A hegedűművész-házaspár Kokas Katalin és Kelemen Barnabás tényleg úgy beszélnek, ahogyan élnek. Ezért hamar sutba vágtuk a fejben előre bekészített kérdéseket, és arról folyt a szó, ami csak úgy eszünkbe jutott: gyerekekről, mesterekről, ölelni való hangszerekről.
Az izlandi Carbfix vállalat az elmúlt hetekben mutatta be áttörő kísérletét, a CO2-t sós vízzel keverve fecskendezik bazaltkőzetbe, ezzel édesvíz felhasználás nélkül kötik meg tartósan a szén-dioxidot.
Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közösen szeretnének hozzájárulni a budapesti cégek szakember utánpótlásához. A cél elérése érdekében együttműködési megállapodást kötöttek, hogy a jövőben szorosabban bevonják egymást pályaorientációs és szakképzési tevékenységükbe. A fővárosi szakember-utánpót
A Vízöntő ne hozzon elhamarkodott döntéseket, A Nyilas ma tele lesz fizikai energiával! Karrier horoszkóp: 2023.12.21. Kos A nap energiája fejlődésre ösztönöz. Merj álmodni! Itt az ideje, hogy ragyogj. Kérj
A költségek hatékony kezelésén áll vagy bukik minden vállalat sikere és fenntarthatósága. Bár a mostani, gazdaságilag nehézkesebb időkben csábító lehet a spórolás, léteznek olyan területek, ahol a költségek csökkentése kontraproduktívan hathat cégünkre. Tökéletes példa erre az informatikai (IT) költségek esete.
Ha közelednek az ünnepek, akkor már biztosan sokan készülődnek Demjén Ferenc december 30-i Aréna-koncertjére is. Nem túlzás ezt állítani, hiszen eddig 25 alkalommal telt házas bulival robbantotta fel az Arénát Rózsi, aki épp ma ünnepli 77. születésnapját, és kirobbanó formában van.
A New York Times logójában volt egy pont, amit 1967-ben eltüntettek. A lap talán spórolt pár dollárt a nyomdai számlán, de az olvasók felháborodása egészen megdöbbentő volt.
346 ezren vettek részt a Magyar Szervátültetettek Szövetsége által szervezett Millió lépés az iskoládért program őszi fordulójában. A kihívás célja az volt, hogy mozgásra buzdítsa a diákokat és hozzátartozóikat. A kihívásra mintegy ezer iskola jelentkezett. A teljesítők között kisorsolták a nyereményeket: száz iskola egyenként egymillió forintos
Mely magyar cégeknél dolgoznak a legtöbben? Melyek azok a hazai vállalatok, amelyek a legtöbb munkaerőt foglalkoztatják? Ön - Kedves Olvasó - mit tippel? Melyik a legnagyobb hazai foglalkoztató?
Számos karácsonyi sütemény, ital finom illatát köszönhetjük ezeknek a télies fűszereknek. Pedig meleg vidékről, egyenesen a trópusokról származnak, régebben ráadásul orvosok használták őket, semmint cukrászok.
Az alvási nehézség jelenti a vezető egészségügyi problémát a Huawei és az Ipsos nyolc európai országban végzett kutatása szerint. A megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta.
Drámai különbségek vannak a diplomás és a középiskolai végzettséggel nem rendelkező férfiak születéskor várható élettartama, a Budapesten és az Észak-Magyarországon élők egészségi állapota vagy éppen a szegény és jómódú roma és nem roma nők szülési tapasztalata között – derül ki a Munkerőpiaci Tükör egyik tanulmányából.
Magyarországon továbbra is számos iparágban küzdenek munkaerőhiánnyal, főleg a diplomát nem igénylő állásokban. Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon. 18 ezer betöltetlen pozícióval toronymagasan
Már igazán nem kell sokat várniuk a rajongóknak, hogy az otthonuk kényelméből nézhessék meg az év egyik legzúzósabb akciófilmjét. A Halálos iramban-franchise legújabb filmje, a Halálos iramban 10 december 23-tól lesz elérhető – kizárólag a SkyShowtime-on.
Szélsőséges hőmérsékleti viszonyok között is üzemképes kínai fejlesztésű új lítium-akkumulátort mutatott be a Sencsenben zajló CHTF (China Hi-Tech Fair) fejlett technológiai kiállítás- és vásáron a Shenzhen Institutes of Advanced Technology (SIAT) kutatóintézet.
A sokk orvosi értelemben egy egész szervezetre kiterjedő keringési elégtelenséget jelent, ami kezelés nélkül az életfontosságú szervek oxigénhiányos állapotához és anyagcsere-folyamataiban kialakult súlyos károsodásához, halálhoz vezet.
Egyre népszerűbbek a távol-keleti úti célok a magyar lakosság körében, sőt egyre többen döntenek úgy, hogy az ünnepeket Ázsia valamely egzotikus országában töltik. Aki most kezdene el gondolkodni azon, hogy ebben a régióban töltse a karácsonyt, jó eséllyel már elkésett, ám a kínai holdújév ünnepségeire még jó eséllyel talál szállást és repülőjegyet
Az elmúlt időszakban több Seiko alkalmazott is eltévedhetett már a gazdag archívumokat kutatva, de akik kitaláltak a papírrengetegből, azok olyan legendás modellek tervrajzaival tértek vissza, mint a Seiko 6138-8020. Kellően…
A lánglevelű karácsonyi csillag lenyűgöző gyógyhatásokkal bíró növény. De mivel mérgező hatóanyagokat is tartalmaz, így házi használatra alkalmatlan. Viszont elképzelhető, hogy a jövőben az Alzheimer-kórban szenvedők áldani fogják a nevét.
A krumplipüré attól lesz igazán finom, ha krémesen lágy, valamint egységes – ez viszont csak a friss állapotára igaz. Sajnos a másnapi köret már túl szilárd és darabos, amin az újra melegítés sem tud segíteni. Vagy mégis? A titok a megfelelő módszerben rejlik!
A karosszérialakatos a gépjármű-karosszériaelemek javítását, a részegységek összeépítését, és a gépjárművek külső szereléseit végzi. Az alvázak huzatópadon történő mérése és javítása is az ő feladata. Munkája során alkatrészek összeszerelésével gépjárműkarosszéria-egységeket vagy gépjármű-karosszériákat állít elő. Tevékenységi körébe tartozik a kar