2023. december 20. szerda

dec. 20
8:54
Együttműködési megállapodást kötött egymással a Magosz és a Fidelitas (Agroinform)
Mindkét szervezet kiemelten fontosnak tartja az anyaországi és a határon túl élő magyar fiatalok képviseletét és támogatását.
dec. 20
8:54
Bródy János elbújt a világ elől, miután a fiát két év börtönre ítélték Amerikában (SzMo)
A zenészt sokkolta az ítélet, egy ismerőse szerint "nagyon mélyen van". A rajongói azonban támogatják a bajban.
dec. 20
8:54
Így alakult idén a belvárosi ingatlanpiac (MMonline)
Ahogy közeledik az év vége, indulnak az év végi számvetések, összegzések is. Ez az év ismét nagyon különleges volt, tele érdekes és változatos fordulatokkal. A gazdasági válság hatásai ötvöződtek a lassan élénkülő, visszatérő turizmussal, és ez természetesen más területek mellett a budapesti, belvárosi ingatlanpiacon is kifejtette hatását. Fenti té
dec. 20
8:54
Tíz éven belül első osztályú vízilabdaklubot építene fel Gödöllőn Kiss Gergely (Magyar Hírlap)
"A gödöllői csapat az ob II-ben veretlenül lett első a csoportjában, és készülhet a középszakasz küzdelmeire".
dec. 20
8:54
Letöltötte ezt a Facebookon terjedő app-ot? Azonnal törölje, veszélyben van! (naphire.hu)
Vírusként terjed a My Puzzles alkalmazás a Facebookon, és ezt értse szó szerint!
dec. 20
8:56
Túl kevés fizetés és kényelmetlen munkakörülmények – ezért váltanak állást a magyarok (MMonline)
A munkahelyváltástól sokan tartanak, amely kapcsán már a döntés meghozása is jelentős kihívás lehet, hiszen ilyenkor az ismeretlentől való félelem ösztönösen felébred a munkavállalókban. A dolgozók gyakran inkább eltűrik a kedvezőtlen körülményeket aktuális munkahelyükön, minthogy lépjenek és feladják a meglévő, biztos pozíciójukat. Az év végéhez k
dec. 20
8:58
Ez várható 2024-ben a kereskedelmi ingatlanpiacon (MMonline)
Ezúttal nem a filmes, hanem a kereskedelmi ingatlanpiac nagyjai találkoztak Cannes-ban, hogy bemutassák a szektor fő trendjeit. A várakozások szerint az idén nem a legjobb évét záró ingatlanszektor kilátásai 2024-re kedvezőek a bérbeadottságot és az új befektetéseket tekintve is. Emellett azonban olyan komoly kihívásokra, trendekre kell felkészülni
dec. 20
9:00
Szintet lépett a forint, már nem a 380-nal kacérkodik (Portfolio)
Az elmúlt napokban gyengült a forint az euróval szemben, így már nem a 380-as szint határozza meg a kereskedést, hanem feljebb került az árfolyam. Tegnap és tegnapelőtt 385 körül is járt az euró árfolyama, egyelőre a jelek szerint ott lehet a következő komolyabb ellenállás.
dec. 20
9:00
Orbán elmondta, ki a legjobb sofőr Budapesten (ATV)
Mint megírtuk, a miniszterelnök hétfőn maga furikázta a Várba a török elnököt. Egy friss videóból most azi s kiderül, miről beszélgettek Erdogannal út közben.
dec. 20
9:00
Most érkezett! Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor, ekkor áll kamerák elé a miniszterelnök (Pénzcentrum)
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatót tart csütörtökön délelőtt.
dec. 20
9:00
Kalapács alatt Schwarzenegger egykori, 1977-es Mercedes-Benz Unimogja (Igényesférfi.hu)
Arnold Schwarzenegger az évek során bebizonyította a gyűjteményében megforduló autóknak legalább olyan nagyívűnek kell lenni, mint filmjeinek. Hamarosan kalapács alá kerül az egyik legizgalmasabb modell, ami valaha a legendás színész birtokában volt.
