2023. december 21. csütörtök

dec. 21
11:42
Orosz katonák horogkeresztet vésnek az ukrán hadifoglyok homlokára (AC News)
Szerhij fogságba esett - késsel vágták a homlokába a szégyenfoltot.
dec. 21
11:42
A bíróság szerint megsértette az uniós jogot az UEFA és a FIFA, amikor elgáncsolták az Európai Szuperligát (Telex)
Az európai fociszövetség fegyelmi eljárást indított azok a topklubbok ellen, amelyek egy külön ligát akartak alapítani.
dec. 21
11:42
Szászi István: Büszkeséggel tölt el, hogy alakíthatom az autóipar jövőjét és történetét (Gyártástrend)
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban a Gábor Dénes-díj egyik idei kitüntetettje. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a díjról és az ahhoz vezető útról, az innovációra hangolt életútjáról.
dec. 21
11:44
Fico: Ukrajna NATO-tagsága a harmadik világháború kezdetét jelentené! (Mandiner)
Kijev szerint azonban pont a világháború elkerülése miatt lenne fontos lépés a csatlakozás.
dec. 21
11:45
Új nulla százalékos áfakulcs januártól (Adózóna)
2024. január 1-jétől az áfatörvény – a 27, 18 és 5 százalékos mellett – egy új, 0 százalékos adómértéket határoz meg. Ez az új, 0 százalékos adómérték a vtsz. 4902 alá tartozó napilap (hetenként legalább négyszer megjelenő kiadvány) értékesítésekor alkalmazandó. Az ide tartozó termékértékesítésről kiállított számla adatairól a 0%-os adómérték alkal
dec. 21
11:48
Kijöttek a friss adatok: durván tombol a járvány Magyarországon (Portfolio)
Az elmúlt évekhez képest példátlan mértékű a járvány berobbanása Magyarországon, ezt támasztják alá a Nemzeti Népegészségügyi Központ által ma közzétett 50. heti adatok is. A jelentésből kiderült, hogy egy Baranya vármegyei óvódában az 53 fő exponáltból 38 fő (34 fő gyermek, 4 fő dolgozó) lázzal és köhögéssel járó megbetegedését jelentették, és a g
dec. 21
11:48
K&H;: mennyit szánnak ajándékokra a fiatalok? (Márkamonitor)
A fiatalok döntő része, 84 százaléka tervez ajándékot adni szeretteinek karácsonykor. Ők az idén átlagosan 40 ezer forintot szánnak az ajándékok megvásárlására a tavalyi 37 ezer forint után. Ugyanakkor a medián 25 ezer forint, tehát az ajándékozásra készülő fiatalok fele ennél nagyobb, a másik fele kisebb összeget fordít erre a célra a K&H ifjúsági
dec. 21
11:48
Kimenő Radival: Felejthetetlen ünnepi programok kicsiknek és nagyoknak (WMN)
Hogy ne csak boldog legyen a karácsony hanem változatos is!
dec. 21
11:48
Ezt a fűszert jobb ha kihagyod a karácsonyi menüből, mert 165-szörösére növekedett az ára (Promotions)
Brutálisan megdrágultak a magyar termékek árai az elmúlt több mint 20 évben.
dec. 21
11:48
Öt testrész, amit a legtöbb ember nem mos meg alaposan: komoly bajok származhatnak az elhanyagolásukból (Magyar Hírlap)
Az alapos higiénia nemcsak mentális egészségünk és jólétünk szempontjából fontos.
dec. 21
11:48
Zelenszkij csomagolhat? Újabb háború jöhet, ami sokkal fontosabb Amerikának, mint Ukrajna (Helló Magyar)
Súlyos konfliktus van készülőben egy olyan régióban, ami fontosabb Amerikának, mint #Ukrajna vagy #Izrael #háború #Jemen #Vöröstenger #kereskedelem #EgyesültÁllamok #USA
dec. 21
11:51
Hadházy Ákos szerint újabb embercsempészeket engedtek szabadon (Piac és Profit)
A független képviselő szerint Janus-arcú a kormány migránspolitikája és csak belpolitikai előnyszerzésre használja.
