2023. december 21. csütörtök

dec. 21
13:06
,,Ha akarják, megyek" – Orbán Viktort a fizetéséről is kérdezték (ATV)
A magyar miniszterelnök fizetése 2022-ben még másfél millió forint volt, azóta viszont megháromszorozódott – Orbán Viktort erről is kérdezték a mai sajtótájékoztatón. A politikusok fizetéséről utolsóként döntött a parlament. Az ő fizetésük is csak akkor nőhet, ha az emberek fizetése is nő. A kérdésre, miért éppen az ő fizetése nőtt a háromszorosára
dec. 21
13:06
Rendőrök segítségével akadályozták meg a három lap munkatársainak bejutását Orbán év végi kormányinfójára (SzMo)
A három médium időben regisztrált, azonban indoklás nélkül megtagadták a belépést nekik. A Klubrádió, bár munkatársát beengedték volna, szolidaritásból végül a távolmaradás mellett döntött.
dec. 21
13:06
A Cápákat rögtön izgalomba hozták az új lányok, újabb részletek derültek ki a forrónak ígérkező műsor új évadáról (Promotions)
A Cápáknál is nagy a karácsonyi készülődés, erről is lerántották a leplet az új évad résztvevői.
dec. 21
13:06
Borrell: Az ukrajnai konfliktus tönkreteheti az EU-t (Magyar Hírlap)
"Az európai döntéshozóknak nem arra kell összpontosítaniuk, hogy Oroszország megnyeri-e a konfliktust".
dec. 21
13:06
Remek magyar színészek állnak ki a hazai borok mellett (Növekedés)
Az ünnepi hajrában egyre nagyobb fejtörést okozhat a megfelelő ajándékok kiválasztása, ám a Magyar Bormarketing Ügynökség Nyiss az ünnepekre! kampányának borválasztó kvíze és a kampány arcai – Ónodi Eszter, Trokán Nóra, Scherer Péter és Miller Dávid – segítségével még megtalálhatjuk a tökéletes ajándékot.
dec. 21
13:06
Friss kutatás: gyógyítja a sör a Covidot (AC News)
Német kutatók új, hatékony gyógymódot fedeztek fel a koronavírus ellen. És ennek nem csak a németek örülhetnek.
dec. 21
13:06
DK: Orbánnak legfeljebb arra van esélye, hogy felhúzza a sliccét a folyosón, ahova kiküldik (Telex)
És hogy kinyissa a kávétejszínt.
dec. 21
13:09
Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama (Privátbankár)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
dec. 21
13:09
Orbán Viktor kimondta, mit gondol Borkai Zsoltról (Blikk)
Orbán Viktor évente egyszer kormányinfót tart, ahol újságírók kérdezhetik. Az év utolsó kormányinfóján a Blikk Borkai Zsolt győri újraindulásáról és szimpatikus ellenzéki politikusok személyéről tettünk fel kérdést.
dec. 21
13:12
A csempevágás művészete és praktikái (ProfitLine)
A csempevágó a csempe és padlólapok pontos méretre vágásának legfontosabb eszköze, amely elengedhetetlen a konyhák, fürdőszobák és egyéb helyiségek burkolásakor. Ismerd meg a csempevágás főbb technikáit, eszközeit, és néhány hasznos tippet a tökéletes vágás eléréséhez!
dec. 21
13:12
2040 körül megborul az egész magyar nyugdíjrendszer (Portfolio)
Drámai gyorsasággal öregszik a magyar lakosság, akárcsak a világ majdnem mindegyik fejlett társadalma. Magyarországon 2030-ra a 65 évesnél idősebb emberek száma kétmillió százharmincötezerre növekszik. Ma minden ötödik magyar, 2030-ban már majdnem minden negyedik magyar - és 2060 után minden harmadik magyar - 65 évesnél öregebb lesz.
