Mostanára már hagyománnyá vált az állatkerti karácsony a fővárosban: a több mint 150 éves Fővárosi Állat- és Növénykert idén sokadik alkalommal rendez az állatoknak karácsonyi ünnepséget.
Az NB I.-ben 2015 óta létező fiatalszabály a klubok pénzügyi megsegítését szolgálja. A játékosoknak viszont sokszor károkat okoz, hogy náluk jobbak helyett játszanak 21 éves korukban, és amikor már nem hoznak pénzt, elküldik őket. Volt öltöző, amit ez a szabály vert szét.
Karácsony Gergely az árvízi védekezésben részt vevő fővárosi vállalatok vezetőivel tartott egyeztetés után döntött az elsőfokú készültség elrendeléséről.
A streaming aranykorában nem meglepő, ha egy-egy alkotás elkerüli a figyelmünket, a különböző internetes csatornák ugyanis halomszámra ontják magukból a filmeket és sorozatokat. Nem árt azonban mégis nyitott szemmel járni, a kimaradt mozik között ugyanis akadhat olyan, ami akár a kedvencünk is lehetne. Alábbi listánkban olyan alkotásokat mutatunk –
A mai napon a 2. évaddal véget ért a Télapu sorozatváltozata, ennek kapcsán emlékezünk meg a franchise egyik ikonikus szereplőjéről, aki egyebek között magyar származású.
A Duna áradása miatt vasárnap 0:00 órától elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a főpolgármester, vasárnaptól tilos parkolni az alsó rakpartokon.
Legújabb rendezésében igyekszik elkerülni az életrajzi filmes kliséket, mégis az Oscar-vadászat tankönyvi példáját teszi le az asztalra. Maestro-kritika.
Az ukrán-orosz fronton elszaporodott rágcsálók betegséget terjesztenek a katonák között, ráadásul komoly kárt tesznek a fegyverzetben is - közölte a brit hírszezés.
Mindannyian ismerjük a történetet: a fiú találkozik a lánnyal, egymásba szeretnek, összeköltöznek, és életük hátralévő részét azzal töltik, hogy egy franciaágyban a paplanon veszekednek.De talán mégsem ez az egyetlen lehetséges út. Kiderült ugyanis, hogy sokunknak kezd elege lenni ebből a közös ágy dologból. Elvégre a partnered rágódása miatt akár
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Mukics Dániel elmondta: leginkább a nyugati országrészben van szükség a tűzoltók segítségére. Elzárt település nincs az országban. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Fertőszentmiklóson a heves esőzés miatt egy általános iskolába tört be a víz, a tetőszerkezet erősen beázott. A Fejér vármegyei Vértesbogláron egy család
Évtizedünk társadalmi és befektetési trendjei egyértelműen felértékelik a hölgyek szerepét – legyen szó épp a vagyonok megszerzéséről, vagy épp a vagyonosok kiszolgálásáról: a nőknek már nem a pult mögött, hanem a vagyonkezelési piacokon van a helye – összegezte szakmai anyagának meglátásait a Blochamps Capital az első női wealth management vezetői
Wales egyik déli zugában van egy olyan gyár, amely egész évben termeli a karácsonyi díszeket. A Cwmbran városában található bemutatótermekbe ellátogatók valóságos túladagolást kaphatnak tőlük. Az igazi nagyüzem azonban a Kínában található Jivuban folyik, ahol 600 gyár ontja minden évben az ünnep kellékeit.
Valljuk be, a legtöbb karácsonyi dal ízléstelen, borzalmas, de azért néhány gyöngyszem becsúszott az évek során. Múlt héten a Rolling Stone magazin olvasói megszavazták, melyek a legjobbak.
Betti 16 évvel ezelőtt költözött az Egyesült Királyságba. Ott nyitva állt a lehetőség, hogy az anyukája 59 évesen ismét terhes legyen. Csak épp az ő gyerekével, aki az unokája.
Drámai pillanatok történtek az M3-as autópálya bagi lehajtójánál: megállt egy hathetes kisbaba szíve, s egy arra tartózkodó és szolgálatot ellátó zászlós rendőr mentette meg a pici életét. A hős rendőr a kamerák előtt emlékezett vissza a drámai pillanatokra.
Az aztékokról kialakult kép a kegyetlen harcaikkal és gyakori emberáldozataikkal hajlamos egy erőszakkal telített, halálmániás kultúrát sugallni. Ennek ismeretében aligha lesz meglepő, ha egy feláldozott emberi test kezében talált azték hangszer "halálsíp" néven vált ismertté.
A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az éllovas Arsenallal az angol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának szombat esti rangadóján.
Három napig volt egy sziklarepedés fogságában az az amerikai férfi, aki a kaliforniai San Diego tengerpartján az egyik sziklán megcsúszott, és egy repedésbe esett ahová beszorult. Napokig hiába jajveszékelt, nem hallották meg, de amikor a menekítésre került a sor, az sem ment zökkenőmentesen.
Rendkívüli közgyűlést tartott a Budapesti Értéktőzsde, amelynek keretében Virág Barnabást, a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnökét választották meg a BÉT új elnökének. Az új elnök irányítása alatt folytatódik a tőzsde piacfejlesztési stratégiájának a végrehajtása. A vezériga