Hrutka Róbert Artisjus-díjas zenész a betlehemkészítő tárlat megnyitóján A fenti mottóval hirdette meg ismét betlehemkészítő pályázatát a Szegedi Dóm Látogatóközpont. A téli időszakban a versenyre beadott pályamunkák tárlata mellett időszaki és állandó kiállításokkal, valamint a Dóm Művészeti Szalon újabb előadásai
Az oroszpárti erők támogatása mellett összejött a kétharmad a moldovai parlamentben, amely menesztette Octavian Armasu jegybankelnököt az országban történt 1 milliárd dolláros lopási botrány során tanúsított tétlensége miatt. Az ügyészség szerint bizonyítékok gyűltek össze Armasu ellen, hogy szaboltálta a 2014-2015 körül történt óriási lopás kivizs
Több mint negyedmilliárd forinttal segít civil szervezeteket és magánszemélyeket a Pro Filii Alapítvány. A kuratórium döntésének értelmében a 950 igénylőből 61 pályázat részesült pozitív elbírálásban, mintegy 253 millió forint értékben. Az alapítvány működése óta ezzel meghaladta a kétmilliárd forintot a segítségre szorulók támogatása.
Jó évet zárhat a belföldi használtautópiac elsősorban a második fél évben felpörgő adásvételeknek köszönhetően, így éves szinten elérhető a tavalyi, 825 ezres adásvételi rekord - közölte a pénteken a JóAutók.hu portál.
Egy húszméteres fenyőfa okozta a vesztét annak a nőnek Belgiumban, aki csupán a helyi karácsonyi vásárt szerette volna megtekinteni – írja egy belga napilap.
Az izraeli hadsereg (IDF) elfogott a Gázai övezetben további olyan palesztin terroristákat, akik részt vettek a Hamász radikális szervezet Izrael elleni támadásában október 7-én - közölte a katonai szóvivő.
Befejeződött Gyulán a déli ipari park melletti Rosu utca több mint 1,3 milliárd forintból megvalósult komplex fejlesztése - közölte a város polgármestere a közösségi oldalán.
Az alsó légúti gyulladások között a heveny hörghurut a leggyakoribb megbetegedés. Főleg a késő őszi, téli, kora tavaszi időszakra jellemző az esetek megszaporodása. A krónikus, hörgőszűkülettel járó hörghurut, a COPD tüneteinek súlyosbodása szintén ebben az időszakban gyakoribb. A hörgőgyulladás és a bronchitis kifejezések a hörghurut szinonimái.
Az Európai Unió alapgondolata jó, Magyarország nem akarja otthagyni az európai közösséget, hanem át akarja venni a politikai irányítást Brüsszelben, el akarja foglalni az uniót - jelentette ki a miniszterelnök a Hír TV Napi aktuális műsorának adott interjúban csütörtök este.
Elkezdték bemutatni, kik kerültek fel az Oscar-díj esélyesei közé írja a Variety. A shortlistre pedig felkerült Buda Flóra Anna rövid animációs filmje is.
Elég volt egy elejtett félmondat, máris kiderült a Dancing with the Stars táncosnőjének féltve őrzött titka. Stana Alexandra podcastjében sok mindenre fény derült.
Túl hirtelen és váratlanul, és túl nagy kört érint most ez a változás - reagált a Portfolio-nak adott interjújában Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke arra, hogy nemrégiben 24 kórházigazgatót mentett fel a Belügyminisztérium és az Országos Kórházi Főigazgatóság, ezzel közel minden negyedik kórház érintett. Elmondása szerint a bejelentés
Mivel a legnagyobb hírességek is csak emberek, velük is bármikor megeshet, hogy zátonyra fut a kívülről mesébe illőnek tűnő kapcsolatuk. Sajnos, az idei évben erre jó néhány példát láthattunk. Összegyűjtöttük 2023 legváratlanabb sztárszakításait, amik a mi szívünket is összetörték.
Idén is elérkeztünk a finishbe: az utolsó napok a munkahelyen, az utolsó intéznivalók a apa feladatlistáján, az utolsó ajándékok a családnak. A legtöbbünk fejében egyre csak pörögnek a feladatok és bízunk benne, hogy idén is sikerül megnyerni a versenyfutást az idővel.
Van, aki a sima eszpresszóra esküszik, más el sem tudja képzelni a kávét tej nélkül, sokan pedig a tejszínt részesítik előnyben. Most, a karácsony közeledtével érdemes beszerezni néhány plusz alapanyagot, és különlegesebben ízesíteni a feketét.
Már rendkívül közel vagyunk az ünnepekhez, ettől függetlenül a bevásárlásokat mindenki el akarja intézni. Ebben a cikkben górcső alá vesszük, mely budapesti piacok lesznek nyitva a karácsonyi időszak során.
Az airdrop-csalások olyan adathalász-támadások, amelyek hamis weboldalakat, e-maileket és közösségi média-fiókokat használnak arra, hogy rászedjék a felhasználókat a hamis airdrop
A business service szektorban dolgozók 70 százaléka Z generációs. Az igényeikhez alkalmazkodás kulcsfontosságú a megtartásban - mondja Lenk István az üzleti szolgáltató központok szervezetének (ABSL) elnöke, az Eaton Enterprises magyarországi ügyvezetője. Hagyományos év végi sorozatunkban HR vezetők összegzik az évet és nyilatkoznak célkitűzéseikrő
Több mint hat évtizedes mélypontra szakadt tavaly a brit autógyártás volumene, és az alacsony bázishoz képest idén sorozatban már a tizedik egymást követő hónapban nőtt éves alapon a kibocsátás, novemberben immár 14,8%-os volt a bővülés mértéke, hiszen 91 923 autót gyártottak – derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) hon
Az országban gyakori, hogy politikusok adománygyűjtési rendezvényeket tartanak, ahol a befolyt bevétel egy részét zsebre vágják, hogy aztán visszaoszthassák.