2023. december 22. péntek

dec. 22
4:30
Brigitta tejet, olajat, lisztet és konzervet kért karácsonyra (Telex)
Egy szegedi alapítvány megkérdezte a gyerekeket, milyen ajándékot szeretnének.
dec. 22
4:30
A téli napforduló és a hozzá köthető szokások (Szakmát Szerzek)
2023. december 22-én hajnalban lesz a téli napforduló. Hogy pontosan mi is az a napforduló, és milyen szokások kötődnek ehhez a naphoz, azt megtudhatod ebből a cikkből. A téli napforduló A napforduló egy csillagászati fogalom, ami Nap helyzetét fejezi ki a Föld egyenlítőjéhez képest. Ebben a pillanatban a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben ha
dec. 22
4:42
A Miskolci Egyetem független szakértői is megvizsgálták az ácsi katódanyag-gyárban használatos anyagokat (ProfitLine)
Nem éghető és nem robbanásveszélyes – állapította meg az épülő ácsi katódanyag-gyárban majdan használt alapanyagokról és a gyártott termékről a Miskolci Egyetem laborjában végzett független szakértői vizsgálat. Az üzemre így a beruházó Bamo Technology Hungary – veszélyességi fokozatot tekintve – téglagyár kategória besorolást fog kérelmezni – tájék
dec. 22
4:42
Panellakás közel 70 millió forintért (KKV Magazin)
Növekvő érdeklődéssel, ennek ellenére negyedével kevesebb tranzakciószámmal zárta az évet a hazai ingatlanpiac, ahol érdekességekben 2023-ban sem volt hiány. Kétmillió forintnál is magasabb négyzetméterár és 319 millió forintos vételár egy-egy használt téglalakásért a Balaton közelében. Panellakás közel 70 millió forintért Szentendrén és közel 660
dec. 22
4:42
Két német cég összefogásával fejlődnek nagyot az ipari exoszkeletonok (newtechnology.hu)
A German Bionic, az elektromos meghajtású exoszkeletonok egyik legígéretesebb európai fejlesztője mintegy 16,3 millió dollárt (több mint 5,6 milliárd forintot) gyűjtött be a legutóbbi A sorozatú finanszírozási körében. Ez az összeg része a vállalat azon tervének, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatát ipari partnerével, a szintén német Mubea autóipari
dec. 22
4:42
Bejelentést tett Csák János minisztériuma, ez több tízezer diák életét megváltoztathatja (naphire.hu)
Elindult a 2024-es általános felsőoktatási felvételi eljárás, február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-vel.
dec. 22
4:45
Jövőre indul az eddigi legdrágább dunai híd építése (Infostart)
Soha ekkora összeget nem fordítottak még hídépítésre itthon. A mohácsi híd 300-320 milliárd forintból épül majd meg.
dec. 22
4:48
Közel negyedével kevesebb ingatlan cserélt gazdát 2023-ban (Igényesférfi.hu)
Növekvő érdeklődéssel, ennek ellenére negyedével kevesebb tranzakciószámmal zárta az évet a hazai ingatlanpiac, ahol érdekességekben 2023-ban sem volt hiány.
dec. 22
4:48
Miféle rovarok terjednek a fóliában nevelt paradicsomon? (Agrofórum)
A képen látható apró rovarok terjednek fóliában nevelt paradicsomokon. Saját célra termesztek, és ez az első próbálkozásom mini fóliaházamban. Mik ezek, és mivel tudok ellenük védekezni, elsősorban vegyszermentes módszerekre gondoltam?
dec. 22
4:48
Tóth Gabiból hülyét csinált az RTL, lejáratták az egész ország előtt, ennek biztos lesz következménye (Promotions)
Tóth Gabiból főműsoridőben csinált viccet az RTL.
dec. 22
4:48
8 film 2024-ből, amire már most megvennénk a mozijegyünket (Hamu és Gyémánt)
A filmrajongók feltehetően – természetesen a sikerek és a boldogság mellett – a jó filmeket várják leginkább az újévtől. Tehetik ezt ráadásul joggal, hiszen 2024 bővelkedni fog a jobbnál jobb mozikban. Ilyenből gyűjtöttünk össze most nyolcat. Dűne: Második rész (Várható premier: 2024. március 14.) DűneMásodikRész 2024 tavaszán a mozikb
dec. 22
4:48
Emberi bőrből készítettek tegezt az ókori szkíták (Magyar Hírlap)
A kegyetlen szkíták félelmetes és vérszomjas népség voltak.
