Patinás és gyönyörű helyszín, rendkívül elegáns vendégsereg, lenyűgöző programok, pazar vendéglátás és méltó elismerések. Leginkább így jellemezhető a hétvégén megrendezett Leader Of The Year Üzleti Díjátadó, ahol a kiemelkedően sikeres, példa értékű pályafutást és munkásságot ezúttal is hét különböző kategóriában ismerték el.Cégvezetőnek lenni fel
A kereskedési nap felénél a BUX-index 0,5 százalékos pluszban áll, a mai emelkedéssel új történelmi csúcsra került a magyar tőzsde. A hazai blue chipek közül a Magyar Telekom vezeti az emelkedést, miután rendkívül magas célár érkezett a részvényre.
Tóth Gabi kislányának december harmadikán volt a születésnapja, amely alkalomból Tóth Vera egy csodaszép fotót posztolt. Utólag is nagyon boldog születésnapot, Hanna Róza!
Időről-időre felmerülő kérdés, hogy a cég tagja miként felel a cég által felhalmozott tartozásért. Különösen a kft. esetén szokott előkerülni a tag felelősségének kérdése, hiszen a kft. lényege a tagok korlátozott felelőssége. Ez sem jelenti azonban, hogy a kft. tagja soha nem vonható felelősségre a cég által ki nem fizetett tartozásért – hívja fel
Ahogy a hőmérséklet változik, az állatok változtatják élőhelyüket, így a kórokozóknak is több lehetőségük van arra, hogy terjedjenek. A BBC cikke szerint az is lehetséges, hogy a következő világjárványt az instabil éghajlat okozza majd.
“Én ilyen kijelentést, hogy a török nagy nemzetgyűlés az év végéig megszavazza a svéd NATO-csatlakozást, nem hallottam" - nyilatkozta Szijjártó Péter az ATV kérdésére a NATO tanácskozásról, hozzátéve: még bizottsági döntés sem született Ankarában. A kormány célja, hogy “ne mi legyünk az utolsók", “de a parlament dönt".
Ausztriában több mint húszezer háztartás maradt áram nélkül vasárnap a heves havazás miatt - közölte az Energie Steiermark helyi áramszolgáltató vállalat.
Frank Zappa a könnyűzene egyik legegyedibb csodabogara volt, aki magát sosem tartotta annak. Az utolsó fellépése nem sokkal halála előtt Budapesten volt.
Nincs B terv a jövő évi párizsi olimpia belvárosi megnyitójára - jelentette ki a francia sportminiszter azután, hogy szombaton a Szajna-parton, az Eiffel-torony közelében egy férfi megtámadott három embert, közülük egyet megölt.
Pennsylvania kormányzója kíméletlenül nekiment egy antiszemita tüntetőkből álló csoportnak Philadelphiában, miután az Izrael-ellenes emberek a Center Cityben található Goldie’s étterem előtt vonultak fel, és azt skandálták: Goldie, Goldie, nem bújhatsz el, népirtással vádolunk!
Mint azt az atv.hu is megírta, nem engedték át az ukrán határon Petro Porosenko volt ukrán elnököt. Porosenkot a lengyel határon állították meg, s ugyan volt engedélye elhagyni az országot, ezt azonban egy titokzatos levélre hivatkozva időközben visszavonták.
A kereskedelmi óriást erős kritika érte korábban azzal kapcsolatban, hogy a műholdas internetszórásban rivális SpaceX űrlogisztikai szolgáltatását nem vette igénybe.
Az ökoszisztéma-építésben, a gazdaság- és iparpolitikában több megújulás is várható az új iparstratégia mentén. Erről a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára beszélt egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.