Igazi karácsonyi meglepetés: titokban harmadszor is férjhez ment Demcsák Zsuzsa. A Farm VIP műsorvezetője az ünnepi készülődés utolsó pillanatában a saját Instagram-oldalának 24 óráig elérhető történetében árulta el, hogy a korábbi kudarcok ellenére ismét kimondta a boldogító igent.
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter lapunknak beszámolt az európai uniós források helyzetéről, a kereszténydemokrácia válságáról, Ukrajna uniós csatlakozásáról és a magyar elnökség jelentőségéről is.
Ha megkérdeznénk a világ összes anyukáját, tapasztalt-e bármiféle egészségügyi problémát a szülést követően, valószínűleg szinte mindannyian fel tudnának sorolni néhányat.
Csorba Dávid szerint nem kell félni a mesterséges intelligenciától, az emberiség – a természeténél fogva – soha nem engedi majd át az irányítást a gépi gondolkodásnak. Márpedig kevesen vannak, akik Dávidnál jobban otthon lennének a témakörben: a 31 éves fiatalember ugyanis a mesterséges intelligenciának köszönhetően tud újra beszélni. Dávid Duchenn
Csaknem 1200 kilométeren van árvízvédelmi készültség Magyarországon, a Duna Budapestnél csütörtökön tetőzik - tájékoztatta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője kedden az MTI-t.
Tizenkettedik alkalommal osztották ki a Caritas Hungarica-díjakat Budapesten azoknak az országszerte munkálkodó plébániai karitász önkénteseknek, akik az év folyamán legtöbbet tettek a rászorulókért. Idén összesen harmincnyolc főt díjaztak a budapesti Magyar Szentek templomában. Az elismeréseket Spányi Antal, a Katolikus Karitász püspök-elnöke adta
Soponyáról a legtöbb embernek a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál jut az eszébe, amit idén már 16. alkalommal rendeztek meg az Ökoturisztikai Központ területén.
Lizzy Card, PlanAll, Remind, Tudatosság napja – mind-mind Szilágyi Gábor sikereinek és munkájának egy-egy állomása. A siker pedig nem a véletlen műve, sokkal inkább azé a vállalkozószellemű bátorságé, ami Gábort végig kísérte az elmúlt több mint húsz évben. Az elszántság mellé társul szegődött még hozzá az úton a kitartás, a folyamatos kíváncsiság
A Budget Direct biztosítótársaság 825, 18 év feletti ausztrál állampolgárt kért meg arra, hogy osszák meg a közúti dühöngéssel kapcsolatos tapasztalataikat, majd a válaszokat összehasonlította egy 2021-ben végzett hasonló felmérés eredményeivel
Az etikus hacker, Ash Shatrieh megosztotta a tippjeit arra vonatkozóan, hogyan lehet észreveni, ha egy hacker hozzáfért a fiókjaihoz. A kiberzseni többek között azon dolgozik, hogy azonosítsa a kibertámadásokkal szembeni sebezhetőségeket.
A művészettörténetoktatást hoszú ideje csonkolták, 2024-től ez a tantárgy megszűnik az állami fenntartású gimnáziumokban, ami már évek óta tudható. Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész Facebook posztjában fejti ki, mi a baj ezzel. Véleményírását változtatás nélkül közöljük. (Nyitókép: A sikoly (Skrik) Edvard Munch expresszionista festő képének ré
Mintegy 850 ezren élnek már élettársi kapcsolatban Magyarországon, öt százalékkal többen, mint egy évtizede, derült ki a november végén publikált népszámlálási adatból. Csak kisebb részük teszi hivatalossá az életközösséget, pedig többféle előnnyel is jár, ha a kapcsolatról nyilatkozik a pár, és azt bejegyzik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartá
A retinolt valóságos bőrápolási csodaszerként tartják számon, van néhány fontos dolog viszont, melyekkel fontos tisztában lennünk, mielőtt mindennapi rutinunk részévé tennénk használatát.
Ha a gyerekednek van okostelefonja, vagy használhat egyedül számítógépet a szobájában, nagy valószínűséggel érték már atrocitások az online térben. A megoldás azonban nem a teljes tiltás, állítja Meggyesfalvi Boglárka gyermekvédelmi szakember, a brit Centre for Abuse and Trauma Studies munkatársa.
Több mint kétszázmillió forint támogatásból fejlesztett naperőmű-felügyeleti rendszert a kábelgyártással, kohászattal, megújuló energiával és gépgyártással foglalkozó Deák Delta Kft. A vállalat a 363 millió forint összértékű fejlesztéshez 206 millió forint támogatást kapott a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap programban. Azt írták, a
A Bridgestone Solar Challenge autóverseny messze eltér minden hagyományos motorsporttól: a cél az, hogy a nevezők egy elektromos autóval, egyetlen feltöltéssel plusz napenergiával szeljék át Ausztráliát, 3000 kilométeres utat teljesítve. A héten zajló többnapos megmérettetésen az élboly közelít a táv feléhez. Jelenleg a belga Innoptus Solar Team ve
A metszőolló-választás egy kényes téma, mert mindenki esküszik valamire. De az évek során sok olyan metszőolló-kérdést kellett megválaszolnom, ami alapján sikeresen választottak metszőollót már az olvasóink.
Bármelyik nagy makrogazdasági mutatót tekintjük, sok a lefele mutató kockázat. Jövőre sokkal valószínűbb az éves átlagos 7, mint a kormány által előrejelzett 4-5 százalékos fogyasztóiár-index. Ráadásul a magyar kormány által kinyitott külpolitikai frontok nagy száma miatt egyáltalán nem lehet adottnak venni azt, hogy a jelenlegi (így sem csekély) u
A külföldi vendégek visszatértek Budapestre, vidéken viszont nagy a baj - így lehet summázni a hazai turizmus 2023-as évét. Sok volt a gond: hatalmas a drágaság, romlik a jövedelmezőség, sokan be is zártak.
Botrány vagy ismeretterjesztés? A nyilaskeresztet az idősebb generációnak nem kell bemutatni. A hungarista politikus, katonatiszt, Szálasi Ferenc pártjának rettegett jelképévé vált, és a jelenlegi hazai szélsőjobbos szervezetek is hasonló embléma alatt masíroznak.