dec. 22
4:48
Az egész népet kellene, legalább középiskolás fokon taní-tani! (Mínuszos)
Oktatni kell a társadalmat a mesterséges intelligencia (MI) visszaéléseiről, veszélyeiről – véli Kiss-György Máté. Az Asura Group Holding Zrt.** leányvállalata, az Asura Technologies Zrt. (egyik) vezetője egy televíziós műsorban a MI-t gyűjtőfogalomként definiálta, amelyen belül több ág létezik, ahol algoritmusok adathalmazokat elemeznek, majd ered
dec. 22
4:48
"Carbonara-botrány": közutálat tárgyává vált az olasz szakács (Magyar Mezőgazdaság)
Az olaszok nem viccelnek, ha gasztronómiáról van szó. Azt, hogy az étkezés mennyire részét képezi hazafiasságuknak, jól érzékelteti a legutóbbi, már-már országos konfliktus, mely a carbonara kapcsán tört ki.
dec. 22
4:48
6 egyszerű trükk, amivel energetizálhatod magad a téli hónapokban (in.hu)
Kimerülten ébredsz, majd később alig tudod legyőzni a délutáni szundíthatnékot? Ezek annak a jelei lehetnek, hogy különböző életmódbeli tényezők megviselik az energiaszintedet, ami kimerültséghez vezet.Dr. Alfred Tallia orvosprofesszor elmagyarázta, hogy az alacsony energiaszint legtöbbször orvosolható a napi rutin egyszerű megváltoztatásával. Szer
dec. 22
4:48
Napelemes tetőcserepet gyárt egy hazai cég (Öko-drive)
A Terrán által gyártott Generon nemcsak megbízható, hanem igen elegáns is.
dec. 22
4:54
Tölts el egy éjszakát Európa káprázatos jéghotelében! (Femcafe)
Idén 34.alkalommal épült meg a lélegzetelállító svéd jéghotel a lappföldi Jukkasjärviben. A szálloda különlegessége, hogy teljes egészében a Torne folyó jegéből készült, és tavaszra mindig elolvad.
dec. 22
5:00
Forradalmi felfedezés az inzulinról, remény a cukorbetegek számára (Infostart)
Rájöttek az amerikai Case Western Reserve University kutatói, hogy a diabéteszesek esetében miért nem működik megfelelően a stabil vércukorszintet fenntartó hormon, az inzulin.
dec. 22
5:12
Ez a férfi lehet a prágai tömeggyilkos: előre bejelentette, mire készül (naphire.hu)
A vérengés során legalább 15 ember vesztette életét, több tucatnyian pedig megsérültek.
dec. 22
5:15
Legálisan megszüntethető a rezsiszámla, napelemre ad pénzt az állam! (Alternatív Energia)
Január 15-én indul a legőjabb napelemes pályázat.
dec. 22
5:15
Soha nem ölelhette meg a kislányát az éber kómában fekvő ralis (Blikk)
Ötven perc nagyon sok idő tud lenni, főleg akkor, ha valakinek az életéről van szó. Ennyi időn át próbálták újraéleszteni Szilágyi Richárd raliversenyzőt, miután egyik pillanatról a másikra minden előjel nélkül megállt a szíve. Ricsi, ahogy felesége és barátai hívják, egy pályabejáráson vett részt, amikor megtörtént a baj... aminek immár másfél éve
dec. 22
5:18
Időjárás: kiderült, milyen idő lesz karácsonykor (Agroinform)
Sorra adják a kilincset egymásnak a frontok, szeles idő várható.
dec. 22
5:18
Gyönyörű plugin hibridet dobott piacra a Toyota (Igényesférfi.hu)
A Toyota Crown Sport PHEV 90 kilométert is képes megtenni elektromos módban, teljes hatótávja pedig az 1200 kilométert is eléri.
dec. 22
5:18
Képet találtak, így nézett ki valójában Szent István király, nagyon eltér a 10 ezresen való ábrázolástól (Promotions)
Egyetlen képünk maradt fent első királyunkról.
dec. 22
5:18
Abraziv Kft: a gépgyártás úri szabói (KKV Magazin)
A kecskeméti, közel 40 éves múlttal büszkélkedő vállalat piacvezető a szemcseszóró és takarmányipari technológiák területén. Mindkét üzletágukban teljesen vevőorientált megoldásokat alkalmaznak, és az egyedi tervezésű gépek vevői között megtalálható a Mercedes Benz, a Tesla, vagy a másik oldalon a Bonafarm csoport és az Ubm. A legfontosabb céljuk m
dec. 22
5:18
Azonnal frissítse a Chrome-ot a gépén, súlyos hibát fedeztek fel (Magyar Hírlap)
A frissítés automatikusan letöltődik, de az aktiválásához újra kell indítani a böngészőt.
