Két vonat is az ő jelzésére várt, végül a rendőrök ébresztették fel. A bíróság közérdekű üzem működésének megzavarása miatt 375 ezer forint pénzbüntetést szabott ki.
Kilenc gyors, mégis összetett játékmenettel, vidám külsővel és a papíralapúnál nagyobb nyerési eséllyel jön a Puzzle+ elektronikus sorsjegy. Magyarország első sorsjegykirakósának digitális változatával akár 50 millió forintot nyerhetnek a szerencsések, de további három, egyenként 1 millió forintos jutalom is várja a kaparós játékok kedvelőit.
Alig mozdult csütörtök reggelre a forint az euróval szemben, majd délelőttre erősödni kezdett a magyar deviza miközben folyamatosan zajlik a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatója.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető gratulált a közelmúltban tartott interkontinentális ballisztikusrakéta-kísérletben részt vevő katonáknak, és közölte: Phenjan nem fog habozni, hogy atomtámadást indítson, ha ellenségei "nukleáris fegyverekkel provokálják" - jelentette csütörtökön az észak-koreai állami média.
Péntektől a szokásosnál nagyobb forgalomra számíthatnak a közlekedők, különösen a nemzetközi átmenő forgalmat biztosító főbb útvonalakon, illetve a bevásárlóközpontok környékén
Nagyot esett a mai ázsiai kereskedésben a japán autógyártó Toyota részvénye, miután a vállalat csütörtökön mintegy egymillió jármű visszahívását jelentette be. Ezt megelőzően, szerdán is érkezett hasonló bejelentés, akkor a japán autógyártó leányvállalatától.
Ma (csütörtök) este bezár a Mikulásgyár, ahol az utolsó napon 21 óráig várják az adományokat a jótékonysági akció szervezői. A hajrában arra kérnek mindenkit, nézzenek körül a hűtőben, a kamrában, van e olyan lejárat közeli élelmiszer otthon, amit nem fogyasztanak el, de a rászorulóknak segítség lehet karácsony előtt.
Az év utolsó programajánlójába igyekeztünk belesűríteni mindent egészen különböző műfajú filmektől és kiállításoktól kezdve koncerteken át olyan előadásokig, amelyekkel kikapcsolódhatunk az év végén. Nyitókép: Dömölky Dániel
2016 óta létezik a budapest-bérlet, amellyel a főváros határain belül egyaránt igénybe vehető nemcsak a budapesti közösségi közlekedés, de a MÁV és a Volán járatai is. Ez most egy elszámolási vita miatt márciustól megszűnhet.
A Mandarin Oriental Hotel Group bejelentette, hogy az egykori budapesti Gellért Hotel felújítását és márkaváltását követően a luxus vendéglátás új mércéjét hozza el Budapestre. Az átnevezett Mandarin Oriental Gellért Budapest…
Orbán Viktor az éves nemzetközi sajtótájékoztatóján arról beszélt, Magyarországnak nem az a célja, hogy blokkoljon dolgokat az EU-ban, hanem az, hogy Brüsszelben jó döntések szülessenek.
A bíróság közérdekű üzem működésének megzavarása miatt 375 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. Két vonat is az ő jelzésére várt, végül a rendőrök ébresztették fel.
Több szerkesztőség, köztük lapunk is hiába regisztrált az idei miniszterelnöki évzáró sajtótájékoztatóra, a rendőrség munkatársai a Miniszterelnöki Kabinetirodára hivatkozva megakadályozták a bejutást és így a tudósítást. A Klubrádió szolidaritást vállalt a kizárt médiumokkal és érvényes akkreditációja ellenére nem ment be a sajtótájékoztatóra.
Valószínűsíthetően megalapozatlan állításokat tesz közzé a termékei egyedülállóságára, különleges minőségére, valamint piacelsőségére vonatkozóan a Prémium Pázsit Kft., a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért versenyfelügyeleti eljárást indított a vállalkozás vélhetően megtévesztő kommunikációjának vizsgálatára - közölte a versenyhatóság.
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RTL Sztárbox című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás, a médiatanács ezért több epizód miatt is eljárást indít. A testület továbbá két, külföldi joghatóság alá tartozó műsorral kapcsolatban is intézkedett - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kom
Miközben elvileg minden orosz gépet kitiltottak, az RA-96023-as lajstromszámú gép Szentpétervárról érkezett a FlightRadar adatai szerint; a gépet Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szokta használni.
Karácsony. Különös szó ez. Jelentése sokkal több, mint pusztán a vallási ünnepre vonatkozó értelmezés. A naptár szerinti Szenteste és az azt követő két piros betűs ünnep tulajdonképpen csak a jéghegy csúcsa. Vannak, akik fürdőznek a készülődésben, a ráhangolódásban, díszítik a lakást, a házat kívül és belül, gondosan vásárolnak, csomagolnak, menüt