dec. 21
13:12
Ezekkel a módszerekkel óvhatjuk meg bőrünket a téli hideg ellen (Magyar Hírlap)
A hideg időjárás miatt a bőrünk gyorsabban kiszárad, hámlik, kipirosodik és begyullad.
dec. 21
13:12
Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem és a Management Partners Holding (Autószektor)
A Széchenyi István Egyetem számára kiemelkedően fontos, hogy együttműködjön a gazdasági szféra szereplőivel. Az intézmény ennek jegyében kötött megállapodást a Management Partners Holding Zrt.-vel (MPH Zrt.), amely főképp alumínium nyílászárórendszerek, térhatároló szerkezetek gyártásával, beépítésével, illetve kapcsolódó építőipari projektek támog
dec. 21
13:12
Bejelentést tett a McDonald's, jön a nagyobb hamburger (naphire.hu)
A gyorsétterem igazgatója azt ígéri, hogy a jövőben nagyobb hamburgereket vehetünk majd a McDonald's-ban.
dec. 21
13:12
Kiderült, hová tennék át Amszterdam piros lámpás negyedét (Roadster)
Az ötlettől valójában senki sincs elragadtatva.
dec. 21
13:18
Lagzi Lajcsi magányos karácsony elé néz a börtönben: még élelmiszercsomagot sem kaphat (Blikk)
Lagzi Lajcsi ínséges idők elé néz a börtönben, ugyanis még karácsonykor sem kóstolhatja meg az ünnepi menüt a zenész.
dec. 21
13:18
Kiadták az utolsó figyelmeztetést: pokoli lesz a következménye, ha ezt nem vesszük komolyan (Pénzcentrum)
Egyre nehezebb elérhető közelségben tartani a globális felmelegedés 1,5 fokra való korlátozásának célját. Az már bizonyossá vált, hogy a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez minden kormányzati szint aktív részvételére szükség lesz, amiben a Régiók Európai Bizottsága (CoR) szerint a szubnacionális éghajlat-politikai diplomácia fog kulcsszerepet
dec. 21
13:18
Húsz tenyészállattal indult, 9 év alatt nagyot nőtt a családi gazdaság (Agroinform)
Kilenc év alatt 180 egyedből álló charolais húsmarhaállományt hozott létre Várvölgyön két gazdálkodó, akik szerint ez az ágazat az egyik, mely rentábilisan tud működni ma Magyarországon.
dec. 21
13:18
Még mindig áll a bál a Sztárbox adásai miatt - veszélybe kerülhet a következő évad? (Glamour)
Annak ellenére, hogy már megvolt a szuperdöntő, és hatalmas volt az érdeklődés az RTL műsora iránt, a kedélyek nem csillapodnak, a celebek boxmérkőzései miatt. A műsor nagy vitát kavart, nem elég, hogy az egyes mérkőzések végeredményeiről is rengeteget beszéltek a kommentelők, de a formátum miatt is sokan emelték fel a szavukat.
dec. 21
13:18
Újabb furcsaság derült ki a Reszkessetek, betörőkről! (Magyar Hírlap)
Újabb bizonyíték van arra, hogy nem hétköznapi családról van szó a filmben.
dec. 21
13:18
Az igazgatási szünetben is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok (Demokrata)
Van segítség; az állam, a kormány segít a bajbajutottaknak – mondta Király Nóra.
dec. 21
13:18
A költségvetés biztosítja a nyugdíjak értékének megőrzését (Demokrata)
A kormány évről évre tovább csökkenti a hiányt és az államadósságot.
dec. 21
13:18
Újabb öt Sztárbox-epizód miatt indított eljárást a Médiatanács (Forbes)
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RTL Sztárbox című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás – állítja a Médiatanács, amely ezért több epizód miatt is eljárást indított.
dec. 21
13:18
Sírvaröhögős: Orbán szerint a politikusok bérfejlesztésére van most szükség (Nyugati Fény)
Jól olvastad, nem a pedagógusokéra.