dec. 21
11:54
17,6%-os éves inflációval számol az MNB: 2024 még nem a megváltás éve lesz, 2025-ig várni kell (Pénzcentrum)
Év végére 6 százalék alá is süllyedhet az éves fogyasztóiár-index, a 2023-ban elindult érdemi dezinflációs hatás 2024 első hónapjaiban is folytatódik, és az infláció 2025-ben tér vissza tartósan a jegybanki toleranciasávba - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutató
dec. 21
11:54
Az EU bírósága szerint az uniós joggal ellentétes a FIFA és az UEFA döntése (Magyar Hírlap)
Az európai szövetség egyelőre nem kommentálta az EU bíróságának döntését.
dec. 21
11:54
Orbán üzent Amerikába: Sürgősen hagyják abba a kioktatásunkat! (Mandiner)
Donald Trump kizárásának hírére keményen odaszúrt a kormányfő.
dec. 21
11:54
Kikapcsolódnál az ünnepek alatt? Mutatjuk a legjobbra értékelt karácsonyi filmeket! (Nyugati Fény)
Íme a lista.
dec. 21
11:54
Ecclestone lefizette az F1 legendás csapatfőnökét, hogy lökje bele a medencébe kollégáját (Racing)
Roger Benoit, a veterán F1-es újságíró felidézte, hogy Ken Tyrrellnek milyen, mai szemmel meglehetősen furcsa szokásai voltak.
dec. 21
11:54
Hatalmas bejelentés Orbán Viktortól: ennyivel emelkedik a tanárok fizetése januártól (naphire.hu)
A miniszterelnök az idei év utolsó Kormányinfóján jelentette be, hogy a pedagógusok bérét 2024 januárjától 32,3 százalékkal megemelik.
dec. 21
11:57
Az EU bírósága elítélte a FIFA-t és az UEFA-t a Szuperliga miatt (Privátbankár)
Az Európai Unió bírósága szerint a nemzetközi (FIFA) és az európai futballszövetség (UEFA) az uniós joggal ellentétesen döntött korábban amellett, hogy megakadályozza az úgynevezett Európai Szuperliga (ESL) létrehozását.
dec. 21
12:00
Varga Mihály: az euróbevezetés feltételeinek teljesítése a cél jelenleg (Infostart)
A pénzügyminiszter közölte: a jövő évi költségvetésben 381 forintos árfolyammal számol a kormány,  a gazdaságpolitika eredményességét pedig szerinte nem az euró léte határozza meg. A tárcavezető az év egészére mínusz 0,4 százalékos éves GDP-t vár.
dec. 21
12:00
Pénzkérdés: hogyan védekezzünk az internetes csalások ellen? (Bank360 blog)
Szinte iparág épül a bankszámlás csalásokra, a karácsony pedig a bűnözők számára is “ünnep”. Dina és Léna azért fordultak a Pénzkérdés szakértőihez, mert tavaly már ők is bedőltek egy ilyen csalónak, és szerették volna tudni, hogyan kerüljék el a hasonló eseteket a jövőben.
dec. 21
12:00
NMHH: több Sztárbox-epizód miatt is eljárás indul (Magyar Hírlap)
A médiatanács azt vizsgálja, hogy megfelelő volt-e a műsorszámok korhatárbesorolása, hasonlóan a korábban indult két eljáráshoz.
dec. 21
12:00
Láthatáron a Warner és a Paramount összeolvadása? (Forbes)
Még csak tárgyalnak, de a hírek szerint nagyon is komoly lehetősége van a Warner Bros Discover és a Paramount Global összeolvadásának.
dec. 21
12:02
Az IKEA is megsínyli a hajótámadásokat (Forbes)
A svéd bútorvállalat alternatív opciókat mérlegel, hogy biztosítsa a termékek elérhetőségét.
dec. 21
12:06
Varga Mihály: az euróbevezetés feltételeinek teljesítése a cél jelenleg (Infostart)
A pénzügyminiszter közölte: a jövő évi költségvetésben 381 forintos árfolyammal számol a kormány,  a gazdaságpolitika eredményességét pedig szerinte nem az euró léte határozza meg. A tárcavezető az év egészére mínusz 0,4 százalékos éves GDP-t vár.
