2023. december 6. szerda

dec. 6
6:27
Gyerekek kezébe adják a Parlament kulcsait, sőt! (Infostart)
Idén is karácsonyi programok sorával készül a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat. A szervezet ezúttal is több száz hátrányos helyzetű gyermeknek teszi szebbé az ünnepi időszakot. A részletekről Edvi Péter alapító-elnököt kérdeztük.
dec. 6
6:27
Több ezer OTP Simple felhasználó fiókját törték fel kedd este (444.hu)
Az OTP szerint anyagi kár nem keletkezett.
dec. 6
6:27
Sorra veszik fel a muszlim vallást az amerikai influenszerek (ATV)
Az online politizálás legújabb fordulataként fiatal amerikai influenszerek, akik szolidaritást akarnak vállalni Gázával, kijelentik, hogy felvették a muszlim hitet.
dec. 6
6:27
Kiderült végre, kik lettek a Párharc győztesei (BorsOnline)
Kedd este a dobogó legfelső fokára állhattak.
dec. 6
6:27
"Első osztályban minden gyereknek van egy hete, ami csak róla szól" - Eszter mesél az amerikai oktatási rendszerről (SzMo)
Már a kicsiket is megtanítják prezentálni, a szülők bemehetnek velük ebédelni, és ha baj van, terapeuta foglalkozik a gyerekekkel. A kiköltöző magyarok külföldi oktatási rendszerben szerzett tapasztalatairól szóló sorozatunkat az Egyesült Államokkal folytatjuk.
dec. 6
6:27
Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele (Bank360 blog)
Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.
dec. 6
6:33
Adócsomag: 2024. évi változások az szja-törvényben (Adózóna)
Számos ponton megváltoztak a parlamenti vita során az őszi adótörvény-módosítási javaslatcsomagban a személyi jövedelemadóra vonatkozóan eredetileg előterjesztett rendelkezések. A nemrégiben kihirdetett 2023. évi LXXXIII. törvény már nem tartalmazza az egyéni vállalkozók adózásának 2025-től javasolt radikális átalakítási javaslatait, ugyanakkor 202
dec. 6
6:33
Izrael minden eddiginél hevesebben támadja a Hamászt Gázában (444.hu)
Az izraeli hadsereg kedden elérte a Gáza déli részén fekvő Hán Júnisz központját, és körbevették a várost.
dec. 6
6:33
Tovább fizethet balesete miatt az önvezető autós cég (autopro)
A Cruise-t a hatóságok megtévesztése miatt vonhatják felelősségre.
dec. 6
6:33
Vissza az eredeti tervhez? Újabb csavar a Fertő tó ügyében (AQUA)
Néhány hete csökkentett tartalmú beruházásra írtak ki közbeszerzést, ám november közepén mégis a változatlan tartalmú beruházás kapott engedélyt a világörökségi Fertő táj területén. A magyar állam eddig két pert is vesztett a Fertő tó Barátai Egyesület és a Greenpeace Magyarország ellen a környezetvédelmi működési engedély ügyében. Nemrég csökkente
dec. 6
6:33
Egyre többfelé vált havazásba a csapadék, 20 centi is eshet (Infostart)
Egyre nagyobb területen esik a hó a Dunántúlon és a Duna vonalában is, és a nap folyamán várhatóan többfelé tovább folytatódik a havazás, átmenetileg helyenként előfordulhat vegyes/folyékony halmazállapot – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szerda hajnalban.
dec. 6
6:33
Sürgősen szerezd be: ez a filléres eszköz megelőzheti az adventi koszorúk okozta lakástüzet (Femcafe)
Vasárnap meggyújtottuk az adventi koszorú első gyertyáját. Ezzel kezdetét vette az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha nem biztonságos koszorút veszünk, rosszul készítjük el, vagy rossz helyre tesszük, könnyen a tűzoltókra várakozás időszaka lehet belőle.