dec. 22
5:18
102 éve született Dr. Bakonyi Károly (Magyar Mezőgazdaság)
Bakonyi Károly kertészmérnök, szőlőnemesítő, Csopakon született 1921. dec. 22-én a Ranolder (a mai Jásdi Pince) vincellérlakásában. Bakonyi Károly nem csak itthon, de nemzetközi körökben is ismert és elismert.
dec. 22
5:18
“Ha nem kapom meg azt a megjegyzést, hogy majd, ha a bankszektorban bizonyítok, most nem tartanék itt, ahol” (Digital Hungary)
Nem az a típus, aki megijedne a kihívásoktól: 29 évesen már marketingvezető volt a Netpincérnél, és amikor tavaly az Erste Bankhoz került, sokan rácsodálkoztak, hogy egy jóval szabályozottabbnak, merevebbnek gondolt szektorban, még mindig nagyon fiatalon bíztak rá vezetői feladatokat. Az eredmények azt igazolják, hogy abszolút a helyén van. A fris
dec. 22
5:18
Újabb befektetési körre készül a ChatGPT rivális Anthropic (Fintech)
A hírek szerint újabb nagy volumenű befektetési körre készül a ChatGPT riválisnak tartott, AI fejlesztő Anthropic.
dec. 22
5:18
Vedd észre a kiégés figyelmeztető jeleit! (Igényesnő.hu)
A stressznek van egy optimális szintje, viszont ha valakit tartósan ezen optimális szinttől eltérően ér feszültség, lehet a következménye tartós túlingerlés esetén „burnout”, míg a tartós ingerhiány esetén „boreout” szindróma.
dec. 22
5:20
Ártatlan fotó buktatta le a TV2 sztárját, már biztos, hogy egy párt alkot műsorbeli partnerével (Promotions)
Le sem tagadhatnák, hogy egy párt alkotnak.
dec. 22
5:30
Többet árt, mint használ, ha így issza a mézes teát (Infostart)
A meleg zöd teát mézzel ízesíteni jó ötletnek tűnik. A gond, hogy mégsem egészen az.
dec. 22
5:30
Az örök vitakérdés: Mit illik viselni karácsonykor? (Femcafe)
A karácsonyi öltözködés mindig is vita tárgya volt. Vannak, akik úgy gondolják, hogy ez a legjobb alkalom arra, hogy felvegyék a legszebb, legcsillogóbb és legelegánsabb ruháikat és ékszereiket. Aztán vannak, akiknek a karácsony tökéletes ürügy arra, hogy egész nap pizsamában lustálkodjanak. Szóval kinek van igaza? Mit illik viselni karácsonykor?
dec. 22
5:30
Szíven szúrta az idős bácsit az asszony Becefán (AC News)
A tragédia a becefai szőlőhegyen történt egy présház bejárati ajtajánál, a gyilkos nőt letartóztatták, az ítélet nem jogerős.
dec. 22
5:30
Magyarország védett természeti értékei – környezetvédelmi technikus szakma (Szakmát Szerzek)
A környezetvédelmi technikusok egyik fontos feladata, hogy számon tartják a védett természeti értékeket, de ezen kívül még sok fontos feladatot látnak el a környezetvédelemben. Azt, hogy pontosan mik ezek a feladatotok, és mik az ország természeti értékei, itt megtudhatod. Természetünk gazdagságának megőrzése „Magyarország védett természeti értékei
dec. 22
5:33
Ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány (HR Portál)
Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon. 18 ezer betöltetlen pozícióval toronymagasan vezet a feldolgozóipar, de nagy szükség van termék- és villamosberendezés-összeszerelőkre, takarítókra és kiseg
dec. 22
5:36
Hatalmas bajba került Trump legfőbb szövetségese, ez tönkreteheti az életét (ATV)
Rudy Giulianinak, a volt amerikai elnök egyik szövetségesének komoly döntést kellett meghoznia, miután bajba került.
dec. 22
5:36
Ítéletidő jön, ránk szakad az ég - kiadták a risztást (naphire.hu)
Ma rengeteg esőt kapunk a nyakunkba, ráadásul brutális szél is lesz.
dec. 22
5:42
Talán megsem olyan jó ötlet a 4 napos munkahét (Infostart)
A rövidített munkahét kétélű fegyver lehet - legalábbis ez derül ki egy amerikai kutatásból.
dec. 22
5:42
Újabb öt Sztárbox-epizód vizsgálata után indított eljárást a Médiatanács (ProfitLine)
Káros hatással lehet a 12 és 16 év közötti gyermekek személyiségfejlődésére az RTL „Sztárbox” című műsorában bemutatott erőszak és vulgaritás, a Médiatanács ezért több epizód miatt is eljárást indít. A testület továbbá két, külföldi joghatóság alá tartozó műsorral kapcsolatban is intézkedett.
