Most, hogy már minden ismertebb magyar banknál lehet fizetni Apple Pay-jel, azaz okostelefonnal vagy okosórával is, nem az a kérdés, hogy melyik bank vezeti be legközelebb. Hanem sokkal inkább az, hogy a piac telítődésével hogyan tovább, Apple Pay?
Húszmillió forint sürgősségi támogatást nyújt a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumnak a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül.
Egy kereskedelmi üzletet működtető kft. vásárol kávéfőzőt és kapszulát vásárol hozzá. A kávé a vásárlók rendelkezésére is (a munkavállaló is használhatja) áll. Ebben az esetben is az a szabály, hogy a gép áfája nem vonható le? Tulajdonképpen ez marketing jellegű szolgáltatás lenne, így az nem igaz, hogy a bevételszerző tevékenységet nem szolgálja.
Egy nappal az ünnepek előtt az ország jelentős részén szinte egész nap esett a hó, így sokakban éledhetett fel a remény, hogy esetleg végre fehér karácsonyunk lesz. Nos, a legfrissebb időjárás-előrejelzések szerint erre nem sok esély látszik.
A fix 5 százalékos kamaton nem változtatnak, de több kedvező változást is bevezetnek januártól a Széchenyi Kártya Program Max Plusz hiteleinél. A legfontosabb módosítás, hogy a mikrohitel maximális összegét 50 millióról 100 millió forintra emelik.
Ezt az ünnepi sütit nagyon könnyű elkészíteni. A recept előre elkészített leveles tésztát igényel ahelyett, hogy a semmiből kellene elkészítenünk, így több idő marad az ajándékok becsomagolására is, ha véletlenül az utolsó pillanatra hagytuk azt.Hozzávalók1 lap leveles tészta, hűtőszekrényben felolvasztva200 g kristálycukor350 g étcsokoládé168 bors
A tragikus baleset következtében azok a bentlakó diákok, akik éppen nem tartózkodtak a kollégium megsemmisült szobáiban, jelentős anyagi károkat szenvedtek.
Fodor Zsóka egy nemrég adott interjúban többek között arról is beszélt, hogy néha elkeseredik amiatt, hogy egyedül él. Emellett azt is megemlítette, hogy ugyan gondol a halálra, de nem foglalkoztatja túlságosan a kérdés.
Három perc után vezetést szerzett az Arsenal, Szalah hatalmas góllal egyenlített. A Liverpool az első félidőben nem kapott meg egy tizenegyest, Szoboszlai ezúttal is védekezésben jeleskedett.
Az Összefogás Pécsért Egyesület színeiben képviselőjelöltként indul a következő önkormányzati választáson Jancsula Dezső tanár. A pedagógus arról lett ismert országosan, hogy egy diákkal történt incidens miatt elítélték, de köztársasági elnöki kegyelmet kapott.
Semmi nem tudja jobban megteremteni az ünnepi hangulatot, mint a szépen kivilágított városok és a gyönyörűen feldíszített karácsonyfák. Összeállításunkban bemutatjuk az Utazási Élmények facebook csoport tagjainak legszebb képeit külföldről valamint Magyarország legszebb városaiból. Van közöttük elegáns és spontán ötletből feldíszített fa éppúgy,
Az amerikai celeb és valóságshow-sztár, Kourtney Kardashian nemrég adott életet negyedik gyerekének, a terhesség során azonban komplikációk léptek fel, ezért sürgősen közbe kellett lépni, hogy megmentsék a magzatot. A gyermek azóta megszületett, a szülei azonban csak most mutatták meg a világnak.
III. Károly nagyon hálás a Buckingham-palota személyzetének, ezt pedig ajándékkal is kifejezi számukra – néha azonban meglehetősen furcsa ötletei vannak.
Azt már tudjuk, hogy a Beckham család az egyik leglazább család, amelyikről folyamatosan cikkeznek az újságok. A gyerekek már tulajdonképpen felnőttek, ennek ellenére a legtökéletesebb nyaralás számukra is az, ahol mindenki együtt van.
Te is elkönyvelted magadban, hogy "nem tudsz jól rajzolni"? Sajnos sokan kaptunk ilyen visszajelzéseket gyerekkorunkban, ami miatt elidegenedtünk a rajzolástól, színezéstől. Holott ez ösztönös ősi nyelvünk, amivel felnőttként is erősíthetjük az érzelmi izmainkat, és ennek hatása rövid időn belül érezhető – de hogyan?
Pakisztán északi részén, a Karakoram-hegységben a klímaváltozás miatt gyorsabban olvadó gleccserek jeges gleccsertavakat hagynak hátra, amelyek átszakadva eláraszthatják a közeli falvakat. Volt, akinek elragadta a fiát a villámárvíz, és a holtteste sem került elő. A gyönyörű tájon élő helyiek ha akarnának se tudnának beköltözni a városba, ezért úgy
Az előrejelzésnek megfelelően szombaton intenzív havazást kapott az ország. Vasárnap estig talán marad valami a nagy fehérségből, de az ünnep napjain tavaszias hőmérséklet várható. Addig nézhetjük a fotókat...
A szokás nagy úr, és ez a gasztronómiában is igaz. A tradicionális zöldségeket általában úgy használjuk fel, ahogy megszoktuk, így pedig értékes részeiket kidobjuk a kukába. Ez a helyzet a paprika esetében is, ahol nem csupán a termést fogyaszthatnánk.
A Hamász palesztin terrorszervezet több tucat fegyverese vesztette életét, amikor Izrael légicsapást mért a Gázai övezetben egy épületre - közölte szombaton az izraeli hadsereg (IDF).
A rapper-műsorvezető és Pápai Joci nagy örömmel üzenget egymásnak a közösségi médiában annak apropóján, hogy mindketten az RTL-nél folytatják tévés pályafutásukat.
A Bolgár Rally bár már több mint 50 éves múlttal rendelkezik, a WRC naptárba azonban csak 2010-ben tudott bekerülni, talán sokan már nem is emlékeznek az akkori versenyre, nem úgy a magyar szurkolók. No meg, Turán Frigyes és Zsiros Gábor. A Bolgár Rally még 1970-ben lett létrehozva Zlatni Piassatzi Rally néven és azonnal az akkori
Az Év Magyar Autó 2023 díjas Suzuki S-Cross vezet, a kompakt autó mögött második a szintén esztergomi, immár full hibrid hajtáslánccal is kapható Vitara, harmadik a győri Audi Q3. Az idén forgalomba helyezett 12 tonnánál nehezebb 610 busz közel felevolt magyar gyártmány (200 Kravtex Credo Econell 12, 48 BYD 9UD, 47 Kravtex Credobus Econell 18 Next,
Egy frissen megjelent jogszabály értelmében a CSOK Plusszal vásárolt városi ingatlanok teljes egészében illetékmentesek lesznek, míg eredetileg a vételár 80 millió forintot meghaladó része után fizetni kellett volna. A változás a Bankmonitor számításai szerint 2,8 millió forint megtakarítást jelent egy 150 millió forintért megvásárolt ingatlan eset
Miután a napokban csődöt jelentett a programozói kurzusairól ismert Green Fox, kérdésessé vált, hogy mi lesz a sorsa a képzés díját már kifizető tanulóknak és mentoraiknak. A piac egyik legnagyobb európai szereplője, a Magyarországon is piacvezető Codecool programozóiskola vállalja, hogy a folyamatban lévő tanulmányok befejezhetőek náluk, ennek meg