Bár a fogyasztói szokások változóban vannak, a szilveszteri asztal sztárja várhatóan idén is a virsli lesz. A magyarok körében kedvelt húskészítményből az egész éves mennyiség közel negyede az év utolsó hónapjában kel el. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) arra hívja fel a figyelmet, hogy a virsl
A karácsonyi ünnepi időszak részeként december 27-én, Szent János napján a borszentelési szokásokat felelevenítve Ferenc pápa audiencia keretein belül apostoli áldását adta a tokajira és általában a magyar borra.
A köztársasági elnök "Így készült a karácsonyi interjú" kísérőszöveggel tett ki egy tucat képet a Facebookra, amelyek a HírTV-nek adott karácsonyi interjúja felvételei alatt készültek.
Tévedésből kapott 55 euró helyett tizenötezer eurónál magasabb vízszámlát egy 88 éves asszony Olaszországban, aki az összeg hallattán rosszul lett és meghalt vasárnap este.
Január elsején öt órára várják a zenekedvelőket a Continental Arénába egy számukra ünnepi esztendő első napján, hiszen a zenekar 85 éves lesz 2024-ben, míg az országban elsőként létrehozott majorette csoport 50 éves jubileumnál tart.
Tévedésből kapott 55 euró helyett tizenötezer eurónál magasabb vízszámlát egy 88 éves asszony Olaszországban, aki az összeg hallatán rosszul lett és meghalt vasárnap este.
A bolgár hatóságokkal karöltve indítottak év elején nemzetközi nyomozást a Nexo ellen, pénzügyi bűncselekmények, pénzmosás és az Oroszország elleni nemzetközi szankciók megsértése miatt. Akkor a bolgár televízió így nyilatkozott: “Jelenleg jól ismert bolgár állampolgárok tulajdonában lévő, Nagy-Britanniában, Svájcban és az Egyesült Államokban kript
Nem friss civilizációs ártalom, hogy elálmosodunk, fáradtnak érezzük magunkat a nagy trakták után, évezredek óta ebben vagyunk. Egy sok ételünkben megtalálható aminosav a felelős a punnyadásért, de lelki okai is lehetnek a jóllakott bebólintásnak.
A forrólevegős sütő volt idén az év slágere a műszaki termékek között, ezt vették a legtöbben a magyarok közül - jött ki a nem várt eredmény az egyik hazai kereskedelmi cég felméréséből. 2023 nagy vesztesei a beépíthető konyhagépek voltak, amelyek 2022-ben rekordévet zártak, idén azonban közel 30%-kal csökkent a forgalom. Ez részben az állami ösztö
A vártnál nagyobb mértékben élénkülhet a fogyasztás, az EU-val történő kiegyezés után gyorsan lehívhatjuk a felszabaduló forrásokat, miközben a külső környezet is kedvezőbb lehet – csak néhány a több pozitív kockázat közül, amely a 2024-es évet övezi a magyar közgazdászok szerint. Ha az optimista szcenáriók válnak valóra, a magyar gazdaság növekedé
Végig hű maradt választóihoz, az őt elgáncsoló Helmut Kohlhoz és Angela Merkelhez, megoldott mindent, amit rábíztak, és hazánkat is haláláig megőrizte szívében.
Magyarországon több mint 600 ezer nyugdíjas juttatása a százezer forintot sem éri el. Számukra, de a többi idős ember számára is nagy segítség lenne a nyugdíjprémium. A nagy kérdés az, jár, vagy nem jár 2024-ben az összeg. Illetve az, hogy ha nem jár, kompenzálhatja-e másképp a kormány az időseket?