dec. 20
9:00
Kedvező fordulat a kriptopiacon (MMonline)
A Binance Research, a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének elemzői csapata szerint különösen kedvező a széljárás az év végéhez közeledve a kriptopiacon, sőt arra számítanak, hogy ez a tendencia jövőre is kitart. A most közzétett éves elemzésükben megállapították: a kriptopiac tőkekapitalizációja több mint 110 százalékkal nőtt az elmúlt évben. Bizakod
dec. 20
9:02
Új törvény biztosítja a fenntarthatóságot (MMonline)
December 12-én elfogadásra került a magyar kormány által november 14-én benyújtott a vállalati társadalmi felelősségvállalás szabályairól és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. A törvény célja az Uniós fenntarthatósági iránymutatásoknak való megfelelés mellett a gazdaság környezeti és társadalmi szempontokat is fig
dec. 20
9:03
Ez így kevés lesz: Románia köröket vert Orbán Viktorékra (Privátbankár)
Mit mutat a tényleges fogyasztásról szóló mutató. Magyar szempontból nem sok jót.
dec. 20
9:06
Egyetemi antiszemitizmus Amerikában: egy dékán távozott, egyet megerősítettek (Infostart)
Az amerikai Republikánus pártban a Harvard Egyetem anyagi támogatásának leállítását követelték. Ez azután történt, hogy a patinás intézmény dékánja egy kongresszusi meghallgatáson nem ítélte el egyértelműen a Gáza-párti tiltakozók zsidók elleni népírtásra felszólító megjegyzését.
dec. 20
9:06
Magyarország megint szembe ment mind a 26 tagállammal, kínai érdeket sejtenek a háttérben (Portfolio)
Annak érdekében, hogy megvédjék az európai szélenergia-ipart a kínai gyártók általuk "tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataival" szemben, Magyarország kivételével valamennyi uniós tagállam közös nyilatkozatot írt alá. A WindEurope lobbicsoport által kezdeményezett charta célja a pénzügyi kihívásokkal küzdő európai szélturbinagyártók védelme a kín
dec. 20
9:06
6-8 millió, meg az apró – Orbánnál is jobban keresnek az állami cégek álláshalmozó vezetői (444.hu)
Palkovics László legalább három állami lábon áll, szokványos lett az 5 milliós bér a nagyobb közcégek élén.
dec. 20
9:06
A Táltosember képregényben is megmérkőzik Daidalosszal, ha segítesz neki (Könyves Magazin)
Sháman - Táltosember címmel képregény készülhet a Pálfi György rendezte Táltosember vs. Ikarus kisjátékfilm alapján, az alkotók pedig brancskampányt indítottak, aminek keretében anyagilag is támogatható a projekt. Meszlényi Péter, a Táltosember tervezője, rajzolója-művészeti vezetője válaszolt a kérdéseinkre. Képek: Meszlényi Péter
dec. 20
9:06
A tavalyinál nagyobb lehet idén az ukrán gabonatermés (Magyar Hírlap)
Ukrajna 38,1 millió tonna gabonát exportálhat a 2024 június végéig.
dec. 20
9:06
Ezért kerül kilométerenként 9 milliárdba az útépítés a minisztérium szerint (Forbes)
A minisztérium állítja: az új M76-os nem a legdrágább autópálya lesz, hanem a legnehezebb domborzati viszonyok között megépülő gyorsforgalmi útszakasz.
dec. 20
9:06
Az új Mick Schumacherek 2025-ben újra kopogtathatnak a Haasnál? (Racing)
A Haas csapatfőnöke szerint az amerikai istálló feloldhatja azt az elképzelést, hogy csak rutinos pilótákat akar szerződtetni.
dec. 20
9:06
Izrael hajlandó lenne egy újabb tűzszünetre, közben Egyiptomba érkezett tárgyalni a Hamász feje (Telex)
Hírfolyamunk a gázai-izraeli háborúról.
dec. 20
9:06
Orbán Viktor tartja a csütörtöki kormányinfót (Telex)
2022-ben is ő tartotta az év utolsó kormányinfóját.
dec. 20
9:12
Szijjártó Péter megszólalt Donald Trump kizárása kapcsán: "S mi van most? Csend. De nem az advent miatt…." (Blikk)
A Blikk is megírta, hogy Coloradóban kizárták Donald Trumpot az elnöki előválasztásról. Most Szijjártó Péter, a magyar külügyminiszter a közösségi oldalán reagált az amerikai politikai ügyre.
dec. 20
9:12
Az idén több mint hárommillió négyzetméternyi útburkolat újult meg (ProfitLine)
Mintegy 3,6 millió négyzetméteren újult meg az idén a hazai gyorsforgalmi úthálózat kilenc gyorsforgalmi úton - közölte kedden az Mkif Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az MTI-vel.