dec. 21
13:18
A budapesti 6 Euro valóban kicsit soknak tűnik (Mandiner)
A magyar belpolitikai kommunikáció legfőbb igazodási pontjaivá a modernkori konzumidiotizmus szentélyei váltak.
dec. 21
13:18
Harry herceg és Meghan hercegné nem mehet a brit királyi család közelébe karácsonykor (Sassy)
Egészen más lesz Harry és Meghan karácsonya, mint a család többi tagjáé. Meghan Markle az apjával és a féltestvéreivel sem jön ki jól, velük sem fognak találkozni.
dec. 21
13:18
Átlátszó autóantennát mutatnak be (Gyártástrend)
Az Lg Electronics (Lg) a 2024-es Ces-en mutatja be az autók számára tervezett, közvetlenül a jármű szélvédőjére helyezhető, átlátszó fólia típusú antennáját, amelyet a neves francia üveggyártóval, a Saint-Gobain Sekurittal együttműködve alkotott meg. A vállalat transzparens telematikai megoldása egy olyan, az iparágat átalakító távközlési technológ
dec. 21
13:20
Minden rekord megdőlt Szabolcsban: 25 ezer liter hamisított pálinkát foglaltak le a pénzügyőrök (Mandiner)
A rejtekhelyül szolgáló épületek közül volt, ami kutyapanzióként működött.
dec. 21
13:22
Hiába a magas árak, még mindig kelendők az albérletek! (Mandiner)
.
dec. 21
13:24
A CIG Pannónia fogja biztosítani a Magyar Telekom termékeit (Portfolio)
Mostantól legalább három évig a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. nyújt kiterjesztett garancia biztosítást a Magyar Telekom egyes termékeire - derült ki a CIG Pannónia tőzsdei közleményéből.
dec. 21
13:24
Óriási fordulat áll be péntektől, közleményt adott ki a Meteorológiai Szolgálat (ATV)
Pénteken kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 4 óra 27 perckor lesz - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján csütörtökön.
dec. 21
13:24
Te megnéznéd, hogyan festesz majd 30-40 év múlva? És mi van akkor, ha nem tetszik, amit látsz? (SzMo)
25-30 körüli fiatalokat kértünk arra, hogy nézzék meg velünk együtt, hogy néznének ki 30-40 év múlva. És azt is megkérdeztük, hogy vajon milyen életet képzelnek maguknak erre a korra.
dec. 21
13:24
Meglepő szerepre mondott igent Meghan Markle (Magyar Hírlap)
Alakítása már látható is.
dec. 21
13:24
Beköszöntött, amit nem akartak Orbánék: Sokéves negatív csúcsot döntött a Fidesz (Nyugati Fény)
Megtette a hatását a gazdasági ámokfutás.
dec. 21
13:24
A Shiba Inu a .shib domain indítását tervezi (BitcoinBázis)
Most már szinte minden napra jut egy hír a Shiba Inu világából. December 19-én most azt jelentette be az internet
dec. 21
13:24
Mbappé 16 éves öccse debütált a PSG-ben (Telex)
A ballábas középpályást a 91. percben cserélték be a Metz elleni bajnokin.
dec. 21
13:27
MNB-igazgató: az év végére 6 százalék alá is eshet az éves infláció (Privátbankár)
Év végére 6 százalék alá is süllyedhet az éves fogyasztóiár-index, a 2023-ban elindult érdemi dezinflációs hatás 2024 első hónapjaiban is folytatódik, és az infláció 2025-ben tér vissza tartósan a jegybanki toleranciasávba - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutató
dec. 21
13:30
Orbán Viktor: Nem akarunk hozzájárulni, hogy a magyarok pénzét Ukrajnának adják (HírTV)
Amerika 2024-ben is Ukrajna támogatásának folytatását ösztönzi - jelentette ki az egyesült államok külügyminisztere Washingtoni évzáró sajtótájékoztatóján.