dec. 22
5:42
Baljós hónapok várnak a magyar autópiacra: ezzel számoljon, aki 2024-ben új kocsit venne (Pénzcentrum)
Hiába csökkenek a kamatok, nyugodott meg a forintárfolyam, 2024-ben inkább áremelkedés várható az autópiacon, mintsem csökkenés vagy stagnálás - mondta a Pénzcentrumnak Gablini Gábor. A Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke kifejtette, ennek oka, hogy jövőre újabb közlekedésbiztonsági és egyéb technológiai fejlesztéseket követel me
dec. 22
5:42
Kim Dzsong Un autót váltott, fittyet hányva a szankciókra (Magyar Hírlap)
Az effajta luxusjárművek észak-koreai importját tiltja az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
dec. 22
5:42
Miért felejtünk el dolgokat azonnal, míg másokat egy életre megjegyzünk? Hogyan működik a memória? Tippek, trükkök a memorizáláshoz (Kölöknet)
Tudomány – A hétköznapi feledékenységünk jó része abból fakad, hogy naponta hatalmas mennyiségű információt kellene feldolgoznunk. A memóriahibáink tulajdonképpen a memóriánkkal szemben támasztott elvárásainkból erednek, mert elvárjuk, hogy az agyunk tökéletesen emlékezzen mindenre, amit valaha is átéltünk, illetve amit meg kell tennünk. Számos elm
dec. 22
5:45
Antall József 30 évvel ezelőtti jóslata mára valóság lett (Piac és Profit)
Harminc éve, 1993 december 12-én hunyt el Antall József. Halála előtt ugyanez év május 11-én az országgyűlés ratifikálta a Kijevben 1991. december 6-án aláírt alapszerződést, amely az Ukrán SZSZK és a Magyar Köztársaság kormányai között kötettett. A szerződés 10 évre szólt, ami, ha nincs ellenző észrevétel, öt évente automatikusan megújul, tehát ma
dec. 22
5:48
Farkasházy Tivadar két éve folyamatosan ápolja a feleségét: "Nekem most Mimi a legfontosabb" (Blikk)
Íme, a legfontosabb mű az életében: "beruházási hitelkérelmek versenyeztetése…". De ezért nem járt taps, nem volt benne minimális humor, sőt, finom irónia sem. Tudniillik ez volt Farkasházy Tivadar doktori disszertációjának címe. Ezzel aztán le is tudta az élet "kötelező, komoly" részét, hogy onnantól kezdve nevessen és nevettessen. Szóban és írásb
dec. 22
5:48
Schäfer András: erre megérte várni! (Igényesférfi.hu)
Schäfer András magyar válogatott labdarúgó számára jó visszajelzés volt, hogy hosszú kihagyása után szerdán a kezdőcsapat tagja volt az Union Berlin német bajnoki mérkőzésén.
dec. 22
5:48
Netflix és napelem egy csomagban jöhet? (Tiszta Jövő)
Egy új vizsgálatban a napelemes termék-szolgáltatási rendszerekre való hajlandóságot mérték fel.
dec. 22
5:48
Vízipókból punk lett, TV Maci horrort néz – Interjú a rejtőzködő utcaművésszel, 0036markkal (WMN)
Budapest belvárosában te is találkozhattál már a matricáival, amiken retrómesék karaktereit helyezi vicces, mai mondanivalóval bíró köntösbe. A kezei alatt újraéled Pityke őrmester, a Mézga család, a Macskafogó és még Süsü is – ő maga viszont a háttérben marad és anonimitásba burkolózik. Egy interjúra azért sikerült leültetnünk: 0036mark.
dec. 22
5:48
Új szakmákat teremt a mesterséges intelligencia (Mínuszos)
A mesterséges intelligencia (MI) mélyreható változásokat hoz: hatással van a társadalomra, a technológia fejlődésre is — állítja Fekete Csaba Csongor. A két főt foglalkoztató, tavaly 103 millió forint bevételt elérő HolistiCRM Kft. ügyvezetője, MI-szakértő szerint az utóbbi évben rengeteg írást született az MI által veszélyeztetett szakmákkal kapcs
dec. 22
5:48
Az e-mobilitás elengedhetetlen része a gyorstöltés (newtechnology.hu)
Az elmúlt években számos új megoldás született az elektromos autók töltésére – országos és globális viszonylatban egyaránt. A Schneider Electric az AC töltőinek kínálatában két új termékcsaláddal jelent meg, amelyből az egyik kifejezetten az otthoni, míg a másik az irodai, társasházi és ipari környezetre optimalizált megoldás. A közelmúltban telepí

Keresés