dec. 6
6:33
Lőport és dinamitot raktak az ülése alá, mégis végigcsinálta a forgatást a Star Wars színésze (Hamu és Gyémánt)
A Star Wars egyik szereplője elmondta, hogy a filmsorozat első részének forgatásán megdöbbentő módszerekkel dolgoztak.
dec. 6
6:33
Benjámin Netanjahu: az izraeli erők a Hamász zászlóalj-parancsnokainak a felével végeztek (Magyar Hírlap)
A keddi volt eddig a legintenzívebb nap az október végén indult szárazföldi hadművelet kezdete óta.
dec. 6
6:33
A Dnyepernek van egy rossz tulajdonsága (Mandiner)
Nyugatról keletre pont olyan széles mint keletről nyugatra.
dec. 6
6:33
Eurobarometer: A magyarok közel háromnegyede szerint az ország javára vált az EU-tagság (Telex)
A legtöbben, tízből négyen a munkalehetőségeket emelték ki. A magyarok 63 százaléka szerint nem számít a szavuk az EU-ban, de 56 százalék szerint Magyarországon sem.
dec. 6
6:33
Olyan történt a Balatonnál és a Velencei-tónál, amire már nagyon rég volt példa (naphire.hu)
Már nagyon rég láthattunk jégborítást a Balatonon, de most ismét elkezdődött a jégréteg képződni.
dec. 6
6:39
Aggasztó betegség ütötte fel a fejét a szomszédunkban (Privátbankár)
Országos járványnak nyilvánították Romániában a kanyarót.
dec. 6
6:39
Új gyártósort avatott Dunaharasztiban a Coca-Cola HBC Magyarország (ProfitLine)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében avatta fel kedden legújabb, ultramodern gyártósorát Dunaharasztiban a Coca-Cola HBC Magyarország. Az új sor és az annak helyet adó 3000 négyzetméteren elterülő új gyártócsarnok mintegy 23 millió eurós (8,7 milliárd Ft-os) beruházással készült el. Az ország legnagyobb üdítőital palackozója
dec. 6
6:39
Kiderült, hoz-e havat a Mikulás (BorsOnline)
Nem árt mindenre is felkészülni.
dec. 6
6:39
A Nyugat-Balkán integrációjának kiemelt figyelmet kell kapnia (Magyar Nemzet)
A miniszter szerint az EU-nak el kell ismernie a régió erőfeszítéseit.
dec. 6
6:45
Havas, latyakos utak, már most indul a hókáosz – Évek óta nem látott havazás kezdődött az országban (Blikk)
A fővárosban ónos és és havas eső miatt adott ki riasztás a Országos Meteorológiai Szolgálat, eközben egyre nagyobb területen esik a hó. Így van ez a Dunántúlon és a Duna vonalában is, s a nap folyamán várhatóan többfelé tovább folytatódik a havazás, noha helyenként átmenetileg előfordulhat vegyes/folyékony halmazállapot.
dec. 6
6:45
Ne mondj le a finom ízekről! Ezek a téli vitaminbombák segítenek megőrizni az egészséged! (Agroinform)
A vitaminokat beszerezheted természetesen, zöldségekből és gyümölcsökből. És még a finom ízekről sem kell lemondanod.
dec. 6
6:45
Még több pénzünket szedné be az állam (Azenpenzem)
Az Államadósság Kezelő Központ azzal számol, hogy jövőre 1632 milliárd forinttal növeli a lakosság az állampapír befektetéseit. Ez körülbelül annyi, mint amennyi kamatot kapnak majd a jelenlegi állampapírjaik után a háztartások. Új állampapírok is jönnek majd, de biztos nem fizetnek majd annyit, mint a múlt héten kivezetett PMÁP.
