy Rally2-es autóval szeretne indulni.
"Amikor megpróbáltam kinyitni a szemem, először nem ment. Aztán a fiam sziluettjét vettem ki. Mint később kiderült, nem a sziluettje volt. Ő állt ott, a maga valójában. Ahogy ő volt az is, aki minden hozzájárulást megadott, hogy pacemakert ültessenek belém." A Telextárcák e heti novellája felkavaró írás az elmúlásról és az elmúlás iránti vágyról.
November 30-án kezdődik az ENSZ 28. klímacsúcsa az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó Dubajban. Várhatóan több mint 160 ország vezetője személyesen is részt vesz rajta, köztük az Amazonasért kiálló brazil államfő, az angol király és a pápa is. Kritikus fontosságú ez a konferencia, ugyanis elérkezett az első „globális leltár” záró pillanata, amely s
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint intenzív ausztriai és németországi, München környéki havazás nehezíti, lassítja a közlekedést több vasútvonalon is, ezért jelentős fennakadások, késések tapasztalhatók a távolsági és regionális vonatforgalomba - közölte a MÁV. A helyzet érinti a München, Salzburg, illetve Zürich felől Magyarorszá