dec. 21
12:06
A kínaiak miatt bukhat el a Volkswagen új villanyszedánja? (Autónavigátor)
Ismét vakarhatja a fejét a Volkswagen villanyautós stábja, ha igazak a CarNewsChina értesülései, miszerint az első néhány napban mindösszesen 300
dec. 21
12:06
14 millió éve élt élőlény megkövesedett maradványaira bukkantak a kutatók (Femcafe)
Egy tizennégymillió évvel ezelőtt Kelet-Ázsiában élt rinocéroszfaj megkövesedett maradványait azonosították kínai kutatók, írja az MTI a kínai médiára hivatkozva.
dec. 21
12:06
"Addig örüljünk, amíg nincs háború" – Orbán Viktor szerint továbbra is katonai művelet zajlik Ukrajnában (SzMo)
A kormányfőt arról is kérdezték, hogy pontosan mit kérdezett Putyintól kettejük pekingi találkozóján.
dec. 21
12:06
Szijjártó Péter: Az ENSZ Közgyűlése egyhangúlag megszavazott egy Magyarország által kezdeményezett határozatot (Magyar Hírlap)
Mi nagyon sokat invesztáltunk abba, hogy a magyar vízipari, vízkezelési technológiák a lehető legfejlettebbek legyenek – hangsúlyozta.
dec. 21
12:06
Háború: "Putyin most erősebb helyzetben van, mint bármikor az invázió kezdete óta" (Növekedés)
Tavaly év vége óta nagyot fordult a kocka az ukrán háborúban.
dec. 21
12:06
Kiszivárgott a világsztár felcsúti fellépése: Hatalmas banzájt szerveztek Mészárosék a Pancho Arénában (Nyugati Fény)
Van pénz lóvéra.
dec. 21
12:06
Vonat gázolt el hat vasúti munkást Szlovéniában, ketten meghaltak (Telex)
A gázolás a délnyugat-szlovéniai Postojna közelében történt.
dec. 21
12:06
Újabb 5 Sztárbox-adás miatt indít eljárást a Médiatanács az RTL ellen (Media1)
A Médiatanács szerint káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RTL Sztárbox című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás, a grémium ezért több epizód miatt is eljárást indít a médiaszolgáltató ellen. A testület továbbá két, külföldi joghatóság alá tartozó műsorral kapcsolatban is intézkedett.
dec. 21
12:06
Változik a művelődési központ nyitva tartása (Gyulatelevízió)
A karácsonyi ünnepek alatt változik művelődési központ és a játszóház nyitva tartása, a téli szünet után pedig a Vigadóba költözik a kulturális intézményben működő több mint harminc közösség, hívta fel a figyelmet Repisky Dániel ügyvezető a napokban. A művelődési központ karácsony előtt, december 22-től bezárja a kapuit, a Játszóház ünnepi nyitva
dec. 21
12:06
Újabb öt Sztárbox-epizód vizsgálata után indított eljárást a Médiatanács (Digital Hungary)
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RT „Sztárbox” című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás, a Médiatanács ezért több epizód miatt is eljárást indít. A testület továbbá két, külföldi joghatóság alá tartozó műsorral kapcsolatban is intézkedett.
dec. 21
12:09
A vevők vannak nyeregben az ingatlanpiacon (Piac és Profit)
Idén szeptember-novemberben ismét nagyobb tér nyílt az alkuk előtt a lakáspiacon, ez tűnik ki az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adataiból. Különösen a családi házaknál és a községekben élhettek szabadabban ezzel a lehetőséggel a vevők. Ezzel szemben a fővárosban és a nem panel lakások esetében inkább az eladók pozíciója erősödött.
dec. 21
12:12
Megújult a pápai Petőfi-ház (ProfitLine)
Csaknem 130 millió forintból újult meg a pápai Petőfi-ház, amelyben látogatóközpontot alakítottak ki - közölte a Veszprém vármegyei település önkormányzata az MTI-vel.
