December második hétvégéjén immár 14. alkalommal a méz fővárosává válik Gyula. A közeledő Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztivál kapcsán a 3Témában Árgyelán Jánossal és Hajdú Tiborral a rendezvényről, az idei méhészeti évről és az ágazatot sújtó problémákról beszélgettünk.
Komoly kérdéssel fordult az agrárminiszterhez a Mi Hazánk, a párt azt szerette volna megtudni, hogy a hazánkban lábukat megvető vadállatok (aranysakál, medve, farkas) által okozott károkat ki fogja megtéríteni.
A Nasa öregecske Hubble teleszkópja jelenleg biztonsági üzemmódban van, mivel egy visszatérő műszaki hiba miatt a több mint 30 éves űreszköz nem működik.
Mindig a megértés, a tudomány volt az érdeklődése középpontjában, és soha nem álmodott arról, hogy a kutatásaiért díjat kap - egyebek mellett erről beszélt Karikó Katalin szerdán Stockholmban, újságírók előtt.
Egyre gyakrabban előforduló probléma, hogy a vad betéved a lakott területre, és kárt okoz a kertekben. Ennek több oka is van, de miként tudunk védekezni a nem szívesen látott vendégek ellen?
2025-től a Hankook lesz a WRC hivatalos gumiszállítója a Motorsport Világtanács mai döntése alapján. A koreai márka a Rally1, Rall2 és Rally3-as autókat is ellátja.
A brazil szövetségi erdőirtásellenes ügynökségek több mint 1500 dolgozója jobb fizetést és jobb munkakörülményeket követel Luiz Inácio Lula da Silva elnöktől – derül ki az általuk aláírt levélből, amely a Reuters hírügynökség birtokába jutott szerdán.
Svédország védelmi együttműködési megállapodást írt alá Washingtonnal, amely hozzáférést biztosít az Egyesült Államoknak a skandináv ország területén lévő összes katonai támaszponthoz - közölte Pal Jonson svéd védelmi miniszter szerdán.
Költségvetési munkacsoportot hozott létre a kormány Varga Mihály pénzügyminiszter vezetésével - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerdán az MTI-vel.
Bejártuk a kormány és egy arab milliárdos közösen tervezett ingatlanbefektetésének területét a Rákosrendező vasútállomásnál. A régi vágányok egy részét visszavette a természet, a spontán kinőtt erdő fái között kunyhók, kóbor kutyák és sok szemét. A talajt száz éve szennyezhetik ezen a területen, és valószínűleg itt maradt a legtöbb hatástalanítatla
A kormány szerint az Európai Bizottság feleslegesen sok vakcinát rendelt a Pfizertől, ezért nem fizetett az utolsó tételekért. Közben kiderült, hogy azok után az oltóanyagok után nem teljesített a magyar vezetés a gyógyszercég követeléseit, amelyeket külön kérvényezett azután, hogy eredetileg nem vett részt a közös uniós beszerzésben. Úgy fest, hog
Oroszország feletti győzelemről és "minden nehézség ellenére" tisztességes béke eléréséről biztosította honfitársait Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán, a fegyveres erők napján.
Fiatalos ragyogásának és üde bőrének köszönhetően Meryl Streep egyáltalán nem úgy néz ki, mint egy hetvenes éveiben járó hölgy. Vajon mi lehet a titka?
Az izraeli csapatok a Gázai övezet déli részében található Hán-Júnisz központjában, házról házra haladnak előre, és harcot vívnak a Hamász palesztin iszlamistáival - közölte szerdán az izraeli hadsereg.
Úgy tűnik, hogy a gyöngyházszínű körmök az idei tél nagy sztárjai.Képzelj el néhány kecses és értékes gyöngyöt, amint körömdíszedben kavarognak, a csillogó hópelyhekre emlékeztetve egy fagyos reggelen. A gyöngyház körmök a mázas fánk körömtrend frissített változata, amely az idei karácsony elengedhetetlen szereplője. A gyöngyházas téli mani
Az orosz államfő a saját különgépén is éles fegyverekkel felszerelt vadászgépek gyűrűjében utazik. Az Emirátusokban és Szaúd-Arábiában fontos tárgyalások vártak rá.
Ajánlást adott ki az MNB a hazai biztosítóknak az éghajlatváltozási, környezeti kockázatok azonosításáról, kezeléséről és közzétételéről, illetve üzleti tevékenység során a környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítéséről. A piac szereplői az aszálybiztosításoktól a felelősségi kárviselésen át egészen a befektetések átértékelődéséig számos m
A Szolnoki Szigligeti Színház nagy sikerrel játszott Molière: A fösvény című komédiáját a Nagyszínpadon láthattuk. A zsűrivel egyetértve sokan vélekedtek úgy, különösen jól sikerült produkciót láthatott a közönség.
Az Oroszország elleni szankciók állítólagos megsértésére vonatkozó, az Egyesült Államok által vezetett vizsgálatra válaszul a ciprusi hatóságok utasítást adtak ki a helyi bankoknak, hogy függesszék fel a rubelben történő tranzakciókat, és vizsgálatot indítottak jogi és könyvelő cégek ellen, amelyek a gyanú szerint orosz érdekeltségű vállalkozások g
Baromfiból, halból egyre többet, sertéshúsból egyre kevesebbet eszünk, míg a marhahúsfogyasztás stagnálni fog - mondta el Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója az MMG Direkt adásában.
Skeet Ulrich az 1996-ban bemutatott Sikoly című horrorfilmnek köszönhetően vált ismertté és azonnal megvetette a lábát Hollywoodban. Ám annak idején bizonyára még ő maga sem hitte, hogy valaha ilyen sikeres lesz, gyermekkora ugyanis tele volt megpróbáltatásokkal.
Leváltották a gazdasági kabinet éléről Varga Mihályt. Az erről szóló rendelet kedd este jelent meg. Az elemzők szerint a pénzügyminiszter a belső politikai harcok vesztese lehet. Hozzátették a kabinetet érintő módosításokból pedig a miniszterelnök bizalmatlansága és tanácstalansága tükröződik.
Fennáll a veszélye annak, hogy az ember okozta klímaváltozás miatt végérvényesen tönkremegy a Föld természeti rendszerei közül öt, például óriási jégtáblák olvadnak el, és óceáni áramlatok változnak meg. Ezt állapította meg kétszáz tudós, akiknek csoportja az ENSZ idei éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) szerdán mutatta be jelentését.