dec. 21
13:30
Nemet mondtak az újabb visszahívásra az autógyártók (autopro)
Nem akarnak potenciálisan hibás légzsákok miatti újabb visszahívást a gyártók.
dec. 21
13:30
Van, amit sosem akarnak újra látni: a nézők szerint ez Julia Roberts legrosszabb és legjobb filmje (Joy)
Julia Roberts bár javarészt mindig jól válogat a forgatókönyvek között, azért még az ő karrierjében is vannak olyan filmek, amikre lehet ma már nem mondana igent.
dec. 21
13:30
Ötödik idei trófeájáért száll harcba a Manchester City (Magyar Hírlap)
Mindkét együttes első alkalommal lép pályára a versenysorozat fináléjában.
dec. 21
13:30
A miniszterelnök természetesen ma is hazudott (Mandiner)
Arra hivatkozik, hogy nem tehet róla, őt 0-24 órában védeni kell.
dec. 21
13:30
Küszöbön az EV-k otthoni vezeték nélküli töltése (Üzletem)
A vezeték nélküli, indukciós otthoni töltő EV-k számára még pár éve is álomképnek tűnt, de a technológia a legnagyobb amerikai gyártónál célegyenesbe fordult. Ha piacra dobják, a megoldás tovább növelheti az elektromos autók értékesítését, de már inkább az önvezetés felé mutat.
dec. 21
13:30
Orbán elárulta, mekkora béremelést kapnak a pedagógusok (AC News)
Januártól várhatóan 32,2 százalékkal emelkedik a pedagógusok átlagjövedelme - jelentette ki a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatón.
dec. 21
13:33
Egyetlen hónap alatt 100 ezer menedékkérő az EU-ban (Piac és Profit)
Szeptemberben 98 240 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, ez a szám 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
dec. 21
13:36
Szuper optimista MNB-vélemény az idei inflációról (Menedzsment Fórum)
Év végére 6 százalék alá is süllyedhet az éves fogyasztóiár-index, a 2023-ban elindult érdemi dezinflációs hatás 2024 első hónapjaiban is folytatódik, és az infláció 2025-ben tér vissza tartósan a jegybanki toleranciasávba - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója csütörtökön a jegybank decemberi Inflációs jelentését bemutató
dec. 21
13:36
Teljesen elutasítja a romániai magyarok autonómiatervezeteit a román miniszterelnök (HírTV)
Kategorikusan elutasítja a román kormányfő, hogy egyáltalán vitázzanak a romániai magyarok autonómia-törekvéseiről.
dec. 21
13:36
Orbán: Nem vagyok keresztapa (444.hu)
Megtartotta év végi sajtótájékoztatóját a miniszterelnök: meglesz a reptér, tárgyalna Zelenszkijjel, szétesett a V4, Scholz mondta, hogy menjen ki. Sok sikert minden magyar nagytőkésnek. Összefoglalónk.
dec. 21
13:36
Orbán Viktor: Nem akarunk hozzájárulni, hogy a magyarok pénzét Ukrajnának adják (HírTV)
Amerika 2024-ben is Ukrajna támogatásának folytatását ösztönzi - jelentette ki az egyesült államok külügyminisztere Washingtoni évzáró sajtótájékoztatóján.
dec. 21
13:36
Hassan Preisler: Házasodnunk és szaporodnunk kell, hogy jóvá tegyük eddigi bűneinket (Könyves Magazin)
A dán-pakisztáni származású Hassan Preisler sikeres médiasztár Dániában, mégis folyamatosan küzd származásával, görcsös megfelelési vágya a többségi társadalom felé felőrli a mindennapokban. Az eredetileg 2013-ban megjelent A barna ember terhe a szerző debütregénye, amellyel elnyerte Dánia legjelentősebb elsőkönyves díját. A bestseller autofikció e

Keresés