dec. 21
12:12
OTP, Tesla, Nvidia? Egy frászt - Mutatjuk az év legcombosabb tőzsdei menetelését! (Portfolio)
Egészen elképesztő kisbefektetői őrület tombolt idén Dél-Koreában az EV-akkumulátorokkal kapcsolatos vállalatok részvényei körül, egy gyártócégnél hajmeresztő árfolyamalakulást láthattunk egy short squeeze-nek köszönhetően, amely során valósággal menekültek a részvényárfolyam esésére váró befektetők a piacról. Bár még van pár kereskedési nap 2023-b
dec. 21
12:12
Rendkívüli bejelentés: 6 százalék alá eshet az éves infláció év végére (ATV)
Biztató adatokat közölt az MNB igazgatója online sajtótájékoztatóján.
dec. 21
12:12
A rák jele lehet ez a fájdalmas tünet a fejbőrön (Magyar Hírlap)
Nem szabad figyelmen kívül hagyni.
dec. 21
12:12
Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy hozama (Növekedés)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
dec. 21
12:12
Magyar sztárúszók ellen fordult a közhangulat (AC News)
Célkeresztbe került Hosszú Katinka és Milák Kristóf is, előbbi az anyagi követelőzése, utóbbi az eltűnése miatt.
dec. 21
12:12
Egy angol pap elárulta, hogy a Mikulás nem létezik – 200 gyerek karácsonyát tette tönkre (Telex)
Bár a gyerekek már 11-12 évesek voltak, a dühös szüleik szerint még lett volna egy kis idejük szembesülni a valósággal.
dec. 21
12:12
Most érkezett, horrorbaleset történt a síneken: hat munkást gázolt el egy személyvonat (naphire.hu)
Két vasúti munkás meghalt, négy súlyosan megsérült a délnyugat-szlovéniai Postojna közelében, miután egy személyvonat elgázolta őket - közölte a koperi rendőrség csütörtökön.
dec. 21
12:15
A népszerű gyorsétteremlánc is zárva tart karácsonykor – két egység kivétel (Infostart)
A dolgozók és családjaik érdekeit szem előtt tartva, december 24-én reggel 6 órától zárva tartanak a hazai McDonald's éttermek.
dec. 21
12:18
Fiatal gazdálkodókat érintő változás! (Agroinform)
A záró kifizetési igénylés benyújtásának végső határideje módosul a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás esetében.
dec. 21
12:18
Akár 50 milliót hozhat a konyhára a megújult sorsjegykirakós – érkezik a Puzzle+ (Márkamonitor)
Kilenc gyors, mégis összetett játékmenettel, vidám külsővel és a papíralapúnál nagyobb nyerési eséllyel jön a Puzzle+ elektronikus sorsjegy. Magyarország első sorsjegykirakósának digitális változatával akár 50 millió forintot nyerhetnek a szerencsések, de további három, egyenként 1 millió forintos jutalom is várja a kaparós játékok kedvelőit.     A
dec. 21
12:18
Borbély Alexandra kislánya már a konyhában segít (Glamour)
Bár a Mikulásnak is vannak segítői, hogy minden munkával elkészüljön, úgy tűnik Borbély Alexandrának is szüksége volt egy kis támogatásra, hogy a nagy karácsonyi hajrában a sütés-főzés is zökkenőmentes legyen.
dec. 21
12:18
Kulcsélmények mint a környezettudatosság mozgatórugói (Tiszta Jövő)
Nagy Bence, az ELTE PPK doktorandusza a középiskolások környezetvédelemmel kapcsolatos élményeit vizsgáló kutatásával első helyet szerzett a VIII. Ipszilon Konferencia Értékteremtés a pszichológia és a neveléstudomány határterületein szekciójában.
dec. 21
12:18
Megszaladt Mészáros Lőrincéknek – Bryan Adams lépett fel Felcsúton a céges bulin (SzMo)
Jól sikerült a céges karácsonyi buli, nem kispályázott az ország leggazdagabb embere. De ott volt a Neoton, a Hooligans is az Ördög Nóra és Stohl András vezette bulin.

Keresés