dec. 6
6:45
Online árfigyelő: ezeket az új termékeket veheted meg olcsóbban, itt a lista (Ripost)
Online árfigyelő: ezeket a termékeket veheted meg olcsóbban
dec. 6
6:45
Alacsony vagy és még az ágyban sem teljesítesz? (Igényesférfi.hu)
Nagyon kevés szó esik a férfiak önbizalmáról, pedig esetükben is egy sebezhető és sérülékeny erőforrásról van szó, amit akár egy jól irányzott mondattal is le lehet rombolni.
dec. 6
6:45
Magyar pezsgőmárka ért el nagy sikert Franciaországban (Márkamonitor)
A világ egyik meghatározó pezsgőversenyén, a Franciaországban rendezett Effervescents du Monde-on immár egymást követő ötödik évben lett aranyérmes a Hungaria Rosé Extra Dry. A palackot ráadásul a verseny szűk elitjébe, a Top 10-es listára negyedszerre is beválasztotta a zsűri.   A november 28–30. között Burgundiában megtartott eseményen 19 országb
dec. 6
6:45
Napi horoszkóp 2023. december 6.: a Bikákhoz eljut egy pletyka, a Rákok álljanak ki magukért (Life)
A Mikulás napja sok izgalmat tartogat, nemcsak a gyerekek számára. Íme, ezt tartogatják neked a csillagok szerdára.
dec. 6
6:45
Tudásjavító nehéz kvíz: a 3. kérdés lesz a legnehezebb (Promotions)
10 nehezebb kérdés következik.
dec. 6
6:45
Összebútorozott a Netrisk és a Bauer Media (Mínuszos)
A Netrisk csoport és a Bauer Media Group szeptemberben összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában. A Netrisk és a német Bauer Media közleménye szerint a tranzakció lezárásával Ausztria, Csehország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország és Szlovákia piacvezető online összehasonlító szolgáltatása jön létre nyolcvanmillió
dec. 6
6:45
Wasszerman elárulta, hogy meddig tud a NATO segíteni Ukrajnának (Magyar Hírlap)
Szerinte az EU-ba való meghívás répa a szamár orra előtt.
dec. 6
6:45
Orvosi alkalmazásokhoz használ fejlett AI-t a Canon (newtechnology.hu)
A mesterséges intelligencia új ipari forradalmat indított el, és ennek elsősorban egészségügyi, valamint dokumentumkezelési oldalát hasznosítják a Canon fejlett megoldásai. A vállalat persze a generatív AI-kban is lát fantáziát, csak éppen a helyén kezeli technológiát: művészi projektek, fotós és videók tartalmak készítésén túl más területen nem al
dec. 6
6:45
Büntet az égbolt: hóra, havas esőre, ónos esőre készüljön szerdán (Mandiner)
Egyes helyeken akár 20 centis hó eshet!
dec. 6
6:45
Az orosz csapatok dróntámadást indítottak Ukrajna déli részei ellen (Magyar Nemzet)
Legalább három ember meghalt és tizenegy megsebesült.
dec. 6
6:45
Izraelt kétszer is brutálisan átvágták – nagy a riadalom (AC News)
Izrael először akkor vágta át magát, amikor nem vette komolyan a Hamász közelgő támadásáról szóló jelentéseket. Másodszor a bennfentes tőzsdézők verték át, akik nagyot kaszáltak - mert tudtak a támadásról. A Hamász súgott nekik… vagy más.
dec. 6
6:45
Királygyilkossági összeesküvésbe keveredett a Parkinson-kórt először leíró zseniális orvos (Telex)
James Parkinson lelkesen küzdött a radikális parlamenti reformokért, lehet, hogy egy kicsit túl lelkesen is.