dec. 20
9:12
Eltűnhet az egyik magánnyugdíjpénztár, döntöttek a tagok (Portfolio)
Döntött az MBH Gondoskodás Nyugdíjpénztár Küldöttközgyűlése: a tagság kinyilvánította szándékát a magán ág Budapest Magánnyugdíjpénztárba történő beolvadásáról, így utóbbi a piacon vagyonarányosan a második legnagyobb magánkassza lehet.
dec. 20
9:12
Jövőre érkezik a sikeres sorozat második évada (MMonline)
A SkyShowtime bejelentette, hogy a HALO sikersorozat várva várt második évada 2024. februárjában végre megérkezik a streamingszolgáltató kínálatába. Az 1-2. rész február 9-től lesz streamelhető, a többi epizód pedig ezt követően hetente érkezik – kizárólag a SkyShowtime-ra.A második évadban John-117 Master Chief vezeti elit az szuperkatonákból, a S
dec. 20
9:12
Orosz dróntámadás érte Kijevet és Harkiv városát (Magyar Hírlap)
Herszonban kilenc ember megsebesült a települést ért tüzérségi belövésekben.
dec. 20
9:12
Popsztárok a pajzson – A Z generáció hódítása a zeneiparban (Hamu és Gyémánt)
A legújabb hazai zenészbálványok alig múltak húszévesek, közönségüket pedig leginkább az érdekli, hogy önazonosak legyenek. És legalább egy kicsit olyanok, mint ők maguk. Utánajárunk az új generációs előadók közös vonásainak, feltérképezzük a legnagyobb különbségeket, és azt is megnézzük, mi áll az elsöprő sikerük hátterében. Csabai Máté cikkének r
dec. 20
9:12
Afrika válságban, nincsen fény az alagút végén (Mandiner)
Bemutatták a Migrációkutató Intézet Sodrásban című könyvét az MCC-ben, melynek témája a migrációs válság jelenlegi állása. Tudósításunk!
dec. 20
9:12
Mi történt? Eltűnt Bródy János (Nyugati Fény)
Nem lehet elérni.
dec. 20
9:12
Először szólalt meg azóta Bródy János, hogy fia börtönbe került (naphire.hu)
Mióta megszületett az ítélet és a médiában is egyre többször írtak Dániel büntetéséről, apja, a legendás zenész szinte eltűnt a világ elől.
dec. 20
9:14
A közműszolgáltatókat is az elektronikus ügyintézés felé terelik (Portfolio)
Az Országgyűlés megszavazta a digitális államról és digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvénytervezetet (DÁP törvény), amely jövőre lép az elektronikus ügyintézési törvény (Eüsztv.) helyébe. Az Eüsztv. korábban elfogadott módosítása szerint jelentősen bővül az elektronikus ügyintézés biztosítására kötelezett közüzemi szo
dec. 20
9:14
Kiszáll a Yettelből a magyar állam (MMonline)
A magyar állam 100 százalékos tulajdonában álló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. megállapodásokat kötött a Yettel Magyarország Zrt. és a Yettel Real Estate Hungary Zrt. 25 százalékos tulajdonrészének, valamint a CETIN Hungary Zrt. 20 százalékos tulajdonrészének értékesítéséről. A vevő a PPF-Csoporthoz tartozó TMT Hungary Holdco B.V. holland hol
dec. 20
9:15
Görögország 30 ezer illegális bevándorlóval csökkentené a munkaerőhiányt (HR Portál)
Az országban leginkább a mezőgazdaságban, a turizmusban és az építőiparban érzhető a munkaerőhiány.
dec. 20
9:16
Új javaslat látott napvilágot: kötelező készpénzmentes fizetést mindenhova! (Portfolio)
Nagyon pozitív a pár éve bevezetett követelmény, hogy az online kasszára kötelezett kereskedők elektronikus fizetést is biztosítsanak, de érdemes lenne kiterjeszteni úgy a szabályozást, hogy ne legyen olyan fizetési helyzet, ahol a fogyasztó számára nem biztosított az elektronikus fizetés lehetősége - véli Eölyüs Endre, a Mastercard a Mastercard Ma
dec. 20
9:18
Szijjártó Péter megszólalt Donald Trump kizárásáról: "S mi van most? Csend. De nem az advent miatt…" (Blikk)
A Blikk is megírta, hogy Coloradóban kizárták Donald Trumpot az elnöki előválasztásról. Most Szijjártó Péter magyar külügyminiszter a közösségi oldalán reagált az amerikai ügyre.
