Bár Venezuela fellélegezhet a szomszédos Guyana inváziójának veszélye miatt, néhány (volt) globális nagyhatalom nem kockáztat. Az Financial Times szerint az
Az orosz kormány kedden két évvel, 2025 végéig meghosszabbította bizonyos áruk és berendezések kiviteli tilalmát - közölték szerdán a kormány honlapján.
A romániai panziótűz további, hetedik halálos áldozatát találták meg a tűzoltók szerdán reggel a Prahova megye Tohani településen, egy eltűntet továbbra is keresnek - közölte szerdán a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Miután a hónap elején sikertelenül zárultak az Ukrajnának szánt 50 milliárd eurós négyéves segélycsomagról szóló tárgyalások, az Európai Unió egy akár 20 milliárd eurós tartaléktervet dolgoz ki az ukrajnai költségvetési válság elhárítására. A lépésre azért került sor, mert Orbán Viktor magyar miniszterelnök kifogást emelt az eredeti finanszírozási
Holnaptól már megvásárolhatja, de a pirotechnika nem játék! Legyen körültekintő, hogy hol és mit vásárol! Ha megvette, használja ésszel, biztonságosan!
Battonyán, 2023. december 23-án délelőtt egy vásárló az egyik boltban felejtette a mobiltelefonját. Amikor visszament érte, a készülék már nem volt ott. Az üzlet biztonsági kamerájának felvételéről kiderült, hogy ki vihette el. A férfi, amikor a rendőrök megjelentek a lakásán, önként elővette a telefont és elismerte a lopást. A készülék így visszak
Parragh László, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában kiemelte, a kamara számítása szerint 2024-ben a magyar gazdaság 4-5 százalékkal növekedhet, az infláció 5-6 százalék körül alakulhat a 2023. évi 17,7 százalék után. Évértékelőjében kitért a kamara szakképzés területén vállalt jelentős szerepére, ezt seg
A hitelezési struktúrát használó 20 milliárdos támogatást Orbán már nem tudná megfúrni, mert nem szükséges hozzá a tagállami vezetők egyhangú egyetértése.
Szenteste 196, december 25-én 137, 26-án pedig 128 esetben avatkoztak be a tűzoltók. A három nap alatt 104-szer kellett tüzet oltani, ebből 58 helyszínen épület égett, 358 esetben pedig műszaki mentést végeztek.
A Deloitte november végén tette közzé nyolcadik Art&Finance jelentését, amelyet az ArtTactic adatelemző céggel közösen készített. A kétévente publikálásra kerülő kutatás 2023-as kiadásának célja továbbra is, hogy rávilágítson a művészet pénzügyi vonatkozásaira és ezek alakulására. Foglalkozik többek között a gyűjtők következő generációjával, a művé
Az Utrechthez tartozó De Bilt városrészben karácsony első napján 12,5 Celsius-fokra, karácsony másnapján pedig 11,3 Celsius-fokra emelkedett a hőmérséklet.
Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromos autógyártójának számító, kínai BYD. Ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca közlése szerint december 22-én pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Karácsony második napján átlagosan 9,6 Celsius-fokkal volt melegebb az ilyenkor szokásosnál - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szerdai Facebook-bejegyzéséből.
Bár javultak a kínai ipari vállalatok profitszintjei a tavalyi bázishoz képest, még mindig visszaesés látszik a járvány sújtotta 2022-höz képest is. Egyelőre a már legyártott készletek értékesítése javít az összképen, de az egyre erősebb deflációs hatások, valamint a még mindig alacsony belföldi kereslet egyre baljósabb képet vetítenek előre.
A 2021-es, 2022-es és 2023-as Formula–1 világbajnokság győztesét elutasították, amikor egy nagyteljesítményű autót akart kibérelni a nyaralásán - mivel még "túl fiatal volt hozzá".
Erősre sikerült 2023 az amerikai részvénypiacokon, közel vagyunk hozzá, hogy az irányadó részvényindexek, a Dow és az S&P 500 történelmi csúcson zárjanak. Mi lesz jövőre, mely szektorok és részvények lehetnek izgalmasak a befektetőknek? Az elemzői vélemények alapján próbál tippeket adni a Marketwatch friss listája.