dec. 6
6:45
Mikulás, Télapó és Szent Miklós – Mi a különbség? (Szakmát Szerzek)
December 6-a éjszaka Magyarországon a gyerekek várnak egy piros ruhás, fehér szakállú, puttonyos öreg urat, de vajon hogyan hívják őt? Miért hívja mindenki máshogy, és vajon melyik névnek mi az eredete? Szent Miklós, a keresztény szent Szent Miklós a 4. században élt keresztény szent, akit a hagyományok szerint a mai Törökország területén fekvő Myr
dec. 6
6:51
Megvan, mekkora lehet jövőre a béremelés (Infostart)
Az idén a januári tervekhez képest végül jóval több vállalat emelt a munkavállalók bérén, ráadásul a növelés mértéke is meghaladta az eredeti elképzeléseket. Ennek elsődleges oka a munkaerő megtartása volt és az inflációt hivatott kompenzálni, de végül nem érte el annak szintjét - derült ki egy felmérésből.
dec. 6
6:51
Így van most a balerina, akire ráomlott a ház a Jókai utcában: "Próbálok a jóra koncentrálni" (SzMo)
A Budapesti Operettszínház tagja, Tóth Nikolett eltökélten halad a célja felé. Amikor jönnek a negatív gondolatok, azokban nem marad benne.
dec. 6
6:51
Megszületett a döntés: így alakul át a kormány szerkezete (Mandiner)
A strukturális átalakítások mellett új munkacsoportok is alakulnak majd a kormányzaton belül.
dec. 6
6:51
Jön a karácsony, támadásba lendültek a telefonos csalók: Így nyúlják le a pénzünket (naphire.hu)
A kiberbűnözők óriási hasznot húznak az ünnepi szezonból, elég csak belegondolni abba, hogy milyen gyakran vesszük elő ilyenkor a bankkártyánkat. A legjobb módja annak, hogy biztonságban maradjunk, az az, ha ismerjük a csalók trükkjeit.
dec. 6
6:53
Zelenszkij megsértődött? Indok nélkül lemondta a létfontosságú találkozót az amerikai törvényhozókkal (Mandiner)
Az amerikai hadianyag-támogatás apadása állhat a gesztus hátterében.
dec. 6
6:54
Tovább tart a hatalmi harc a kormányban (Menedzsment Fórum)
Varga Mihály pénzügyminiszter vezetésével egy olyan grémium jött létre, amiből kimaradt a gazdasági növekedést a zászlajára tűző minisztertársa, Nagy Márton. Ám utóbbi súlya nemhogy csökkent, hanem még nőtt is: Varga helyett ő lett a Gazdasági Kabinet vezetője.
dec. 6
6:57
Feltörték több ezer OTP Simple-felhasználó fiókját (ATV)
A bank közleménye szerint azonban anyagi kár nem történt.
dec. 6
6:57
Már rendelhetők itthon az új Minik! Mutatjuk az árakat! (Autónavigátor)
Igazi generációváltáson van túl a Mini Cooper, illetve a Countryman, de szerencsére a karakterük nem változott. Egyszerűsítették a névadási metódust,
dec. 6
6:57
OMSZ: jelentős havazás a Dunántúlon és a Duna vonalában (Magyar Hírlap)
Nagy területen alakulhat ki 5-15 centiméteres vizes, tapadó hóréteg.
dec. 6
6:57
Karácsony Gergely nemrég még magasházakat akart Rákosrendezőre (Magyar Nemzet)
A főpolgármester Zugló első embereként másképp gondolkodott a terület hasznosításáról.
dec. 6
6:59
Ágynak döntötte a volt elnököt a koronavírus (Magyar Nemzet)
A kórházból jelentkezett volt a lengyel államfő.
dec. 6
7:00
Horváth Gréta megszólalt Meggyes Dávid és Stana Alexandra válságba került kapcsolatáról (Blikk)
Horváth Grétától rengetegen kérdezték, mit gondol arról, hogy a volt párja és Stana Alexandra szétköltöztek.
dec. 6
7:00
Ebben az üvegtetős síházban az ágyból fekve gyönyörködhetünk a hóesésben (Roadster)
A tervezők klasszikus síházakból merítették az ihletet, a végeredmény azonban egy nagyon is modern, aszimmetrikus formákban gazdag ingatlan lett, ahová öröm betérni.

Keresés