dec. 20
9:18
Jöhetnek a szerbek – sport a tévében (Infostart)
A magyar vízilabdacsapat az olimpiai bajnok szerbek ellen ugranak medencébe az E.ON Kupán, de lesz még labdarúgás és darts-vb is az élő kínálatban.
dec. 20
9:18
Magyarország nem vétózhatta meg, kész az EU új migrációs paktuma (Portfolio)
Az EU megállapodott a migráció és a menekültügy kezelésének új szabályairól – jelentette be Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke a Tanács és a Bizottság tagjaival folytatott egyeztetése után. Az új szabályozás sokkal szigorúbb lesz, de Magyarország így sem támogatta, de nem kellett egyhangú döntés.
dec. 20
9:18
Itt az új magyar autópálya: kiderült végre, mit terveznek a Dunántúlon (Pénzcentrum)
Jelentős beruházás készül az ország nyugati részén, rég várt összeköttetés is megvalósul.
dec. 20
9:18
Rendkívüli hír: Csaknem hét év után elfogadták az új uniós migrációs törvényt (ATV)
Az utolsó körben több napon át egyezkedtek a politikusok a törvényről. Bár az Orbán-kormány ellenezte a csomagot, a kérdésben nem volt vétójoga. A megerősített határőrizet mellett az illegális bevándorlóknak nem lesz lehetőségük az unió területére lépni, kivéve, ha vélelmezhető, hogy menekültstátuszra jogosultak. Kötelező szolidaritást kell tanúsít
dec. 20
9:18
Jó gyönyörködést: itt vannak az év legszebb karácsonyi sminkszettjei (Glamour)
Alig bírjuk levenni a szemünket ezekről a ragyogó ékszerdobozokról, amik dedikáltan a 2023-as ünnepi szezonra készültek. Mutatunk hozzájuk profi tippeket és trükköket is - nézd csak, mennyire gyönyörűek ezek a karácsonyi sminkkészletek!
dec. 20
9:18
Új erdő zöldellhet az főváros IX. kerületében (Magyar Mezőgazdaság)
Idén karácsonykor nem csak a fenyő jut főszerephez: 240 őshonos és ellenálló fa- és cserjefajt számláló Miyawaki minierdő ültetésével folytatja tavalyi projektjét a Zwack Unicum a Főkert Nonprofit Zrt.-vel, valamint a 10 millió Fa Alapítvánnyal.
dec. 20
9:21
Célkeresztben az ukrán gabonatermelés, több lesz a vártnál (Piac és Profit)
Feljavította Ukrajna idei gabonatermésére vonatkozó előrejelzését az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat, amely szerint a várható mennyiség meghaladja majd a múlt évit.
dec. 20
9:24
Repül az idő! Vastag Csaba 13 éve, az édesanyja születésnapján nyerte meg az első X-Faktort: érzelmes sorokkal emlékezett és köszöntött (Blikk)
Vastag Csabát 2010-ben ismerhette meg először az ország, amikor az X-Faktor színpadán bizonyított. Ennek már 13 éve, így az énekes elérzékenyülve nosztalgiázott.
dec. 20
9:24
Mennyit lehet spórolni energiatárolós napelem rendszerekkel? (ProfitLine)
A napelemmel előállított energiára egyre nagyobb szükségünk van, több okból is. Az első, ami talán nem mindenkinek jut eszébe, hogy a napenergia megújuló, vagyis zöldenergiának számít.
dec. 20
9:24
16 000 felett az OTP! (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdéken felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel, ezt követően Európában folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén is jó a hangulat: a reggeli nyitást követően újabb történelmi csúcsnak örülhetnek a befektetők. Ma idehaza nem közölnek fontos adatot. Az Egyesült Államokban azonban közzéteszi a Conference Board a decemberi fogyas
dec. 20
9:24
Tudtad, hogy van egy város, ahol egy végtelen misztikus vihar tart évek óta és soha nem tart szünetet? (Promotions)
Értetlenül állnak a tudósok ez a rendkívül kártékony jelenség előtt.
dec. 20
9:24
Nagy változás a Carraro ültetvénytraktoroknál (Agrofórum)
Az ültetvénytraktor gyártás világának élvonalába tartozó Carraro Agritalia vezetősége a vállalat közel 100 éves fennállása óta talán a legnagyobb döntésére szánta el magát.
dec. 20
9:24
Szijjártó Péter reagált Donald Trump kizárására (Demokrata)
Mi történne, ha egy közép-európai országban próbálnák kizárni az elnökválasztás egyik jelöltjét? – tette fel a kérdést a külgazdasági és külügyminiszter.

Keresés